A legfiatalabb Uchiha ( Naruto FF. )

7. Uzumaki Naruto

... hittem Naruto elhatározásában. Nem értem miért. De hittem azoknak a gyönyörű, tengerkék szemeknek.

Hirtelen megálltam. A hideg rázott. Úgy éreztem lassan esni kezdek, míg végül minden elhomályosult.

Amikor felébredtem, egy kissebb szobában találtam magam, a Jichurikivel, aki épp egy széken aludt el mellettem.

Egy ideig még figyeltem, ahogyan alszik, mikor a semmiből kinyitotta kék szemeit, majd elmosolyodott.

- Csak nem bámulsz? - kérdezte

-Dehogyis! - tagadtam azonnal

-Valld csak be! - kiáltotta.

- Én csak a mögötted lévő legyet figyeltem - mondtam vérprofi pókerarcal.

- Legyen, de csak akkor hiszem el ha elhívsz egy tál rámenre az Ichirakuba - nevette el magát.

- Hát legyen - feleltem - na de most már mennem kell. Eddigre Deidara már biztos a motelben van.

Az ágyból felkeltve nagy csodálkozásomra nem éreztem fájdalmat. Megköszönve a jinchurikinek az eddigi segítséget, majd elhagytam a házat és a motel felé vettem az irányt.

A motelszobába beérve Deidara fogadott.

-Na volt valami? - kérdezte

- Volt. Sikerült a baráti körébe férkőznöm. Innen már gyerekjáték az egész. - feleltem ünnepéjesen.

- Azért ne hamarkodd el a dolgokat! - figyelmeztetett.

- Ugyan, én kézben tartom az ügyet - szóltam vissza és beléptem a szobámba, átvettem a ruhámat sportosabbra és kimentem edzeni.

Edzés után vettem magamnak ebédet. Ahogy ettem az ebédem megpillantottam Narutot egy sötét, szinte fekete, lila hajú lánnyal beszélgetni. A lány nagyon magyarázott valamit, míg Naruto hitetlenkedve, majd mérgesen elhajtotta a lányt. Ez a cselekedete engem kifejezetten megnyugtatott, igazából magam sem tudom miért.

A motelben visszaérve lezuhanyoztam majd átöltöztem és mivel nem volt mit csinálnom a kedvenc dolgmat csináltam, felmásztam a tetőre és figyeltem az embereket.

Meg pillantottam a lányt is, akit Naruto elküldött. A lány még mindig mérges volt és a mozgásából ítélve szomorú is...

Hinata szemszöge

Ma megpróbáltam meggyőzni Narutót arról, amit tegnap hallgattam ki az ablak alól. Először csak figyelmeztetni akartam, hogy valaki manipulálni akarja őt, De később mint kiderült az ellenség már megtette az első lépést.

Hosszabb keresgélés után meg is pillantottam Naruto-kunt. Közelebb érve hozzá, láttam valamit visz. Egy lány volt a karjaiba zárva ( bármit megtennék, hogy én legyek ilyen helyzetben). De ez még nem minden! A lány az a lány volt akit tegnap hallgattam ki, de ő volt az a làny is akit Narutóékkal láttam az Ichirakuba. Na erre figyelmeztetnek kell Narutót, amíg nem késő.

- N... Naruto- kun! - mondtam a tőlem megszokott hangnemben.

-Most ne Hinata! Majd később megbeszéljük - felelte és már el is ment.

Ennyit erről. De nem adhatom fel. Hisz Naruto-kun biztonsága, de akár az élete a tét!

Ebédidőben is beszélni próbáltam vele, reménytelenül...

- Naruto-kun, beszélhetnénk? - kérdeztem.

- Mond csak Hinata - felelte.

- Arról a lányról van szó, akit vittél az öledbe...

- Kiyomiról? - ( mit érdekel az engem, hogyan hívják)

- Ö, igen róla. Azt szeretném mondani, hogy vigyázz vele ugyanis be akar csapni...

- Hinata ne mondj ilyeneket! Főleg ne róla! - mondta Naruto egy kicsi dühhel a hangjában.

- De hát Naruto-kun még... - próbáltam meg újra, reménytelenül.

- Hinata! - szólt rám, most már dühösen - hagyd őt békén!

- De hát...

- Semmi de! - mondta Naruto, most már félig kiabálva. - Tudod mit? Menj magadnak! Beszéld el másnak ezt a gyerekmesét! - mondta, én pedig elmentem.

Sokáig sétáltam még az utcákon, mérgesen is meg azért szomorúan is. Egyszer csak a falu szélénél lévő tisztáson találtam magam. Kiba épp ott edzett Akamaruval. Amikor meglátta milyen szomorú vagyok kikérdezett mi a bajom. Én egy rendhagyó ,, semmi bajom'' - mal válaszoltam, ám Kibát nehéz becsapni és nem hitte el amit az elöbb mondtam.

Hirtelen azon kapom magam, hogy az összes gondom elmesélem szegény Kibának aki a történetem végén csak ennyit szól: - Ne aggódj Hinata, Narutó majd rájön mekkorát tévedett, amikor nem hitt neked - nem mondott többet, csak felált, majd nekem is segített felálni. Felkínálta, edzhetnénk eggyütt, ha már itt vagyok. A meghívást örömmel elfogadtam. Észre sem vettem milyen gyorsan telik az idő. Csak azt veszem észre, hogy Kibával együtt sétálunk haza a vaksötétben.

Kiyomi szemszöge

Estefelé, mikor a nap már lemenőbe volt ( már a szobámban ültem és olvastam), hallottam egy ngy csörrenést, mintha egy ablak tört volna szét.

Gyorsan kirohantam megnézni mi okozza ezt a nagy zörejt. A következő látványra talán jobban fel kellett volna készülnöm. Amikor beléptem a kis nappalinak funkcionáló szóbába megtaláltam a hang forrását. Az ablak kissebb és nagyobb szilánkokra tört. Óvatosan, vigyázva nehogy megvágjam magam kipillantottam, hátha még megpillantom a bűnöst. Az utcán Naruto állt. Mikor észrevette, hogy nézem felkiáltott.

- Á, szia Kiyomi! Nem tudtam, hogyan kéne szólnom neked készen állok az ingyen rámenre.

- És azt találtad a legmegfelelőbb megoldásnak, hogy betöröd az ablakom? Mond te teljesen hülye vagy??? - kiáltottam le.

- Jobb dolog nem jutott eszembe...

- Tudod mit? Hagyd! A kárért cserébe ma te fizetsz!

- De hát ez nem ér! - felelte durcásan.

- Így jár az aki betöri mások ablakát! - kiáltottam újra le. ( Én nyertem, mint mindig)

Felkaptam a kabátom és már ott is termettem Naruto elött aki nem óhajtott hozzámszólni.

Már egy jó ideje tartottunk a rámenező felé, amikor meguntam a szótlanságát és megszólaltam.

- Na legyen.

- Mégis mi legyen? - szólalt meg hosszú idő után.

- Kifizetem a rámened. Ma az én vendégem vagy - (a jövőbeli énem már tudja, hogy ez nagy hiba volt).

- Ez aaazzzzz!

Ezután a beszélgetésünk kezdett feléledni, míg el nem értük a rámenezőt.

A rámen isteni volt, a hangulatunk is megvolt, csak a csekk amit a végén ki kellett fizetnem... Na annyi számot rég láttam egymás után!

- Narutooo, én esküszöm megöllek!!!!!

Itt ér véget a rész (867 szó). Remélem tetszett, nemsokára jövök a folytatással. Építési kritikát elfogadok.