A Robot, a Vámpír és a Szatócs

A Vámpír és a Robot

- Ne... – hűlt el, mikor meghallotta a választ. – És, hol van most? – kérdezte kis szünet után.

- A légzsilipben. – és a háta mögé mutatott.

Az ezüst hajó nő lassan kihajtogatta magát és felkelt. Látható fájdalmai ellenére átbotorkált a másik helységbe. A mellette ülő nő csendben figyelte, ahogy elhagyja a helységet. Tudta, hogy felesleges lenne bármit is mondani. Pár perccel később visszatért és könnyes szemmel a pokrócra rogyott. Hátát a raktér falának támasztotta és fejét a térdeire hajtva csendben sírdogált.

- Több volt kollégánál? – érkezett a kérdés, lágy aggódó hangon.

- Igen. – szipogta.

- Részvétem.

Percegik csendben ültek, csak az űrhajó halk zümmögése és a halk zokogás hallatszott. A barna hajú nő az egyik pillanatban szó nélkül felállt és a pántokat kiakasztva egy dobozt vett ki a polcról. Feltúrta és egy kis műszert vett elő, majd a magába roskadt túlélőhöz ment.

- Legalább azt engedd meg, hogy megvizsgáljalak. – mondta miközben leguggolt és reménykedett benne, hogy ezzel kicsit kizökkentheti. – Nem vagy jó színben.

- Óh, az... - nézett fel. – Én egy... - esett gondolkodóba. – Mi is a szó rá... - könnyei kezdtek felszáradni mire megtalálta, amit keresett. – Vámpír... - kezdett bele, de nem volt először biztos, hogy jó kifejezést használt. – De, ezt a szót használjátok ránk, igen. Vámpír vagyok, azért ilyen szürkés a bőröm.

- Óh, hát persze! Én buta... – huppant le a padlóra a meglepődöttségtől. – Üdvözöllek. Ans... - kezdte a bemutatkozást, majd rövid gondolkodás után folytatta. - Ayna Khalesha vagyok.

- Avry Pezami. Részemről az öröm.– mosolyodott el kicsit. – De, nem is vagy meglepve?

- Igazából, de. – vallotta be. – Mert, nem ismerem a kifejezést, de ez valószínűleg az én hiányosságom.

- Pedig eddig, így mindenki tudta, miről van szó. – felhősödött el arca egy pillanatra. – Mi az a kezedben? – váltott témát.

- Csak egy orvosi szkenner, gyorsan megnézlek.

Az eszközt bekapcsolva. lassú egyenletes mozdulattal tetőtől talpig végigmérte. Kicsit hümmögött hozzá, majd miután a műszer abbahagyta a pityegést, közzétette a vizsgálat eredményét.

- Akkut vérszegénység és egy két zúzódás. – mondta. – De, alapvetően rendben vagy.

- Vérszegénység... - akadt fent rajta. – Eléggé megterhelő volt az elmúlt pár nap.

- Azt elhiszem, jól elbántak veletek. Kérsz valamit enni, vagy inni?

- Bármelyik jól esne, köszönöm.

Ayna örült, hogy kicsit ki tudta tépni a gyászból, még ha csak ideiglenesen is. Felállt és ismételten a polcon lévő ládákhoz fordult. Kivette a megfelelőt és visszament vele. Leült és kinyitotta.

- Mihez lenne kedved? – kérdezte, miközben a fém tárolóban kutakodott.

- Alapvetően... - kezdte kicsit félénken. – Vért kellene innom.

- Óh. – nézett rá furcsán. – És, miért is?

- Mert az a fő táplálékunk. – válaszolta. – Vámpír vagyok... vagyis ez a jelző áll hozzá a legközelebb.

Csendben egymást nézték. Ayna következtetett a Avry arckifejezéséből, hogy ennek az információnak egyértelműnek kellett volna lennie. Pár pillanatig még várt, de nem folytatódott a magyarázat és eközben eszébe jutott, hogy az elsősegély ládában lennie kellene valamennyinek. Épp felállt volna, mikor Avry elkapta a karját. Ezüst szeme felcsillant, mint az óvodásé, mikor megtudja, hogy tejbegríz van a menzán.