Sophia Shaw a munkájának él, mikor a Chelsea felkéri az új mézek tervezésére. Egy véletlen folytán össze keveredik Mason Mounttal, a csapat egy tagjával majd, ahhoz, hogy megmentsék a karrierjét összeállnak egy kis időre. Ez azonban mind a kettőjük...
-Nem egészen így képzeltem el a találkozást a szüleiddel.- pillantott rám Mason, mint egy kisgyerek aki fél valamitől.
-Mármint?- pillantottam rá, hiszen nem teljesen értettem mire is gondol.
-Miután felcsináltam a lányukat.- mutatott a hasam felé, belőlem pedig kitört a nevetés.
-Ne aggódj. Nem szörnyű emberek, csak nem éppen szülőknek lettek kitalálva.- mosolyogtam rá biztatóan.- És ami a babákat illeti. Ne említsd még nekik kérlek.
-Tudom.- bólintott és megállt az étterem előtt, ahol átadta a kulcsot a személyzetnek és kinyújtotta a kezét, hogy belekaroljak. A hasam még nem volt látványos, az emberek előbb hinnék azt, hogy tele ettem magam, mint azt, hogy babát várok.
-Mikor maradtam le a fejleményről, hogy a húgod is itt lesz?- zökkentett ki Mason a ruhám csekkolásából.
-Ugye csak szórakozol velem?- kaptam arra tekintetemet én is. De nem. A húgom platinaszőke haj zuhataga valóban ott virított a szüleim mellett. Remek. A stressz biztos jót tesz a babáknak...
-Sziasztok.- léptünk hozzájuk, majd mindenkit két puszival köszöntöttünk, Mason pedig kezet fogott az apámmal. Nem volt olyan ember aki megszorítja a kezét, amolyan "lássuk ki az úr a háznál" módon, ő inkább az a csendes ember, aki addig jóban van veled amíg meg nem bántod a lányát. Főként a kisebbet.
-Mason. Már olyan régen láttalak.- ugrott a nyakába Sarah, amit nekem le kellett nyelnem, hiszen ebben semmi rossz nem volt. Engem még is oltárira zavart.- Ideülsz mellém?
-Majd én.- mosolyogtam a húgomra, így Masont az édesanyám és magam közé szorítva.- Kié a 6. szék?
-Oh. Abraham is csatlakozik hozzánk.- mosolygott fel Sarah, mire csak ráncoltam a homlokom.- Diplomata, anyuék mutattak be neki.
-Nem is ti lettetek volna.- motyogtam, miközben lesütöttem a szemem.
-Sziasztok!- jelent meg a férfi akit a szüleim pár hete még nekem szántak és miközben bemutatkozott helyet foglalt a húgom mellett. A pincér észlelte is, hogy mindneki megérkezett, így megérkezett felvenni a rendelésünket.
-Egy üveg bort is szeretnénk.- mosolygott apu a pincérre.
-Oh. Én nem iszok.- ráztam a fejem, mire mindannyian meglepődve rám kapták a tekintetüket. Köztük Mason is.- Nem bírom az alkohol szagát.
-Pedig régen nem vetetted meg.- nevetett fel Sarah.
-Azóta felnőttem.- bólintottam.
-Nos. Felkértek a milánói divathétre.- szólt a szüleimnek, de közben engem nézett.
-Gratulálunk Kicsim!- mosolyogtak rá mind a ketten.
-És te Soph?- fordult felém kissé kihívóan.- Nem hallottam, hogy részt vennél rajta.
-Pedig részt vesz. Már megígértem neki, hogy vele tartok.- mosolygott rá Mason, miközben megragadta a kezemet.
-Zsinórban a harmadik évben.- bólintottam.
-Ez remek hír!- mosolyogtak ezúttal ránk.
-És mi van a lakásoddal? Tudtommal még meg van.- mindenáron belém akart kötni, ezzel tisztában voltam már azelőtt, hogy idejöttem volna. De pont ezért volt időm magamban elkönyvelni, ma nem hagyom nyerni.
-Valóban. És meg is fogom tartani, valószínűleg kiadom.- bólintottam.
-Kiadhatnád mondjuk nekem.- csapta össze a tenyereit.
-Szerintem te tökéletes helyen vagy Amerikában.- legyintettem.
-Nem! Én ide akarok költözni.- kezdett duzzogni, mint egy óvodás.- Anyu!
-Szívem már felnőtt vagy.- emelte fel a kezét anyu is és életemben először úgy éreztem neki is bőven elege van Sarahból.
-Biztos nem kérsz?- emelte fel apu az üveget.
-Oké! Miért érzem azt, hogy ez a vacsora nem is Mason megismerése miatt jött létre.- böktem ki ami a gondolataimban már megfogalmazódott.
-Anyuék nem akarják tovább fizetni a modell sulit.- tette keresztbe a kezeit Sarah maga előtt.
-És ezzel mi probléma?- kérdeztem a fejemet rázva.
-Neked is fizettek mindent.- mordult rám, majd a pincér mellénk lépett az étellel.
-Fizették a sulit. Amit három év alatt elvégeztem. A többit magamtól intéztem.- kezdtem bele a vacsorámba, hiszen már szörnyen éhes voltam. Na meg a babák is.
-Sarah azt akarja, hogy te fizesd az iskoláját.- sóhajtott nagyot apu.
-Na ezt most felejtse el mindenki. Ott a pasija.- mutattam Abraham felé.
-Én fogalmam sincs mit keresek itt.- szólalt meg a férfi.
-Na akkor tisztázzuk.- fordultam idegesen a húgom felé.- Te most azt várod, hogy fizessem a sulidat, mert az egész családnak elege lett a levegőben lógásodtól, miközben az első adandó alkalommal rámászol a páromra és közlöd vele, hogy az sem zavar, hogy a barátnője vagyok. Mi bajod van neked?
-Sarah!- szólt rá anyu meghallva a történetet.
-Nem tehetek róla, hogy én az ujjam köré csavarom a pasikat, amíg te futsz utánuk.- húzta gúnyos mosolyra az arcát.- Vagy hagyod, hogy megverjenek és megalázzanak. Christian velem sosem tette ezt. Kiadta rajtad a dühét, aztán ágyba bújt velem.
-Hatalmas szerencséd van, hogy egy étteremben ülünk.- húztam ki magam.- Különben lekevernék neked egy pofont.
-Christian vert téged?- pillantottak rám a szüleim.
-Hallottátok. És mostmár az okát is értem.- tettem le az evőeszközömet.- Egy hülye kis ribanc vagy Sarah. És az életben nem fogod elérni amit én elértem.
A következő pillanatban felpattantam és a szüleimre néztem.
-Ne haragudjatok, de azt hiszem mindenkinek jobb lesz, ha mi most elmegyünk. További jó étvágyat.- Mason ekkor már betolta a székét. És azonnal a kijárat felé indultunk.
-Ennél nyugisabb vacsira számítottam.- lépett a gázra Mason.- És te miért mosolyogsz?
-Végre beolvastam a húgomnak! És a szüleim se istenítik már.- vigyorogtam, mint a tejbe tök.
-Örülök, hogy boldog vagy. Már éppen szólni akartam, hogy ne idegeskedj nem tesz jót a babáknak, mikor felpattantál.- mosolyodott el.
-Üdv a családomban Mason Mount.- mosolyogtam rá.- Ha előtted balhézunk akkor már tag vagy.
-Egye fene.- mosolygott rám, majd elkapta a kezemet és egy puszit nyomott rá, miközben az utat figyelte.
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
