Love on The Pitch|| Mason Mount

2.

A mezek elkészüléséig nem beszéltem senkivel a Chealsetől, de mikor megérkeztek a végleges tervek, immár tárgyilagosan és nem csak rajzokon, bepakoltam őket a kocsim csomagtartójába és útnak is indultam. Nem volt egyszerű menet, hiszen el kellett juttatni a Nike-hoz, akik legyártották a végleges verziót és csak ez után kerülhetett a csapathoz. Szándékosan én szerettem volna elvinni nekik.

-Úgy látom csomagotok érkezett.- hallottam egy férfi hangot miután kipattantam a kocsiból. Megnyomtam egy gombot a kocsikulcsomon és a csomagtartó automatikusan kinyílt.

Két srác szaladt hozzám.

-Szia.- mosolyogtak mind a ketten.

-Parancsoljatok.- mutattam a dobozokra.- A tiétek.

Mint az izgatott gyerekek karácsonykor úgy kapták ki a két dobozt és nyitották fel, hogy kutatni kezdjék a saját mezszámukat. Az autónak támaszkodva figyeltem ahogyan örülnek a mezeknek, majd hirtelen eszembe jutott, hogy egy darab nem is a dobozokban van.

-Most vagy hülye vagyok vagy elbasztad.- pillantott fel Mason.

-Nem találod a sajátod?- ráncoltam a homlokom, mire ő bólintott. A kocsiba hajolva vettem el az anyósülésen maradt darabot.- Szóval te vagy a 19-es.

-Ja.- kapta ki a kezemből és értetlenül nézett rám.

-A tiéd volt a próba darab. Ez után hagytam jóvá a többi gyártását.- adtam választ, mire csak bólintott.

-Brutál jó!- lépett hozzám egy másik fiatal srác és átkarolta a derekam.

-Köszönöm.- bólintottam.

-Úgy látszik Mason jó modell volt.- szólalt meg Thomas.

-Többé- kevésbé.- válaszoltam, miközben próbáltam kibújni a srác karjai közül.

-Tökéletes voltam.- mosolygott a többiekre a srác, majd felém kacsintott.

-Aha.- bólintottam.

-Mit mondott neked Chloe rólam?- lépett közelebb, hogy csak mi ketten hallhassuk.

-Az nem a te dolgod.- fontam keresztbe a karjaim magam előtt.

-Ha rólam volt szó akkor igenis az!

-Megbántottad. Ez minden amit mondhatok.- fordítottam hátat neki.- Sziasztok.

Mikor a kocsiba pattantam és a gázra léptem hirtelen kinyílt a mellettem lévő ajtó és a focista pattant be mellém.

-Most beszélgetni fogunk!- jelentette ki.

-Szállj ki a kocsimból.- parancsoltam rá.

-Nem! Tudnom kell miket terjeszt rólam. Mert semmit nem tettem.- nézett rám idegesen. Én meg dühösen vártam, hogy kiszálljon a kocsiból, de csak megragadta a combomat és megemelte a lábamat, le a fékről, így automatikusan elindultunk. Fránya automataváltó.

-Mi a fenét művelsz?- próbáltam elhúzni a lábam, vagy a másikkal fékezni, de olyan lehetetlen pózban ültem, hogy csak egy erős ütésre jutotta.- Mit képzelsz magadról?!

-Mostmár mesélhetsz.- csatolta be magát én pedig jobbnak láttam ha nem állok meg újra, nehogy megismétlődjön az iménti jelenet.

-Nem akarok.- durciztam kikanyarodva a négy sávos útra.

-Pedig időnk az lesz bőven.- nem értettem mire céloz, de mikor pár kilométert csendben haladtunk megláttam az előttünk álló kilométer hosszú autó sort.

-Édes istenem.- hajoltam a kormányra.- Ah! Elege lett oké? Neked a foci az első, neki meg az ő karrierje. Nem tudott mindenhova veled tartani és ezért téged hibáztatott. Szerinte keveset voltatok együtt.