Sárkány Birodalom

1. Fejezet

Érezte talpa alatt, ahogy a kis kövek belehasítanak a bőrébe, de már megszokta. Hátán a nehéz gallyakkal teli kosár ugrándozott, miközben lépdelt a szürke murvás úton. Por füstje lepte el a kietlen utcát, melynek végén fás területre ért. Itt nagyjából eltűnt a fojtó por hulláma, itt már csak a még megmaradt növények frissítő illatát érezte. Koszos bőre és szakad ruhája már nem annyira olvadt bele a környezetbe. Az emberek jajveszékelése is kezdett elcsöndesedni, ahogy egyre beljebb ment az erdőbe. Hosszú, egyenetlenül lógó haja a háta közepéig ért. Az elöl rövidebb tincsek eltakarták a mocskoktól szennyes arcát. Görnyedve haladt előre, nehogy a kosárból kiessenek az eddig összegyűjtött fadarabok. Megállt a fák között, lerakta a kosarát a hátáról, majd felegyenesedett. Arcát a fák lombkoronái felé emelte, és megmártózott a beszűrődő Nap fényében. Ekkor félreomlottak előle rövid hajtincsei és arca egészében látszódott. Két becsukott szeme alatt orra ívesen hajlott vissza, szemöldöke pillanatnyi megkönnyebbülést mutatott, résnyire kinyitott ajkai szépen húzódtak enyhe mosolyra. Csak a bőre színe volt még eltakarva, hiszen a sok szenny gonoszan tapadt rá. Ez a pár pillanat hamar elmúlt, majd lehajolt a földre, és gyűjteni kezdte a szétszórt gallyak kis tömegét. Madarak csicsergése helyett a szél susogását hallgatta, ahogy az szárazon végigsimítja a fakósárga leveleket, hiszen madarak már rég nem voltak itt.
Nehány gallyat, ami túl hosszú volt, egy rántassal kettétört. Vékony ujjai kecsesen mozogtak a fadarabokat forgatva, karjaiban mégis nagy erő lehetett.
Hirtelen egy távolabbi fareccsenést hallott meg, mire felemelte lehajtott fejét. Tovább folytatta a fák gyűjtését, de szeme sarkából közben a terepet figyelte. A recsegésekből dobogás lett, majd a köd halvány felhőjéből négy ló ügetett ki, amik közvetlen előtte hangos nyerítéssel álltak meg. A lány felkapta magát, és szakadt felsője alól egy tőrt húzott elő, majd a legelöl megálló lovasra szegezte. Mindezt egy szempillantás alatt.
-Te lennél Hörberg Firellia? - kérdezte a lovas nagy állát felszegve.
-Én volnék. - felelte halkan a lány magasabbra emelve a tőrt a férfi fejét követve. A férfi ruhája nemesebb származást sugallt, azt végképp figyelembe véve, hogy a lovak mellkasán és a három lovas kitűzőjén a Nyugati Kastély címere villogott.
-Szerintem jobban tennéd, ha azt elraknád, kislány. - szólt mély hangján a férfi, és lova nyugtalanul lépdelt párat. A lány csak ekkor vette észre, hogy csak három ló hord a hátán lovast, de az egyedüli mégis fel volt szerelve nyereggel és minden mással, ami a lovagláshoz szükséges lehetett.
-Megtámadtak? - tudakolta a lány még mindig a férfire szegezve a fegyverét. Elég tapasztalt volt már ahhoz, hogy tudja, nem szabad megbíznia idegenekben, bármilyen aranyat és címert is viselnek.
-Békével érkeztünk ide és békével is szeretnénk távozni. Úgyhogy rakjad le azt a tőrt, vagy megbánod, kicsi lány. - dörmögte a férfi, és fordult egy enyhét a lovával, mintha csak azt akarná, hogy jobban látszódjon az oldalára erősített oroszlánmintás kardja. A lány végre leengedte karját, és visszarakta a tőrt a csípőjén lévő oldaltartóba, de szemöldöke még mindig ráncban állt és figyelte az alakot.
-Parancsot kaptunk a Nyugati Kastély Urától, hogy utazzunk ide, és vigyünk el téged eléje. - dörmögte fennhangon a férfi, és szémevel a lányt méricskélte. -Hitelességünket az Oroszlán-pecséttel bizonyítjuk. - majd hosszú kabátja belsejéből előhúzott egy tekercset, melynek aljában a szava szerint a Nyugati Kastély címere; az arany oroszlán formája villogott pecsétben. A lány gyanakvó arccal bámulta a lovast egy szemrebbenést sem ejtve.
-Miért hivat oda? - kérdezte ugyanolyan szobormozdulatlansággal.
-Azt majd az Úr elmondja önnek. Ez lenne a hölgy lova. - folytatta borostája alatt enyhe mosollyal a férfi, és a lóhoz erősített köttéllel húzta közelebb hozzá a jószágot. A lány barna szemei most a napfényben mogyorószőrű lóra szegeződtek.
-És, ha én nem megyek? - forgott vissza a két szem a mosolygó férfira.
-Ez parancs, amit a te fajtádnak meg sem kéne kérdőjeleznie. Ha mégis, ezesetben erőszakhoz folyamodunk. Azt pedig ugye nem akarod? - húzódott még nagyobb mosolyra a szája, közben magabiztos testtartását tartva méregette tovább a lányt. A lovak nyugtalanul toporzékoltak és rázták rövidre vágott sörényüket. Még a lánynak is be kellett vallania a túlerőt, nem is beszélve arról, hogy a Nyugati Kastélyból érkeztek, ahonnan egyébként még sosem látott senki odatartozót.
-Legalább annyit áruljanak el, hogy tudják-e, hogy jó, vagy rossz hírt kell közölnie velem az Úrnak!
-Meglepetés, kishölgy. Most pedig szálljon fel a lóra, vagy, ha akarja én is szívesen segítek. - fordult egy kicsit oldalra a lovával, mintha már készülne kiszállni a nyeregből. A lány egy szempillantás alatt felült a nyeregbe, nehogy valóra váltsa ajánlatát a férfi.
Ha leszáll arról a lóról, én kitöröm a nyakát.
Lassan elindult a négy ló, majd a lány hátrapillantott, ahogy egyre távolodtak a telirakott kosártól, aztán visszafordult menetirányba. Firel az elöl baktató férfit 40 év körülire tippelte, ami eléggé sok az ő 16 évéhez, de még így sem félt tőle. Inkább visszataszítónak találta a modorát. Még csak ekkor pillantott rá a másik kettőre; átlagos kinézetüket katonai testtartás egészítette ki, a lány két oldalán jöttek. Firel középen kicsit fennségesen érezte magát, ám hamar eszébe jutott, amiért elindultak:
Vajon mit akarhat tőlem a Nyugati Kastély Ura? Még az is lehet, hogy felakasztat valamelyik kis lopásért. De akkor miért vitet el egészen az ország szélére?
Elmélkedése közben kiértek a bozótos erdő sűrűjéből. A kis gallyak recsegése elmúlt, és kemény talaj kopogása vette át a helyet. Felbukkantak a romos kőházak és emberek, amint nyögdécselve járkálnak az elhalt utcákon. Firel figyelemmel kísérte végig, amint egyre távolodnak attól a falutól és környékétől, ahonnan 9 éven keresztül ki sem tette a lábát.