Sárkány Birodalom

2. Fejezet

Firel alatt a ló döcögősen haladt a rücskös úton, néha-néha egyszer kissé megbotlott, prüszkölt egy párat, de rendíthetetlenül követte az előtte járó férfi paripáját, hiszen a hozzáerősített kötél a nyakához volt kötve, ami nem túl kellemes, ha azt erősen meghúzzák. Mégpedig, ha nem jött elég gyorsan, a férfi izmos karjával rántott egyet rajta.
Firel az eget kémlelte, de nem talált rajta semmi érdekes bámulnivalót. Inkább az előtte járóra pillantott. Széles hátát kék alapú kabátja fedte, mely kétoldalt egy picit lelógott a lóról. Rövid, sötét haja kinyúlt egy kicsit arcára, ahonnan folytatódott borosta formájában. Arcát előről nem látta, inkább csak visszaemlékezett, milyen erős vonalú volt az a magabiztos képe.
Firel unatkozni kezdett, e következtében koszos körmeit kezdte piszkálni. Nagyrészük le volt törve, így hát csak a tetejét vakargatta, hogy addig is csináljon valamit. A lány rövid idő után ezt is megelégelte. Muszáj volt megszólalnia:
-A Nyugati Kastélynál milyen az időjárás?
-Általában napos. Miért kérded? Nem hoztál napernyőt, kicsi lány?
A két katona fejét lehajtva tartotta vissza a kuncogást, a lány viszont összehúzta két szemöldökét.
-Tudja, nálunk a pénzt inkább ételre szokták költeni. - tudatta nemtörődöm arckifejezéssel, mint, aki magasabb rendbe tartozna.
-Milyen szemtelenkedős kedvedben vagy. De ez tetszik. Folytasd kérlek!
-Nem pazarlom zakkantakra az időmet. - fordította a fejét a mellettük elhaladó fák felé.
-Ugye tudod, hogy közöttünk nagy veszélyben vagy, kislány? Itt bármit csinálhatnánk veled, és azt is elérnénk, hogy ne szólj utána egy szót se senkinek.
Inkább ti nem fogtok megszólalni, miután kivertem az összes fogatokat. - gondolta magában a lány, de inkább nem mondott már rá semmit, tényleg nem akarta erre pazarolni a türelmét.
-Na, mi az? Mégsem akarsz beszélgetni? - kérdezte a férfi ironikusan mézes hangon, majd elnevette magát. A lány mögötte majdnem átszúrta szemével a hátát.
Nem sokkal azután az út mentén haladva egy halványan húzódó falat pillantottak meg, a túloldalán pedig égbe magasodó épületeket az óriásfák lombkoronái felett. Firel hunyorítva próbálta meg élesebben kivenni az épületek körvonalát.
-Keniyor városában fogjuk tölteni az éjszakát. - közölte a férfi szinte parancsolva, majd a kengyelt meglóbálva ügetésre váltott, amit a többi három ló követett.
Nemsokára már teljesen látszódott a hatalmas várost körbeölelő kőfal és a buckás utat tisztább váltotta le. A falban magasodó vasrácsos kapu előtt megállva a férfi intett a fal tetején őrködő katonának, akinek viszontintésével a hatalmas kapu rácsai a magasba emelkedtek és a lovasok a murvásból kövessé váló úton ügettek be a kapun belülre.
Az emberek megálltak az utcákon és megbámulták a baktató lovasokat. A három férfi csak magabiztosan nézte a maguk előtt folytatódó, bámészkodó emberektől hemzsegő utcát. Firel volt egyedül az, aki a kíváncsi tömeget figyelte. Az emberek is a Nyugati Kastélyból érkező férfiak helyett leginkább a lányt bámulták meg. Nem is csoda, hiszen öltözete egyből elárulja, hogy a pusztult városok valamelyikéből származik.
Firel bámulattal nézte az eddig csak kiskorában látott pompát és életet. Erről a régi idők jutottak eszébe...
-Kislány! Ne maradj le! Vagy talán szökni készülsz? - ügetett a sötét hajú férfi az elbambult lány lovához, ami igazodóan lemaradt a tömegben. A lány felkapva fejét nézett rá a most közeli férfira, aki felkapta a ló nyakában csüngő kötelet. -Már megint kibogozódott az átkozott. Fogd meg! - dobta a lány ölébe a hosszú kötél végét, majd visszacsomózta a kigubancolódott kötelet a ló nyakába. Visszanyúlt a kötélért, majd megmarkolta a lány előtt és elvette onnan azt. Sötét szemeivel a lányra pillantott és féloldalas mosolyt varázsolt arcára -Köszi. Na kapkodd magad!
A lány összehúzott szemekkel lóbálta meg a kengyelt és a férfi után ügetett. A tömeg lassan oszolni kezdett, de még mindig látni lehetett egy-egy összesúgó vénasszonyt. Firel egyre kellemetlenebbül kezdte magát érezni, de elhesegette magából a bizonytalanságot és megpróbálta nem érdekelni az akkori helyzetét. Kihúzta magát és még kis mosolyra is váltott. Hadd legyenek jók legalább az utolsó napjai...
A városban baktatva szembekerültek egy szélesebb saroképülettel, melynek elejére egy nagy, díszes felirat volt illesztve. Firel a fejét törve bámulta a betűket, azon gondolkodva, hogy vajon mit is jelenthetnek.
-Gashel Szálló. Nem tudsz olvasni, kicsi lány? - fordult felé a férfi állát feljebb szegezve és meg sem várva a választ az épület aljába ügetett. A másik két férfi is elindult utána, majd a lány lova is a kötelet követve beügetett az épület vékony utcafedője alá. Világosra festett fából és szürke kőből épült a szálló, melynek hosszú oszlopai kitűntek a többi épület közül. A férfi leugrott a lováról, megrázta a vállát, kiegyenesítve a gyűrődéseket a kabátján, majd megragadta a lova kantárját. A két másik is ugyanígy tett, csak Firel maradt még a lován, figyelve a magassága alá kerülő férfiakat.
-Meddig kell még várnunk?! - ordított be a férfi a szállóba, mintha csak egy orkán süvített volna be. Jó, hogy nem lengtek meg az ajtók.
-Jaj, uram, elnézést a várakoztatásért, csak tudja sok vendégem van még. - egy öregember lépett ki a kétszárnyú ajtón, kezét egy ronggyal törölte meg, mintha éppen valamilyen koszos munkát végzett volna. Miután a lány lába is földet ért, az összes kantárt megragadva vezette el az idős ember a lovakat. - Beviszem őket az istállóba, mindjárt adom a kulcsokat...
Az öreg hangja már teljesen elhalkult, mikor befordult az épület másik oldalára. A férfi kabátját meglengetve forgatta a szemét, majd az arcát lesütő lány felé vetett egy pillantást. A lány is még csak ekkor tudta jobban megnézni: hatalmas termetét erősen izmos teste egészítette ki, borostája most még férfiasabbnak látszott, magabiztos testtartása vezető egyéniséget mutatott. Firel kiváncsi volt, vajon milyen állást tölthet be az éppen őt bámuló férfi, de az túl nagy rokonszenvet mutatna, ha csak úgy rákérdezne. Inkább csak gyanakvóan figyelte az eseményeket.