The Guardian(hungarian)//befejezett//

Becsület

Három nap.

Három nap telt el amióta Patrick, Axis szolgája lett.

A fiúk dolgoztak rajta, hogy megmentsék, de nem találták sehol őket.

- Semmi értelme! - mondtam. - Nem fogjátok megtalálni.

- Scarlett, nyugi. - mondta Pete.

- Nem nyugszom le! - jelentettem ki.

- Tudom... - suttogta. - De próbáld meg, kérlek. Mi mindent megteszünk, de az Alvilágba nem mehetünk csak úgy le. Sajnálom.

- Persze. Tudom. - fogtam meg a nyakamban lógó gyöngydarabot. - Pete... magamra hagynál?

Pete bólintott, majd elhagyta a szobát.

Épp Velencében tartozkodtunk egy kisebb Motelben. A táj gyönyörű volt, a hely káprázatos...

Kinéztem az ablakon és bámultam a gondolákat. Mennyire romantikus... Mennyire szeretném, ha most Patrickel lehetnék itt.

Egy mély levegőt vettem, majd sóhajtottam.

A lehető leghülyébb ötletet követem most el. Felér az öngyilkossági kísérletemmel is.

- Axis... - suttogtam. - Axis! - ismételtem meg hangosabban.

Tűzvörös lángnyalábokban jelent meg előttem a démonom. Ez volt az egyetlen lehetőség. Az egyetlen, hogy megmenthessem Patricket.

- Szólítottál? - hajolt meg előttem, majd gúnyos mosolyra húzta a száját. - Bátor vagy, ezt meg kell hagyni!

- Hol van Patrick? - kérdeztem automatikusan.

- Jó helyen! - jött közelebb felém.

- Látni akarom! - jelentettem ki.

- Igazán? Tudod, hogy rád vadászik, ugye? Egy pillanat és szétcincál, ha megtalál. És most, hogy végre tudom hol rejtőzködsz, szívesen idehozom, hogy végezzen veled.

Egy hatalmasat nyeltem. De nem azért, mert megrémisztett amit az előbb mondott.

- Alkut ajánlok! - jelentettem ki.

- Alkut? - nevetett fel mániákusan. - Megmondtam, hogy nincs szükségem rád! Egy őrangyalt tettem a szolgámmá. Nincs szükségem egy hasznavehetetlen halandóra...

- ...neked adom a lelkemet. - szakítottam félbe. - Cserébe viszont kérem vissza Patricket.

- Ohohóóó. A lelkedet? - nézett rám érdeklődve. - Érdekes ajánlat és meggondolatlan. Tudod az mibe kerül? Örökké a fogságomba kerülsz, kislány. Nincs megváltás, nincs újjászületés és feltámadás. Nincs több lehetőség.

- Nem érdekel. - jelentettem ki. - Ha tudom, hogy Patrick biztonságban lesz ezzel.

- Hmmm. Rendben. - vigyorgott. - Végülis nekem holtmindegy és így nem robbantok ki valami háborút. De ez kicsit maceráns folyamat. Le kell vinnem téged az Alvilágba előbb.

- Legyen. De akkor becsület szavadra ígérd meg, hogy visszaadod és nem bántod többé Patricket!

- Becsület? - nevetett. - Szerinted van egy démonnak becsülete? De ám legyen. - bólogatott. - Megígérem neked utolsó kívánság gyanánt.

- Köszönöm. - suttogtam.

- Na jó, nekem most készítenem kell egy kaput, hogy át tudjak vinni egy halandót. - Megtennéd, hogy addig nyugton ülsz?

- Mi mást tehetnék? - dőltem neki az ablaknak.

Ameddig Axis a kapu "elővarázslásán" ügyködött, én átértékeltem magamban az egész életemet. Felidéztem magamban minden fontos és emlékezetes pillanatot, de főleg a Patrickel töltött napjaimat.