The Guardian(hungarian)//befejezett//

Csillagok

Reggel kómás fejjel ébredtem fel. Felültem az ágyamban és körülnéztem. Az ablakom tárva nyitva volt és beszűrődött rajta a reggeli napfény. Kinyújtozkodtam, majd kiballagtam a konyhába kávét készíteni magamnak.

Ahogy elhaladtam az előszobában, arra lettem figyelmes, hogy valaki a kanapén alszik. Először megijedtem, de aztán rájöttem, hogy csak Patrick az. 

Patrick.

Igazán aranyosan alszik. Lehet azért nem ismertem fel, mert nincs rajta a szemüvege.

Megnyugodtam a tudattól, hogy mégsem volt minden álom. Hogy tényleg léteznek őrangyalok és hogy az egyik az előszobában alszik a kanapén. Mert ha pszichopata gyilkos lenne... én már nem élnék. Különben is, akkor minek mentett volna meg?

Elővettem még egy csészét, hogy Patricknek is készítsek kávét. Tejjel és két cukorral, ahogyan én is szeretem. Természetesen.

Elmosolyodtam. 

Vicces, hogy Patrick olyan mint én.Olyan, mintha a bátyám lenne.

Közben elkészülnek a kávék is, én pedig az előszobába megyek és az asztalra teszem őket.

- Hé Patrick... ébresztő! - simogattam meg a fejét.

Patrick lassan kinyitja mogyoróbarna szemeit és meglepetten néz rám.

- Scarlett. - mosolyodott el.

- Ez a nevem. - kuncogtam. - Készítettem neked kávét! - nyújtottam át neki a csészét.

- Köszi. - ült fel és vette át.

-Tessék! - tettem fel az orrára a szemüvegét nevetve.

- Köszi. - mosolyodott el szerényen.

- Eszembe jutott még egy kérdés. - huppantam le mellé a kanapéra. Elég paraszt lehetek hogy szegény csak most ébredt fel, én meg kérdésekkel bombázom őt, de ezt muszáj megkérdeznem. - Ha ti őrangyalok is alszotok, akkor ki vigyáz rám álmomban?

- Felváltva vigyázunk rád. - vágta rá gondolkodás nélkül. - Ma Pete sora volt és lám: élsz. - nevette el magát.

- Ezt aranyos tudni. Mondják hogy mindenkinek van őrangyala... na de hogy egyszerre négy? Olyan jó érzés hogy vigyáznak rád. - mosolyodtam el.

- Ó, szóval már hiszel? - emelte fel a szemöldökét.

- Nagyon úgy tűnik! - jegyeztem meg. - Az őrangyaloknak vannak őrangyalaik? - váltottam témát egy kretén kérdéssel.

- Az kéne még! - mondta nevetve. - Nincs. Viszont vannak szüleink!

- Komoly? És ők is őrangyalok?

- Persze. - bólintott Patrick.

- Nagyon érdekesek vagytok. - kortyoltam bele a kávémba. - Nem lesz baj ha én ezeket mind tudom?

Patrick megrántja a vállát.

- Ameddig nem küldenek senkit hogy szóljon, addig gondolom nem. Különben sem érdekel. Mindigis szerettem volna veled beszélgetni. És örülök hogy van miről!

- Viccelsz? - mosolyodtam el. - Bármiről beszélhetünk! Amiről csak akarsz. Jófej vagy Patrick! 

- Te vagy jófej! - jelentette ki. - Tudod, szerintem mindketten jófejek vagyunk, elvégre egyformák vagyunk! - nevette el magát, mire én is.

- Igaz. - kortyoltam bele ismét a kávémba. - De most hagyjuk egy időre az én angyalkás kérdéseimet. Még a végén eljönnek és elvisznek téged tőlem. És még nem is töltöttünk sok időt együtt!

- Szeretnél?

- Hát persze. Végre nem vagyok teljesen egyedül. - mondtam ki őszintén. - Csináljunk valamit!

- Tudod mit akartam mindig? Kipróbálni a London Eye-t! - csillantak fel a szemei.

- Akkor öltözz, Patrick! Ma bemutatom neked Londont testközelből!

- Remek! - vigyorodott el, majd készülödni kezdett és én is.

Egy óra múlva már London utcáit tapostuk.

- Menjünk metróval! Fizetem a jegyedet! - mondtam, majd megfogtam a kezét és lerángattam az aluljáróba. - Nehogy elengedd a kezem, mert elvesztlődsz! És vigyázz a kalapodra!

Patrick nevetni kezdett.

- Tudom, Scarlett! Ezek a londoni underground csövesek nagyon tapadós kezűek.

Elnevettem magam.

Felültünk az egyik metróra, majd a megfelelő helyen leszálltunk. Közben eleredt az eső, én pedig a fejemre húztam a kapucnimat. Szerencsére a London Eye így is tökéletesen működik és épp mákunk is volt, hogy alig voltak ott egy páran, így sikeresen fel tudtunk ülni.

- Ez olyan izgalmas! - nyomta oda az arcát Patrick a kabinnak, én meg nevetni kezdtem.

- Az. Már jó régen nem ültem rajta, de ezt gondolom amúgy is tudod.

- Tudom, persze. - vigyorgott

Miután leszálltunk, körbevezettem a városban és minden érdekességet megmutattam neki, sőt még néhány parkba is elvittem, így mire kijártuk magunkat már megint este lett és hazamentünk.

Patrick kisétált az erkélyre. Úgy tűnik, szereti ott.

- Scarlett nézd! Kitisztult az ég! - mutatott fel Patrick.

- Tényleg. - mosolyodtam el.

- Nézd a csillagokat! Gyönyörűek. Tényleg! Scarlett... tudtad, hogy minden embernek saját csillaga van?

- Komolyan? - kérdeztem elképedve.

- Persze. A Szerencse Csillaga. Az ott a tiéd!

- Patrick... Melyik? - nevettem el magam. - Fogalmam sincs hogy melyikre mutatsz.

- Látod hol van a göncölszekér... ugye?

- Igen. - bólintok.

- Na onnan jobbra az 1, 2, 3... a negyedik csillag!

- Á, megvan! - ujjongtam. - És mire megyek vele?

- Kívánságokat teljesít. De csak akkor, ha valamit igazán, tiszta szívből kívánunk. Amire igazán vágyunk. Minden emberben ott a lehetőség hogy elérje az álmát... viszont a mai világban ez nagy ritkán sikerül és szerintem ez egész szomorú...

- Szerintem is. - értettem egyet vele. - Hé Pat... - fogtam meg a kezét. - Örülök, hogy itt vagy.

- Én is. - mosolyodott el. - Én is, Scar.