A rabló hármas

A robbantgatóssal a pácban

A kalapos a jobb kezével felénk intett, hogy kövessük, majd hogy bukjunk le. Thomassal még jobban össze húztuk magunkat.

Az őrült el dobta a megviselt kalapját és az övéről le vett kettő labdát. Amikor eldobta őket a rendőrök felé, egy hatalmas robbanást hallottunk. Én hátra néztem hát a kocsi teteje el kezdet égni. Igy nem tudtak minket követni a zsaruk.

Ránk kiabált az örült, hogy:

-Haha, gyertek már! Ne nézelődjetek annyit!

Ezzel át ugrott az első kocsira, amiben csak szén volt. Én megtorpantam a második kocsi szélén.

-Ugorjon kis asszony! El kezdett esni az eső, el fog aludni a tűz!

Éppen hátra akartam nézni mikor is Thomas át lökött a másik vagonra. Igy pont a robbantós karjába estem.

Mind a ketten el pirultunk és megtudtam alaposabban nézni az arcát.

Fekete haja egy kis kék be ütéssel, zöld szeme csak úgy csillogott és az én szememet kutatta. Igazán szép arca volt sehol sem egy ránc. Az viszont zavart, hogy a ruhái nagyon büdösek voltak. Mint mikor égetnek valamit, s a ruhák át veszik a szagát.
Gyönyörű  volt az összkép mert a háta mögött egy nagyot villámlás és hatalmasat döntött. Nagyon meg ijedtem és szorosan hozzá bújtam.

Láttam, ahogy a szája fél oldalas mosolyra húzódik. És az övéhez nyúlt, majd le vett róla egy másik bombát, és azt mondta:

-Hajísd hátra!

-De ott van Thomas. Mi lesz, ha el találom?

-Annyi baj legyen.

És már fülig érő mosollyal nézett rám. Meg fordultam, Ő meg megfogta a derekamat óvatosan, de mégis annyira, hogy ne esek le.

-Vigyáz Thomas!

-Mire?

És ahogy dobtam hátra, hát Thomas megfogta a bombát mikor át ugrott hozzánk. Nagy szemekkel néztünk Thomasra, Ő meg csak annyit kérdezett, hogy:

-Ezzel mi a fenét csináljak.

-Gondoltuk el fog találni. Mondta a kalapos.

-Ne mond ezt. Thomas csak dobd a rendőrök felé.

El dobta és, mikor földet ért valami ragadós trutyira esett szét.

Furcsállva néztem, mert amikor rá léptek a zsaruk, bele ragadtak.

-Mennyünk! Nem olyan soká bírja.

Mondta a robbantós. És el kezdett dörögni az ég.

-De hova?

Kérdeztem, mert nem láttam, hova tudnánk még menni, mert mögöttünk a rendőrök előre meg nem láttam utat.

-Ott van Exmounth!

-Na, nem mondod? Milyen okos ez a komornyik!

-Mind a ketten nyugodjatok meg!

Szóltam rájuk idegesen. De még mindig nem tudom, mit tegyünk.

-Inkább azon gondolkodjatok, hogy hova bújunk, ahol biztos nem keresnek.

-Kapaszkodjunk meg, a vonat alján! Ott van egy csomó vas, amin meg tudunk majd kapaszkodni.

-Nem jó! Hát nem tudod, hogy a zsaruk ott nézik meg legelőször! Azt hittem, hogy okosabb a mi kis komornyikunk.

-Ó igazán? Akarod, hogy tanítsak valami „okosat" neked?

-Fiúk! (Nem hiszem el, olyanok, mint a gyerek.)

-Akkor mi a másik terv?

-Bújunk el a szén közé!

Erre ki kerekedet a szemünk Thomassal.

-Tegyük fel, hogy úgy lesz, ahogy... a kalapos mondja, és el bújunk a szén közzé, de hogyan fogunk levegőt kapni?

