Ne engedj el! [befejezett]

huszonnegyedik fejezet

• Lizzy szemszöge •

A szívem egyre jobban összeszorul minden perccel ahogy távolodunk.
A nagyira pillantok és látom az elégedettséget rajta.
Miután otthagytam Nateet a rendőrségen , elmentem a nagyihoz és mondtam , hogy megteszek bármit amit akar , csak jutassa ki őt onnan.
Az volt a feltétele, hogy jöjjek vele és éljünk együtt mivel majd ugyis én öröklök mindent.
Most épp New York felé tartunk , és legszivesebben bőgnék de nem adom meg neki azt az örömöt,hogy sírni lásson engem.
Nate biztos, hogy csalódott és tombol.
Összetörtem a szívét.
Tönkre tettem ahogy magamat is , de mindent érte tettem. Meg kellett védenem , és nem bánom mert igy nyugodt vagyok ,hogy semmi baja nem eshet soha.

* 3 hónappal később *

New York nagy és nyüzsgő város.
Nem volt könnyű bele szoknom az itteni iramba , de most már azért elboldogulok.
A central Parkkal szemben lakunk a tizedik emeleten.
Pár hete tudtam meg , hogy felvettek a
Columbiára.
A nagyival probálok kijönni amennyire csak lehetséges. Elég sűrű az idő beosztásom folyamatosan eseményekre járunk ahol velem az egyetlen unokájával villoghat.
De hiába a szoros időbeosztás, nincs nap amikor ne gondolnék Natere. Iszonyatosan hiányzik, nem tudom mi lehet vele. A nagyi mindent megended nem tart bezárva , mindenem megvan de egyetlen feltétele az volt ,hogy ne lépjek semmilyen módon kapcsolatba Nattel.

• Nate szemszöge •

Megtörtem.

Talán ezzel a szóval tudnám leírni az elmúlt hónapokat.
Nem tagadom, miután Lizzy elment eléggé padlóra kerültem. Nem érdekelt semmi és újra az a köcsög barom lettem aki előtte is voltam.
Újra szokásom lett minden este más lányt ágyba vinni , és eléggé sokáig bulizni. Ez meglátszott az év végi teljesítményemen is, de az érettségit még azért sikerült letennem.

Hiába volt minden próbálkozás,hogy elérjem Lizzyt. Hivtam , írtam de soha nem válaszolt. Mintha nem is létezett volna.
Talán sosem tudom megbocsátani neki azt ,hogy elhagyott.
Még akkor sem ha tudom, értem tette.
Ez olyan mintha feladta volna.
Feladott volna engem.

Egyszer nyitottam meg a szívem és egy életre megsebesűltem..

- Mindent bepakoltál? - lépett be anya a szobába és az ágyon heverő bőröndökre mutatott.

- Azthiszem. - vállat vontam. - Ha mégis kell valami megveszem.

- Büszke vagyok rád. - lépett oda és magához ölelt.

- Hát nem mindennap megy az ember Angliai egyetemre. - tréfálkoztam.

- Olyan messze leszel. - pigyeredett el.

- Szünetekben haza jövök , ígérem!

Jó lesz távol lenni innen. Bárhová nézek mindig ő jut eszembe.
Még most is érzem ahogy hozzám ér és remegni kezdek. Hiába próbálom elfelejteni az eszemmel , ha a szívem képtelen elengedni.

• Lizzy szemszöge •

- Drágám , ezt neked hoztam. - a kezembe nyomott egy dobozt a nagyi. - Csak egy kis apróság. Büszke vagyok rád amiért felvettek az egyetemre és amiért nem kerested...vagyis amiért itt vagy velem. - a kezét a hátamra tette , mire ösztönösen elhúzódtam.

- Nem kellett volna. - mondtam és kinyitottam a dobozt. Egy fotóalbum volt benne és még egy könyv. Talán egy napló. - Mik ezek? - néztem a nagyira.

- Édesanyád cuccai, abból az időből amikor annyi idős volt mint most te. - könnybe lábadt a szemem és összeszorúlt a szívem.

- Köszönöm. - motyogtam , igazság szerint ennél jobb ajándékot soha nem kaptam.
Az ,hogy olvashatom mit érzett anya amikor ennyi idős volt mint én, és ezáltal jobban megismerhetem és közel érezhetem magamat hozzá, ennél jobbat jelenleg elképzelni sem tudok.