The Guardian(hungarian)//befejezett//

A profécia

Másnap...

Patrick egy könyvet bújt. Az asztalon könyökölt és csak úgy szívta magába a betűket. Homlokát aggodalmas ráncok lepték el.

- Mi a baj? - kérdeztem tőle.

- Van egy kis... gond.

Nem tűnt kicsinek.

- Egy kicsi? Mi az már megint?

- Leies.

- Le... mi?

- Leies. - csapta össze a könyvet. - Ő egy jós. Az Alvilág és a Menny között él, azaz a Földön. És... van egy jóslata... számodra.

- Számomra? - kérdeztem meglepetten. - Honnan tudod?

-Itt írja a profécia könyvben. Benne van a dátumod.

- Profécia könyvben?

Bólintott.

- Miről nem tudok még? - forgattam meg a szemeimet.

- Elég sok mindenről. De ez most lényegtelen. Mindenképp el kell mennünk hozzá. Fontos tudnunk a jövődet.

- De hát te tudod már, nem?

- Én a halálod utáni jövődre gondolok. Arra, hogy azután hová kerülsz majd. Én erről semmit sem tudok. Ő viszont igen.

Kirázott a hideg. Komolyan ilyesmikkel töltik az idejüket egyesek, hogy megjósolják mások halál utáni jövőjét? Ez a "másik világ" kezd teljesen furcsa lenni számomra. És ijesztő.

- Mennünk kell. - mondta Patrick. - Most.

 - És mi van, ha nem szeretném tudni hogy hová kerülök? Mert nem szeretném.

- Sajnos a te esetedben itt már nem választás kérdése. Axis nagy veszélyt jelent mindkettőnkre és ésszerűbb lenne nekünk előbb tudni a választ, mind neki.

Elhallgattam.

Ez az Axis mindent tönkre tesz. Nem lehetne megölni?

- És pontosan hová is mennénk? - kérdeztem.

- Japánba.

- Japánba?

- Igen. Leies most épp a Fuji hegy legaljához költözött. Minden évszázadban cseréli a lakhelyeit.

- Mégis hány éves? - botránkoztam meg.

- Ó... nagyon sok. Hozd a kulcsot!

Úgy tettem, ahogy mondta, majd megforgattuk a kulcsot a szoba ajtóban.

- Készen állsz? - fogta meg a kezemet.

- Nem tudom. - ráztam meg a fejem.

Patrick egy puszit nyomott az arcomra.

- Itt vagyok. Oké? - mosolygott. - Minden rendben lesz!

Én is elmosolyodtam, majd egy jól irányzott mozdulattal kinyitottam az ajtót.

*

Sose gondoltam volna, hogy Japán ennyire csodálatos...
Cseresznyefaillat árad mindenhonnan, a táj varázslatos és megnyugtató. Engem is megnyugtatott.

- Itt vagyunk. - nézett fel Patrick a hegyre. - Menjünk.

Egy barlangféleséghez vezetett az utunk. Tömjén és füstölő illata csapta meg az orromat, amitől picit émelyegni kezdtem. Bementünk a barlangba, ahol egy ideig sötét volt, de aztán parányi fényeket véltünk felfedezni a távolban. Amikor már elég közel voltunk, mormolás is társult hozzá.

Ahogyan a  "terembe" értünk, teljesen egy jósda hangulata fogadott. A falakon láncok és égők csillantak meg, el volt halmozva gyertyákkal, különböző fűszerek és teafűvek hevertek a polcokon a rengeteg könyv mellett, egy asztalon kártyák és egy varázsgömb volt látható és volt ott egy üst is a terem közepén, ahol egy szőke, kissé borzos hajú nő ült és furcsa, sötét ruhákban meditált, közben folyton mormolva valami fura, latinnak hangzó szöveget.

- Khm... - köszörülte meg Patrick a torkát, mire a nő felemelte mutatóujját, ezzel jelezve, hogy várjunk.

Úgy két percet kellett várnunk, de óráknak tűnt az egész. Nem szerettem volna itt maradni. Rettenetesen bizarr volt a hely és a helyzet is.

Amikor a nő végre kinyitotta a szemeit, mosolyogva felpattant és felém közelített.

- Gyere kicsim, már vártalak! - vigyorodott el, majd a kezemnél fogva húzott maga után és leültetett egy karmazsinvörös szőnyegre.

Előszedett egy pakli kártyát, jól összekeverte, majd kitette egyenként az összeset elém.

- Válassz! Hármat. Randomra. A sors sose téved. - vigyorgott továbbra is.

Nyeltem egy hatalmasat.

Annyira rossz előérzetem van...

Kiválasztottam randomra három kártyát és odaadtam a nőnek.

- Hmm. - tanulmányozta át őket. - Halál. - mutatta fel az első kártyát én pedig teljesen bepánikoltam. - Nyugi kicsim, aki halandó, az mindig kihúzza ezt. Ez jelzi, hogy nem fogsz élni örökké. És ez rendben is van, nem?

Zavaromban bólintottam.

- Nézzük a másodikat. Szerelem! - mutatta fel a kártyát. - Hmmm. Szerelem által halnál meg? Vagy csupán most vagy szerelmes? A szerelmed végez veled?

Rásandítottam Patrickre, aki megrázta a fejét. Elmosolyodtam. 

- Az utolsó kártya a legfontosabb. - emelte fel. - Tűz.

Patrick szemei elkerekedtek.

- Ez biztos? - kérdezte Leiestől.

- A sors soha nem téved. - válaszolta a nő.

- Miért? Mit jelent ez? - kérdeztem.

- Pokol. - válaszolta Patrick elképedve.

Pokol? Pokol!?

- Mi... de miért?

- Valamit el fogsz követni kis szivem, ami miatt így jársz. Lehet az rablás, lopás, gyilkosság, öngyilkosság... - sorolta.

Teljesen bepánikoltam.

Mégis elkövetnék egy öngyilkosságot? Pokolra fogok kerülni? Axis rabszolgája leszek?

- Ez badarság! Azért vagyok itt vele, hogy ne tegyen ilyet! A kártya biztos tévedett!

- A sors sosem téved. Ha már itt tartunk, nézzük meg a te jövődet is. Na, gyere!

Patrick felvont szemöldökkel, de végül beadta a derekát és leült, hogy jósoljanak neki. Egy szárny és egy emberi alak volt az első két kártya. Nem magyarázták el mik azok, de Patrick feszülten figyelt. Várta az utolsó kártyát.

Démon.

Ez volt látható az utolsón.

- Scar, ez egy csapda!  -kiáltott fel Patrick és azonnal felállt. - El kell tűnnünk!

Remegni kezdtem. Mi a fene folyik itt?

Amikor már majdnem elmenekültünk volna, valaki utunkat állta. Na ki is?

Axis.

Elkerekedtek a szemeim.

Nem! Ez nem történhetett meg!

- Menj fiú, rohanj az életedért! - kiáltotta Leies nevetve.

- Scarlett. - fordult felém Patrick. - Menekülj! Fuss! - mondta könnyes szemekkel, majd elrohant, egyenesen neki Axisnak...