-Hát úgy, hogy magunkat be kenjük szénnel és akkor csak két réteg szén kell ránk, vagy felvehetjük az oxigén tartájokat.

-És mégis miért nem ezzel kezdted?  És Te őrült mi lesz a masinisztával ?
mutatott Thomas a masinisztára, aki nem törődve velünk tette a dolgát.

-Nos, csak hogy elmondjam neked komornyikocska, le fizetem nem fog beszélni.

És már megint egy másnak feszültek. Hátra majd előre néztem, Hátul azt láttam, hogy a rendőrök küszködnek a ragaccsal, aki meg ki szabadult belőle ő meg folyton el esett a csúszós fémen.

-Hé, figyeljetek rám!

Persze, hogy ignorálnak, csak egymással vannak elfoglalva, de van egy ötletem.

Csat!!

Mind a ketten kaptak egy-egy pofont. Mind a ketten arra az arc részére nyújt ahova kapta a pofont. Nagyon viccesen nézték rám, annyira meg döbbentek, hogy nem tudtak megszólalni.

-Nos, mivel mind a ketten figyeltek végre rám. Ajánlom figyelmetekbe ajánlani, hogy csipkedjük magunkat. Mert mindjárt a vonat állomásra érünk.
Figyelem elterelésnek szerintem a legfelső ruhánkat vegyük le és tömjük meg szénnel. Közben meg rejtőzzünk el a szén között.

-Őh...

-Gyertek már!

És meg ragartam őket a fülüknél és el húztam onnan őket, hogy könnyebb legyen végre hajtani azt, amit mondtam.

A kocsinak arra a részére mentünk, ahol a mozdonyba lapátolják a szenet, ott volt is elég hely. A fiuk is magukhoz tértek út közben, de még mindig nem teljesen.

Nem kellet mondanom, hogy forduljanak el, gondolom nem akartak még egy pofont.

Jacknek a táskájában, ami a szén között volt el rejtve, volt kötél. Azzal össze kötöttük a ruhák végét, hogy ne essen ki belőle a szén.

És hangosan kezdtünk beszélni, hogy halják a rendőrök is. Aztán le dobtuk a bábokat. Thomas a rendőrök felé nézett, hogy be vették e és nem akarom elhinni, de bevették.

Be kentük a maradék ruhánkat, ami rajtunk volt és...

Meow

Meg láttam a fekete fehér macskát. Egy nagyobbacska szénen ült.

-Gyere ide, cicus!

Szólítottam, de nem felém futott, hanem Jackhez?

-Szia Szarka.

-Szarka?

Kérdezte meg Thomas.

-Mi van? Nem tetszik?

-Nem az, hanem miért pont szarka?

-Ő az én tolvaj szarkám.

-Végül is találó.

Dicsértem meg a név választást.

-De a macskát, hogy fogjuk el bújtatni?

Kérdezte Thomas teljesen jogosan, és kezd az és is ki derülni.

-Nyugalom erre is gondoltam.

Elővett egy dobozt, abba bele tette a macskát és rá tekert a tetejére egy csövet, hogy tudjon kapni levegőt.

-Siessünk, rejtőzzünk el, mert nem soká meg áll a vonat.

Gyorsan csináltunk a szén között három be mélyedést, hogy legyen helyünk. Aztán be takartuk magunkat, de előtte fel vettük az oxigénpalackokat. 

Ahogy feküdtünk a szén között érezni lehetett, ahogy remegnek a szén darabok és egyre lassul a vonat. Tehát meg érkeztünk Exmounthba, gondoltam magamban. Gondolkozásomat félbe szakította a vonat és a kerekek sikítozása. Nagyon halkan, de lehetett halani, hogy a felettünk lévő rendőrök beszélgetnek, tanakodnak.

Majd egyszer csak csönd keletkezik, és vártunk. Körülbelül már napnyugta felé járhatott, amikor is haljuk az Exmounthi vonatállomáson, most indulnak az utolsó vonatok, ezt egy női hang mondta a hangszórókon keresztül.