Veszélyes játék /JÁTÉK SOROZAT /

11. Rész

🖤 Lídia szemszögéből:🖤

Szívem szerint idén nem szeretnék megbukni, de ha elfogadom Péter segítségét, abból valószínűleg nem sűlne ki semmi jó.

A mai nap szokás szerint, és gyorsan telt el.

Meglepően gyorsan...

Petra nem érezte jól magát, így nem jött ma suliba..

Így órák után egyedül indultam volna el haza...

De egy váratlan személy felbukkant...

Éreztem a torkomban a halál ízét...

- Lídia! Lídia! - ismételte Krisztián, miközben a fal felé tolt.

- Milyen naiv vagy, Lídia! Azt gondoltad, nem jövök rá, hogy miattad dugtak börtönbe? - kérdezte miközben a nyakamat kezdte csókolgatni.

A gyomrom fordult fel, de még egy ideig tűröm.

- Annyira kívánlak Lídia! - suttogta, majd a blúzom alá nyúlt, amikor megpofoztam.

Másfél perc múlva csattant a keze az arcomon. Megragadott és a falhoz lökött, a torkomat kezdte szorítani, éreztem, ahogy elfogy a levegőm, és vártam a halált.

- Engedje el! - hangzott az ismerős határozott hang.

Életemben nem örültem ennyire Péter felbukkanásának.

- Utoljára szólok, engedje el! - szólt újra Péter.

Krisztián elégedett, félve nyitottam ki a szemem.

Péter felé indult, és megállt előtte.

- Maga meg mi a faszt képzel? - kérdezte Pétertől.

- Lídia osztályfőnöke vagyok, jogom van megvédeni!

Elindult vissza felém, megragadta a karom, és húzni kezdett.

- Engedje el! - kiabált Péter.

Krisztián ahelyett, hogy elengedett volna, szorosabbra vette a fogást.

A fülemhez hajolt.

- Az osztályfőnököd előtt teszlek magamévá. - súgta a fülembe, és elkezdett a nadrágomba matatni.

A következő pillanatban eltűnt a szorítás és Krisztián is eltűnt.

- Mégegyszer nem akarom, Lídia közelében látni! - kiabálta Péter.

Lecsúsztam a földre, átöleltem a térdem, és sírtam.

- Semmi baj! Már vége! - mondta Péter miközben simogatta a karom.

Szívem szerint azt kívántam volna, soha ne hagyja abba.

- Nyugodj meg, Lídia! Itt vagyok veled! Semmi baj nem lesz.

Péter tovább és tovább beszélt, nyugtatás képpen.

- Miért védett meg? - néztem rá könnyes szemmel.

Habozott egy percig, majd a szemembe nézett.

- Bármi is történt közöttünk, még ha rólad van szó, akkor is kötelességem megvédeni a diákom.

- Köszönöm! - Csak ennyit tudtam mondani.

🖤 Péter szemszögéből: 🖤

Az utolsó óra után, éppen indultam volna haza, amikor egy rossz érzés következtében inkább még vissza mentem az osztályteremhez.

Lídia nevét ismételgette egy srác, és kitakart egy női alakot, de a név alapján logikus, hogy Lídia volt ott.

Méterekkel távolabb álltam tőlük, de tisztán kivehető volt, hogy Lídia nem akarja a helyzetet.

Ha az életem kerül bele, akkor is megvédem..

- Engedje el! - szólaltam meg.

Nem reagált!!

- Engedje el! - szólaltam meg újra.

Még mindig nem reagált, csak egyre jobban Lídiát molesztálta.

Dühös lettem.

Leszedtem Lídiáról, és kilöktem az udvarra.

Lídia a földön ült, a térdét átölelve sírt.

Bármit megtettem volna, hogy Lídia fájdalmán enyhítsek.

- Semmi baj! Már vége! - mondtam nyugtatásként.

- Nyugodj meg, Lídia! Itt vagyok veled! Semmi baj nem lesz.

Komolyan gondoltam minden egyes szavam.

- Miért védett meg? - kérdezte néhány perc múlva Lídia könnyes szemmel.

Nem tudtam mit feleljek!

- Bármi is történt közöttünk, még ha rólad van szó, akkor is kötelességem megvédeni a diákom.

- Köszönöm! - Csak ennyit mondott.