Sophia Shaw a munkájának él, mikor a Chelsea felkéri az új mézek tervezésére. Egy véletlen folytán össze keveredik Mason Mounttal, a csapat egy tagjával majd, ahhoz, hogy megmentsék a karrierjét összeállnak egy kis időre. Ez azonban mind a kettőjük...
Az elmúlt egy hónapban Mason és én hiába laktunk egy fedél alatt, a beszélgetéseink egy sziánál sosem jutottak tovább. Május volt, már az őszi kollekcióval kellett készülnöm, bár még nyár sem volt. A Chelsea ismét felkért a mezek elkészítésére, és nekik köszönhetően az angol válogatott sem gondolkozott sokáig kit válasszanak, így volt munkám bőven. A Chelsea viszont nem tudott nyerni, a döntetleneken túl nem igazán jutottak, ami Masont is frusztrálttá tette, bár ezt nem mondta, de láttam rajta. Olyan szinte nem beszéltünk, hogy a májusra megbeszélt monacói utunkat is visszamondtam volna szívem szerint. Talán így értette Mason, hogy nem fogjuk összetörni anyukája szívét, hogy szépen lassan elfelejt. Az övét talán nem, de az enyémet igen.
Hazafele tartottam a szalonból, mikor a telefonom megcsörrent és Chloe nevét jelezte a kijelző. Azt a Chloét aki Mason exe.
-Szia!
-Szia. Ne haragudj, hogy ilyen későn zavarlak. De beszélni szerettem volna veled.- habár tudtam, hogy ez a mondat nem jelenthet jót, mégsem nyomtattam rá a telefont.
-Mondd csak nyugodtan.- pillantottam a visszapillantó tükörbe.
-Szóval. Tudom, hogy te és Mason együtt vagytok és nagyon sokat gondolkoztam az utóbbi időben.- sóhajtott nagyot.- Egy időben nagyon jóba voltunk és most is erre szeretnék hagyatkozni.
Nagyot sóhajtottam és már sejtettem mire megy ki a játék.
-Szeretném Masonnel megbeszélni a dolgokat és újra kezdeni.- mondta ki amitől féltem.
-Ne haragudj, de ez nem így működik.- kanyarodtam a kapubejáróba, amit egy gombnyomással kinyitottam.
-Tudom. De tudod mennyire szerettem és még mindig szeretem.- sóhajtott nagyot ismét.
-Nem hívhatsz fel valakit azzal, hogy le akarod nyúlni a párját.- nyitottam ki a garázskaput is.
-Tudom. És vele is beszéltem. Csak veled is szerettem volna. Gondolkozzatok.- nyomta ki a telefont én pedig bőgve nekiálltam izomból ütni a kormányt, amivel elértem, hogy véletlen rávágtam a dudára is. Megijedtem a saját tettemtől, így csak a kormányra hajolva folytattam a sírást.
-Mi a fene történt?- nyílt ki a kocsi ajtaja és Masont láttam magam mellett ahogy állt előttem és bűzlött az alkoholtól.
-Semmi.- ráztam meg a fejem dühösen. Ha ezek ketten újra együtt akarnak lenni azt csak én szívhatom meg.
-Sophie.- lépett hátrébb, hogy engedjen kiszállni én pedig becsaptam a kocsi ajtaját és éppen ott akartam hagyni, mikor megragadta a kezemet és visszarántott. A két keze a testem mellett támaszkodott a Tesla üvegén és a tekintete csillogott, amit nem egészen tudtam, hogy az alkohol volt, vagy sírt- e.
-Chloe felhívott.- mondtam a szemébe nézve.- És tudnod kell Mason, hogy nem vagyok valami báb amit kedved szerint rángatsz, hogy játssza el a barátnődet, majd amikor úgy döntesz kidobd.
Az utolsó mondatom után akkorát löktem Masonon, hogy el tudtam lépni és ott hagyni a garázsban.
-És ki mondta, hogy én vele akarok lenni?- sietett utánam.
-Miért lennél most teljesen szétcsúszva az alkoholtól, mert Chloe téged is felhívott?- tártam szét a karomat.
-Nem miatta van!- túrt idegesen a hajába.- Elegem van a folytonos vereségből, kibaszottul győzni akarok végre de nem megy, emelett még te sem állsz szóba velem már egy hónapja.
-Én nem állok szóba veled?- mutattam magamra, miközben ordítottam. Már mind a ketten kiabáltunk és nem voltam benne biztos, hogy ez a feszültség egymásnak szól. Ez mindenkinek szólt az elmúlt egy hónapban, csak egymáson vezettük le.- Te nem állsz szóba velem mióta elmeséltem, hogy Anyukád tőlem akar unokákat. Mintha bármiről is tehettem volna!
Mindeközben már az emeleten voltam ő meg szorgosan követett.
-Nesze a hülye mezeid.- túrtam elő őket és mind a kettőt a szobája padlójára hajítottam.- Kurvára semmi nem változott meg bennem aznap. Csak annyi, hogy nem állsz szoba velem egy hülye gyerek téma mellett.
-Mi a fenéért kattogsz ezen a gyerek témán?- pillantott a két mezre majd rám és teljesen elöntötte a harag.
-Mert nő vagyok Mason. Aki majd családot akar és gyerekeket. Még szép, hogy megfordul a fejemben.- temettem a tenyerembe az arcomat.
-Szóval gyereket akarsz?- lépett idegesen hozzám, majd a falnak tolt és megcsókolt. Nem volt gyengéd, mint ahogy szokta. Szörnyen dühös volt rám és én is rá. És a szex erre tökéletes megoldás volt. Egyikünk sem igyekezett gyengédnek lenni a másikkal, mégis a mellkasán feküdve, lihegve feküdtünk miután mind a ketten lenyugodtunk.
-Ne haragudj.- sóhajtott nagyot.
-Csak mondd el, hogyha vissza akarsz menni hozzá.- simítottam végig a mellkasán mire libabőrös lett.
-Megmondtam aznap is amikor elhoztad a mezeket. Mi nem voltunk egymásnak valók. A napi rendünk nem engedte meg.- bár nem láttam, de éreztem, hogy rázza a fejét.
-Holnap lesz egy meccsünk. Eljössz? Az emberek már hiányolnak- simított végig a kezemen.
-Ühüm.- bólogattam.- kell egy kis kikapcsolódás.
-De készülj fel, hogy Chloe ki fog borulni.- komolyodott el a hangja.
-Egy elit gimibe jártam a focicsapat kapitányával, szerintem hozzá tudok szokni a gondolathoz.- fordultam felé a fél karomra támaszkodva, hogy a szemébe nézhessek.
-Te mindenhol a kapitánnyal jártál?- nevetett fel, én pedig bólogatva jeleztem, hogy valóban ez volt a helyzet.
-Azt hiszem bele kell húznom, ha nem akarok, hogy elhagyj.- nevetett tovább én pedig visszatettem a fejem a mellkasára, mert egyre inkább azt éreztem, hogy eszem ágában sincs elhagyni. Még ha a fél év le is telik.
К сожалению, это изображение не соответствует нашим правилам. Чтобы продолжить публикацию, пожалуйста, удалите изображение или загрузите другое.
