𝓗𝓪𝓵𝓵𝓸𝔀𝓮𝓮𝓷 𝓲𝓶𝓪𝓰𝓲𝓷𝓮𝓼

.𖥔 ݁ ˖ 𝓐𝔃 𝓮𝓵𝓶ú𝓵𝓽 𝓴𝓲𝓵𝓮𝓷𝓬 é𝓿 🕷.𖥔 ݁ ˖

Halloweeni hagyományok a gimnázium első éve óta ugyanaz volt. Az volt az az év, amikor T/N és családja Szöulba költözött, és gyorsan összebarátkozott Seokjinel, testvéreivel és baráti társaság többi tagjával. Úgy passzolt hozzájuk, mintha régóta ő is tagja lenne a csapatnak, emiatt pedig teljesnek érezte magát mikor velük volt. Olyan volt, mintha mindig is barátok lettek volna, és bár voltak évek, amikor nem találkoztak, mégis nehéz volt elképzelni, milyenek lennének a dolgok nélküle.

Az első Halloweenkor Seokjin meghívta T/N egy partira. Eleinte vonakodónak tűnt, de amint felajánlotta, hogy esetleg valami közös stílusban öltözhetnének, látszólag, engedett az ötletnek, és hamarosan az első összeillő jelmezben találták magukat.

Azóta minden évben ugyanaz volt. Egyikük számára sem volt kérdés: minden Halloween estéjére már több lehetőséggel is kiegészítették a jövő évi jelmezek egyre bővülő listáját. Szeptember végén már eldöntötték, mibe öltöznek.

Idén a Mr & Mrs Smithnek kellett volna lenniük. Seokjin azt tervezte, hogy fehér boxert és fehér pólót vesz fel ocsmány munkacsizmával. T/N fehér ruhája egyikében lenne, alatta egy kis rövidnadrággal, hogy ne villogtasson senkinek semmit, amit nem szabad látnia. Mindkettőjük arcán véletlenszerű vágások és zúzódások keletkeztek, az ingükre pedig vér fröccsent. Persze minden csak smink volt.

Ehelyett azonban Seokjin teljesen fekete öltönyt viselt, miközben a szoba túloldalán T/N új barátjára bámult, és whiskyt kortyolt egy piros pohárból, ami őszintén szólva teljesen feldobta a hangulatát. T/N Csingiling jelmezt viselt, a fiú pedig Peter Pan-nek, Seokjin pedig teljesen kiakadt. Nem emlékezett rá, hogy ennyire bosszantotta volna a másik fiú létezése, annak ellenére, hogy a két férfi nem jött ki egymással. Az, hogy T/N miért egyezett bele, hogy inkább azzal a másik személlyel megy, nem értette.

A házban hangosan szólt a zene, és a legtöbb barátja félúton volt a részegség felé. A mennyezetről hamis pókhálók lógtak, és olcsó dekorációk hevertek szerte a házban. A folyosókon pókok lógtak, egy ködgép szürke ködben tartotta a konyhát.. A Monster Mash bömbölt a hangszórókon, és Namjoon közelebb hajolt T/N-hez, hogy suttogjon valamit a fülébe, miközben a keze lejjebb csúszott a csípőjén. Seokjin keze ökölbe szorult, miközben lehunyta a szemét, és elképzelte, hogy arcon üti a seggfejt.

Az évek során többször is előfordult, hogy Seokjin meg akart küzdeni Namjoonal. A szőke férfi a legelviselhetetlenebb ember, akivel Seokjin valaha is találkozott, de egyik ilyen alkalom sem felelt meg annak a vak dühnek, amelyet most a testében érzett. Még a legközelebbi barátai is elkerülték őt, és hagyták, hogy ingerültségében egyedül üljön. Jimin sem zavarta őt, ami azt jelentette, még ő sem merte megszólítani.

Legszívesebben a kést beledöfné a hátában – oké, ez egy kicsit drámai volt, de mégis – csak tovább morgolódott, amikor T/N felnevetett valamin, amit Namjoon mondott. Ez arra késztette őt, hogy pillanatokkal később a poharát a szemétbe dobta, és kisétált a bejárati ajtón.

– Seokjin? – a lány hangja hallatán megállt, megfordult, és mindent megtett, hogy semleges kifejezéssel nézzen rá.

– Hé, drágám – húzta ki magát, és zsebébe csúsztatta a kezét.

– Hová mész?

– Haza – mondta határozottan, a mosoly pedig olyan gyorsan eltűnt, mint ahogy jött.

– Még tizenegy sincs. Alig egy órája vagy itt – mutatott rá T/N a tényre.

– Ma este nem vagyok túl bulizós hangulatban. – megvonta a vállát, miközben előhúzta a kulcsait a zsebéből, és egyszer megfordította az ujja körül.

– Ó – fonta össze a karját T/N, és kifújta a levegőt, majd megnyalta az ajkát, oldalra nézett, mire egy hajszál hullott ki a többi közül. Szerette volna ha Seokjin -mint mindig-, a füle mögé tűri haját, de helyette hátrébb lépett. – Mondhatom, haragszol rám.

– Nem haragszom rád, T/N. Fáradt vagyok, és nem akarok úgy tenni, mintha itt akarnék lenni, amikor inkább otthon lennék. – valóban fáradt volt de tudta, hogy amikor visszaér a lakásába, egyhamar nem fog elaludni.

– Mérges vagy rám. Mióta megmondtam, hogy eljövök Namjoonal a buliba, haragszol rám, és ez nem fair. Tudod, hogy ez nem tisztességes, és azt hiszed, egyszerűbb, ha egész este figyelmen kívül hagysz engem, aztán hazaszaladsz, ha dühös vagy egy jelmez miatt...

– Nem haragszom a jelmezre – vetette oda, jól tudván, ellentmond önmagának. De tévedett T/N, mert Seokjin nem haragudott a jelmezek miatt.

– Akkor mire vagy mérges?

– Miért vagy vele?

– Mi? – homlokát a legaranyosabb módon összehúzta, amitől homloka vonalai feltűntek. Az ajkai zavartan szétnyíltak, mintha tényleg nem tudná mi a baj. – Hogy érted ezt?

– Tudod, mire gondolok. Miért vagy vele? Ő egy seggfej, és tudom, hogy ezt te is tudod. Tudnánk -

– Ne – tartotta fel remegő kezét, hogy megállítsa a férfit, mintha érzékelné, hová vezet ez a beismerés.

– Miért?

– Mert évek óta arra várok, hogy így felfigyelj rám, és nem kezdhetsz balhézni csak azért, mert boldog vagyok valakivel, aki nem te vagy. Nem vetted észre, hogy szerelmes vagyok beléd attól a naptól kezdve, amikor megismertelek. Nem haragudhatsz egy hülye jelmezért. Nem szabad féltékenynek lenned. Nem akkor, amikor láttam, ahogy mindenféle lányt ágyba viszel... türelmesen vártam az elmúlt kilenc évben, hogy érdeklődj irántam. Ez nem...nem Seokjin, nem.

– T/N...

– Nem szabad féltékenynek lenned. Menj haza, Seokjin. – T/N egy utolsó sóhajtással megfordult, és ellépett tőle.

Ott állt, és az ajtót bámulta, jóval azután, hogy a lány becsapta azt, miközben a szavai a fejében visszhangoztak, és minden, amit mondott, sokkal kísértetiesebb volt, mint amit valaha is remélhetett volna Halloweenkor.