Taehyung szsz.
Mikor el mondta az orvos, hogy engem ajánlott egy munkára mivel én vagyok a legjobb tanítványa, annyira örültem neki, hogy a szívem majd ki ugrott a helyéről, Nagyon meg lepődtem rajta, hiszen csak nem rég kezdtem el a korházban dolgozni, mivel ki kell tanulnom a szakmám és gyakorolnom kell, pont ezért vagyok csak gyakornok. Mivel minden hétköznap modellkedem, csak hétvégén tudok bent lenni a korházban, de akkor éjfélig ott kell lennem.
mikor el mondta hogy Koreába kell mennem, egyből elszomorodtam. Nem akarom itt hagyni a barátaimat se a modell ügynökséget.
De ha nem fogadom el az ajánlatot akkor le mondanák az álom munkámról.El fogadtam. Már holnap ott kell lennem, ami azt jelenti hogy este kell indulnom.
El köszöntem a dokitól és haza mentem. Ahogy be léptem az ajtón yeontan már ott várt engem hüségesen, le dobtam magam a kanapéra hogy egy kicsit össze szedjem a gondolataimat.
Ahogy végeztem ezzel a munkával vissza jövök, de senki nem tudhatja meg hogy ott vagyok. Telefonomat a kezembe véve fel hívtam Jint, és szóltam neki hogy négykor legyen itt nálam, jisoo is akkor ér haza a suliból.
Én addig fel mentem és össze pakoltam, pár ruhát, meg pár fontosabb cuccomat, meg persze yeontan-nak is, hiszen őt nem hagyom itt.
Még vártam addig le ültem a tévé elé és a híradót néztem ahol az ment, hogy Koreában megint még öltek valakit. öszintén szólva nem vagyok meglepve, ugyanis Koreában sok embert ölnek meg.
........
Végre el jött négy óra, és a többiek is lassan ide értek így le ültettem öket a kanapéra hogy tudjak velük nyugodtan beszélni.
Mondani szeretnék nektek valami fontosat.
- szolaltam meg, ők pedig kiváncsi és aggódó tekintettel néztek rám.Kaptam egy ajánlatot miszerint egy lebénult beteget kell ápolnom, egy nagyon híres korházban ezzel együtt az eredményeim biztos hogy jók lesznek, ami azt jelenti hogy gond nélkül át megyek a vizsgán. Ezért elfogadtam.
- tartottam egy kis szünetet hogy fel fogják azt amiről beszéltem, majd fojtattamDe ehhez el kell hogy utazzak.
- néztem szemeikbe, és láttam azt a kevés szomorúságot.Tae, ez nagyon jó hír, mi bármiben támogatunk téged.
- szólalt meg Jin, jisoo pedig hejeslően bolintott.És hova kell utaznod?
- kérdezi jisoo?Koreába kell mennem, már ma este.
- mondom és hangom meg is remeg.Hé nincs ezzel semmi baj, és meddig kell maradnod?
- néz Jin szemeimbe és bátoritoan néz rám.Nem tudom pontosan, de aszt hiszem 3-5 hónap.
- Jin rám mosolyog ezt követően jisoo is ezt teszi.Rendben akkor majd minden hónapban meglátogatunk téged.
- simogatnak vállamra mindketten, majd meg is ölelnek.Köszönöm, hogy ennyire megértőek vagytok, szeretlek titeket.
- mosolygok rájuk.Mi is szeretünk téged.
- mondja jisoo és kezébe veszi yeontant.-
hiányozni fogsz, szörgombóc
- intézte kutyámhoz szavait.

ESTÁS LEYENDO
A testvérem a szerelmem?- Vkook, taekook. BEFEJEZETT!
Romancetaehyung egy 17 éves srác, akinek az élete kész katasztrófa, barátja probálja elviselhetővé tenni mindennapjait. egy napon meg jelenik taehyung fél testvére jungkook, és fenekestül fel forgassa az életét. Vajon tae meddig fogja ezt bírni? És jung...