The Guardian(hungarian)//befejezett//

Pete

Másnap reggel egy új jövevény volt a nappalimban. Ezúttal egy rövid, fekete hajú srác volt az, Joehoz hasonlóan talpig fehérben. Illetve volt egy fekete kardigán rajta, amit Patrick adott át az imént neki - valószínüleg fázhatott, hisz odakint tombolt a vihar, az ablakokat is be kellett csuknom.

- Petehez van szerencsém? - tettem fel a kérdést egy vigyor kíséretében.

- Nekem meg a gyönyörű Scarletthez! - mosolyodott el. - Szia! - ölelt át szorosan és amint ez megtörtént, egy nagyon furcsa, családias melegség járta át a testemet, más, mint amikor Patricket vagy Joet ölelem meg.

- Te is érezted, ugye? - kérdezte.

- Igen. - bólintottam. - Ez jelzi, hogy te vagy az érzelmek angyala?

- Többé-kevésbé. - bólogatott. - Végre élőben is láthatlak! Már annyiszor elképzeltem ezt a napot hogy az már fáj és légyszi ne nézz valami mániákus rajongófiúnak.

Elnevettem magam.

- Nyugodj meg, nem nézlek annak. Én is vártam már, hogy találkozzunk. 

- Várj csak, hoztam valamit! - nyúlt a zsebébe. - Tessék!

A kezembe nyomott egy zsebórát.

- Mi ez? Légyszives ne mondd azt, hogy nekem kell rájönnöm.

Elnevette magát.

- Nem, nem. Ez egy időjelző. Akkor jelez, amikor te vagy a számodra legfontosabb ember hatalmas veszélyben van. Hidd el, ennek nagy hasznát fogod venni.

- Köszönöm. - öleltem át. - Tutira hasznos lesz. Öhm... ülj le! - mondtam neki, ő pedig helyet foglalt Patrick mellett a kanapén.

- Úgy szeretem ezt a kanapédat !- mondta nevetve. - És mostmár hivatalosan is ülhetek rajta!

- Annyira furcsa, hogy ti végig itt voltatok és én mégsem láttalak titeket. Mindent tudtok rólam, meg valószínüleg figyeltetek amikor zuhanyoztam meg öltözködtem, meg ilyenek... Jól mondom? Afféle perverz őrangyalok vagytok?

Pete már totálisan vörös volt a visszafolytott nevetéstől, és amikor összenézett Patrick-el, mindkettejükből előbukott a nevetés és jó két percen keresztül le sem tudtak állni.

- Most hazudnánk, ha azt mondanánk, nem. - jegyezte meg Pete. - De ne aggódj, igazán csinos vagy...

- Kösz. - mondtam szarkasztikusan. - Milyen jó ezeket így megtudni.

-Szent füstök, ez olyan kínos. - mondta Patrick.

- Nekem vagy nektek? - kérdeztem idegesen. - Na de mindegy. Már nem számít. - sóhajtottam.

- Egészen jól kezeled a dolgot. - jegyezte meg Pete.

- De elméletben már hozzád vágtam a hátad mögötti vázát. - mosolyogtam rá kedvesen. - De nem vagyok őrangyal bántalmazó. - kuncogtam.

- Hála az égnek! - gúnyolódott Pete. Imádom ezt az embert... khm... angyalt.

Bementem a konyhába, reggelit készíteni magamnak, de néhány pillanat múlva vissza is baktattam a szobába.

- Nos, én lemegyek a boltba mert üres a hütő. Kell nektek valami?

- Egy Red Bull. - mondta Pete. - Tudod, mert az szárnyakat ad és ma még haza is kell repülnöm. - nevette el magát.

- Hogy te mennyire vicces vagy. Ha ha. Érzelmek angyala. Kicsordulnak a könnyeim miattad... - ironizáltam nevetve. - Na léptem... - vettem fel a kabátomat. - Cső!

- Szervusz! És siess!

- És vegyél zöld szőlőt! - tette hozzá Patrick.

- Ha nem veritek szét a házat ameddig visszajövök, akkor még szép. - nyújtottam a nyelvemet, majd kiléptem a lakásból.

Kint lehetetlenség lett volna ekkora viharban ernyőt nyitni, így inkább a fejemre húztam a pandafüles sapkámat.

Néhány lépés után elértem a sarki boltot és bementem. Elvettem a legelső kezembe akadt kosarat, majd a listáman szereplő dolgokat bedledobáltam: tej, tojás, vaj, narancslé, egy zacskó mogyoró és alma (meg ugye Patrick és Pete cuccai is).

Már épp indultam volna fizetni, amikor valaki váratlanul nekem jött.

- Elnézést. - mosolygott rám.

Felnéztem.

Egy srác volt az, körülbelül korombeli. Magas volt és sovány és... valahogy nagyon furcsa. Hófehér haja volt és olyan barna szemei, hogy azok már szinte vörösek voltak.

- Semmi gond. - motyogtam, majd elsétáltam mellette.

- Red Bull és zöld szőlő. Micsoda furcsa párosítás. - jegyezte meg és a szemem sarkából felfedeztem egy kis vicsort az arcán.

Nem válaszoltam, hanem gyorsan fizettem, majd szinte rohantam haza felé.

Megrémisztett. Egyszerűen teljesen bepánikoltam miatta.

- Patrick! - dobtam be a csomagjaimat az ajtón, majd lihegve a térdeimre támaszkodtam és bevágtam magam mögött az ajtót.

- Mi történt Scar? - kérdezte ijedten.

- Valami... nagyon furcsa történt a boltban.

Bementem, leültem a kanapéra és elmeséltem nekik az eseményeket.

Patrick és Pete összenéztek.

- Ez már nem játék. - suttogta Patrick. - El kell tűnnünk.

- Figyelj. Megpróbálok tenni valamit, okés? Maradjatok még egy napot itt. Holnap lejön Andy és segít majd nektek, rendben? - kérdezte Pete.

Patrick bólintott.

- Miről beszéltek? - értetlenkedtem.

- Scarlett... ugye nem követett a fickó? - faggatott Pete.

- Azt hiszem nem...

- Azt hiszed vagy tudod?

Mély levegőt vettem.

- Nem követett.

Pete bólintott.

- Akkor jó.

Értetlenkedve néztem rájuk. Miért pánikoltak így... Ó...

 - Csak azt ne mondd, hogy az a srác...ő volt.

Patrick mélyen a szemeimbe nézett, majd halványan bólintott.

- A picsába! - álltam fel a kanapéról idegesen. - Tudni akarom mi a kénköves ménkű folyik itt! - toporzékoltam.

- Scarlett. Nyugodj le. Majd mindent megtudsz, jó?

- De mikor?

- Majd.

- Ja persze, ha majd eldurvulnak a dolgok, nem? - kérdeztem idegesen. - Kösz, Stump!

- Na jó, én megyek. Veszekedjetek csak ameddig akartok, dolgom van! Holnap értesítelek benneteket. Szia Scar! - puszilta meg Pete a homlokomat, majd eltűnt a házamból, épp mint elöző nap Joe.

- Kurvára haragszom rád. - mondtam Patricknek.

- Tudom. És sajnálom. Nem mondhatom el mi folyik itt. Még nem.

- Kösz. - mondtam flegmán. - Megyek, alszom egyet. Mondjuk holnap reggelig. Valamiért nagyon álmos lettem. És úgy sincs semmi dolgom, mert kibaszott csődtömeg vagyok az életemmel együtt!

Bementem a szobámba és becsaptam az ajtót, ott hagyva Patricket a nagy titkolózásával.