The Guardian(hungarian)//befejezett//

Minden amit tudnod kell

- Ez itt a lakásom! - mutattam meg Patricknek.

- Megcélzom a WC-t! - mondta anélkül hogy számba vett volna.

Hülyeség lenne azon csodálkoznom, hogy honnan tudja hol van. Ha valóban egész életemben figyelt engem, akkor tényleg tudnia kell.

Leültem a kanapéra és elgondolkodtam azon, ami az utóbbi pár órában történt.

Gyakorlatilag Patricknek köszönhetem az életemet. 

De akarok-e én egyáltalán élni? 

A válasz egyértelműen a nem.

  De akkor minek vagyok még itt? Mi a dolgom ebben a francos világban?

Patrick visszajött és helyet foglalt mellettem.

- Itt szoktam általában ülni amikor Trónok Harcát nézel! - mondta nevetve.

- Miért nem csodálkozom? - sóhajtottam. - Jon Snow a kedvenced, nemde?

- Pontosan. Meg Daenerys, épp mint neked!

- Daenerys badass... Jon meg...

- ...sexy. - fejezte be helyettem a mondatot.

- Hé tökfej! Azért mert mindent tudsz rólam, még nem kell mindig hangoztatnod! - duzzogtam.

Igazából ezzel tesztelni akartam, de a következő mondatával - bár nem szivesen vallom be -, át is ment.

- Csinálok neked teát, attól lenyugszol. - kacsintott, mire vállon löktem. - Jó, befejezem! - nevetett.

- Patrick. Mesélj még nekem! - nem hagyott nyugodni ez az egész ügy.

- Mit szeretnél tudni?

- Mindent. Mindent amit tudnom kell rólatok.

- Mindent amit tudnod kell? A nagyját elmondtam neked. Van valami konkrét amit tudni akarsz?

- Öhm... nem is tudom... - na ja. Mit is akarok tudni?

- Gondolkozz!

Elgondolkodtam.

Szerencsére eszembe jutott valami, amivel bebizonyosodhatna, ha Patrick - már ha tényleg így hívják és tényleg az, aminek vallja magát -, igazat beszél avagy egy hatalmas csaló.

- Nem ismerhetem meg a többieket? - tettem fel a kérdésemet.

- Ezt nem tudom. - vont vállat. - Erről nem én döntök, hanem ők.Ha ők úgy gondolják, hogy szeretnék ha látnád őket, akkor biztosan fogod.

Elmosolyodtam.

Szép húzás, kisfiam!

- Okés. - sóhajtottam. - Most itt fogsz maradni velem?

Reméltem, hogy nemet mond, mert ki tudja milyen pszichopata, de természetesen nekem egy csepp szerencsém sincs.

- Ameddig meggyőződök arról, hogy nem kísérelsz meg ismét egy öngyilkosságot, addig igen. -jelentette ki.

Na szuper. Kellett ez neked, Scarlett?

Levette a kabátját és a kalapját, feltette a fogasra, majd megigazította a karkötőit a csuklóján.

- Mi történt a kezeddel? - léptem oda, hogy megnézzem.

- Öhm. Amikor... amikor vagdosni kezdted magad... én is elkezdtem.

- Te is vagdostad magad? - kerekedtek el a szemeim.

Bólintott.

Ezt nem hiszem el. Hogy tehettem ilyet Patrickel? A saját őrangyalommal. Akiről bár nem tudtam hogy létezik ,de akkor is. 

Miket zagyválsz Scarlett, ez lehet nem is igaz.

De akkor is valahogy... megvisel.

- Sajnálom. - mondtam neki, mert ha én tehetek róla, ha nem, tényleg sajnáltam.

- Butaság. - nevette el magát. - Minden rendben. Az angyaloknak az ilyen... semmiség.

- Semmi sincs rendben! - kaptam azon magam, hogy felkapom a vizet. - Miért nem jelentkeztél korábban? Miért nem mondtad el, hogy ha bántalmazom magam, azt a halálangyalom is megszenvedi? Sose tettem volna veled ezt!

Patrick elmosolyodott, majd szó nélkül átölelt ...

Volt valami különös az ölelésében. Valami, amiről - különös módon, de -, érezni lehetett, hogy ő nem hétköznapi ember, hanem valami más. Az ölelésétől nagyon gyorsan megnyugodtam és már a bűntudatom sem volt annyira nagy, mint azelőtt.

- Na hercegnő... nem vagy te fáradt? - kérdezte, amint elengedett.

Mintha mi sem történt volna...

- Nem vagyok. -mondtam ásítva. - Sem fáradt, sem hercegnő.

- Ez a nap betett neked, tudom. - jelentette ki. - Menj zuhanyozz le. Csinálok neked addig egy teát.

- Ezt már mondtad egyszer. - nevettem el magam.

- De most tényleg megcsinálom! - kacsintott, én pedig bólintottam.

Elmentem lezuhanyozni és amikor visszajöttem, egy pohár gőzölgő tea várt a szobámban az éjjeliszekrényen.

- Patrick... - szólítottam meg. - Itt vagy?

- Itt! - kiabálta. 

Az erkélyen állt és a várost nézte.

- Szép... ugye? - mentem oda mellé.

- Az. Mindig szerettem a Temzét bámulni.

- Mert én is? - nevettem el magam.

- Talán. - mosolyodott el. - De most irány az ágy! Pihenj, hisz a kórházból is most jöttél ki! - utasított.

Befeküdtem az ágyba, Patrick pedig gondosan betakargatott, mintha az apám lett volna.

- Te hol alszol? - kérdeztem.

- A kanapén, természetesen. - mondta.

Bólinottam.

Patrick megfogta az üres poharamat és elindult kifele a szobámból.

- Patrick, várj! - kiabáltam utána.

- Mi az? - kérdezte.

Fogalmam sem volt, miért kérem ezt tőle, de az ölelés óta mintha jobban bíznék benne.

- Meg tudsz nekem ígérni valamit?

- Persze. Bármit. - mosolyodott el.

- Ígérd meg... Ígérd meg, hogy hogyha reggel felkelek itt leszel majd és nem kell betitulálnom ezt az egészet annak, hogy hallucináltam.

- Itt leszek! - jött oda hozzám és homlokon puszilt. - Ígérem.

Elmosolyodtam, majd az oldalamra fordultam. Hallottam ahogy Patrick kimegy a szobámból és becsukja maga mögött az ajtót. 

Azután elnyomott az álom...