Mielőtt megismertelek ~ Lando Norris

Barátságok jönnek-mennek

Sziasztok :)

A mai verseny érdekesen alakult, de hát ez van :) Fogadjátok szeretettel a következő részt :)

Teljesen kiakadtam Charlesra, hogy ilyen gerinctelen módon támadott hátba. Haragszik apámra a versenyek miatt, de rajtam áll bosszút és az egyik barátján, akiknek semmi közük nincs az egészhez, vagyis nekem csak annyi, hogy a főnökének a lánya vagyok. Mivel mennem kell az akadémiára, így Charles addig nyugodtan maradhat életben, majd utána foglalkozom vele. Apa és Sabina a konyhában vannak, meglepetten néznek rám, hogy itthon vagyok. Nem mondok semmit, csak gyorsan bekapok valamit és mennék is Lando lakására, mivel a teniszfelszerelésem ott van, de meglepetésemre az ajtónál vár minden szükséges dolog.

- Kora reggel elhozta neked, hogy emiatt ne legyen felesleges utad, azt üzeni, délután érted megy és megbeszélitek a dolgokat – tájékoztat Sabina, majd közelebb lép, hogy megöleljen. Esetlenül viszonzom, majd ténylegesen elköszönők és elindulok az akadémiára. Természetesen a házunk előtt és az akadémiánál is újságírók hada fogad, de csak megyek előre, senkinek nem válaszolok. Az öltözőbe belépve, hirtelen csend lesz, így valószínűleg én vagyok a téma. Lena kedvesen mosolyog rám, próbál lelket önteni belém, de nehezen megy. Igyekszem mindent kizárni és csak a mai napi feladatokra koncentrálni. A pályán minden dühömet kiadom, ami eredményes, hiszen sorra nyerem az egymás elleni meccseket, most még Lenát is 6-1-es összesítésben győzőm le. Az erőnléti feladatok most meg se kottyannak, de a futópadról leszállva odahív magához az edző.

- Nézd, nem tudom ki idegesített fel ennyire, de azért óvatosan. A lábad még nem 100%-os, így nem szeretném, ha a verseny előtt lesérülnél.

Csak bólintok neki, hogy megértettem, a cuccaimat magamhoz veszem és az öltöző felé megyek. Gyorsan lezuhanyzok, majd írok Landonak, hogy ne jöjjön ide, majd este átmegyek hozzá. Szerencsére a riporterek elhúznak, így nyugodtan mehetek a parkolóba. Mindent berakok a kocsiba, majd Lottit tárcsázom, aki pár csörgés után felveszi.

- Szia Sophia, ne haragudj Charles miatt, teljesen megbolondult, nem tudtam lebeszélni a dologról – kezd azonnal szabadkozni.

- Nem a te hibád, de én tuti megölöm – kezdek bele. – Az, hogy az apámra haragszik rendben van, de ez még tőle is nagyon aljas volt!

- Nem tudsz vele beszélni, egyszerűen elborította a köd az agyát és nem érdekli semmi. Mi is összevesztünk, elküldött a fenébe, és minden hülyeséget beszélt, hogy őt senki nem érti meg – kezd el sírni a telefonban a lány, mire picit megsajnálom. Ő nagyon szereti a fiút és ez kettőjük között, most egy felesleges dráma. Próbálom nyugtatni, de kevés sikerrel, így inkább megbeszéljük, hogy majd a héten összefutunk, amikor ideje engedi, de most az egyetemre kell bejárnia, így zűrösebb hete van.

A parkolóból kitolatok és a monacói fiú háza felé veszem az irányt. Amit fog kapni tőlem, azt nem teszi zsebre. Szerencsére a forgalom is mellettem van, mert nagyon gyorsan oda érek. Mielőtt kiszállok az autóból, veszek egy mély levegőt és picit összeszedem a gondolataimat. Kiszállok és a bejárat felé megyek, szerencsére pont jön ki valaki, így felcsengetnem se kell. Az ajtaja előtt megállok, mély levegőt veszek, kifújom és rátelepszek a csengőre. Nem telik el sok idő és ki is nyitja az ajtót, majd meglátva engem, gúnyos mosolyra húzódik a szája. A kinézete eléggé csapzott, a haja is kócos, a rajta levő ruha, kétes tisztaságú és árad belőle a pia szag. Félre lökve a kezét, belépek a lakásba és a konyhánál megállok. Szétnézve látom, hogy családi fényképek vannak mindenfele szétszórva, legalább három üres vodkás üveg. Kicsit meginog a tervem, hogy most nem lecseszés kellene neki, hanem inkább támogatás, de a hangja azonnal átbillenti a mérleget az ordibálás irányába.