👻𝐵𝓁𝑜𝑜𝒹👻

74 6 3
                                        

Halloween éjszakáján hideg volt a levegő, és ez nem csak a hidegtől volt. A testedhez tapadt vér hidegebbé tette az éjszakát. Taehyung a hátadra tette a kezét, érintése pedig olyan volt, mint a jég. Megtörölted a szád, a felsőd ujjával, majd nagyokat nyeltél a friss hideg levegőből, még mindig a kezedben tartottad a kést. Ez volt az első alkalom, hogy embert öltél. Taehyung egy igazán érdekes személyiség volt, ami voltaképp vonzott téged. Bár a világ, amiben élt az annyira nem, hiszen nem épp veszélyesmentes a maffia élete. De szeretted őt, és próbáltál beilleszkedni. 

 – Nagyon jól csináltad, ügyes vagy baby – mondta nagyon gyengéden, mitől kirázott a hideg. Elvette tőled a kést, és egyelőre eltette. Jimin a holttest másik oldalán állt, úgyszintén vérrel borítva, ami valószínűleg nem fog egykönnyen kijönni a felsőből. 

 – Segítségre van szüksége? – kérdezte Jimin, rád utalva. Nemlegesen megrázta a fejét majd barátjára nézett. 

 – Halloween van. Egy kicsit lassabb leszek. Ti ketten bementek és megmosakodtok, a ruháitokat a fürdőszoba padlóján hagyjátok. – egyszerre bólogatok a parancsra, majd Jimin átlépett a testen, és megfogta a kezed. Érintése dermesztő volt, de mégse rémített meg annyira mint elsőre gondoltad. 

 – Biztos vagy ebben? – kérdezted megborzongva. Taehyung bólintott, kedves mosollyal az arcán. 

 – Igen baby, de nehogy elszúrd nekem, mert tényleg nem akarlak megölni – bólintottál nagyot nyelve, de mielőtt megfordultál volna, tekinteted rajta maradt. 

 – Tudod, hogy soha nem tenném – suttogtad.

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
𝓗𝓪𝓵𝓵𝓸𝔀𝓮𝓮𝓷 𝓲𝓶𝓪𝓰𝓲𝓷𝓮𝓼Where stories live. Discover now