A Robot, a Vámpír és a Szatócs

A kerítés

- Erős nap volt. – sóhajtott Henry.

- Az. – helyeselt a főnöke. – Remélem, megunják ezt a féktelen mulatozást. Vagy előbb leszünk halottak, mint a sárkány.

- Szabad ilyet mondani? – kérdezte.

Valóban megrémítette a kijelentés. A kalandorok nagy része köztiszteletnek örvend az egész országban. Az alaptalan pletykák és rágalmazások akár halállal is büntethetők.

- Ezekre?! – nevetett fel. – A tyúkok ürüléke is többet ér ezektől a söpredékektől.

- De... vannak hősök is közöttük.

- Viszont azok otthon maradtak, ahogy látom. – arcára undor ült ki, majd megfordult és az ajtóból szólt vissza. – Holnap ugyanekkor.

Miután a nő távozott, Henry még percekig mozdulatlanul állt. Remélte, hogy senki sem hallotta a korábbi beszélgetést. Megvolt neki is a véleménye, de tudta, hogy nem mondhat ilyet. Átöltözött és kisétált a dolgozóknak fenntartott, szerény hátsó bejáraton. Sötét volt és hideg. Összehúzta ingjét és a kocsma felé vette az irányt.

A fő utca ekkora elnéptelenedett. Akinek nem volt dolga, már otthon töltötte idejét. A fogadó nem messze volt a házuktól és útba esett hazafelé. Gyakran fordult meg itt munka után egy sörre, átbeszélni a napi történéseket ismerőseivel.

- Üdv, Henry! – köszönt rá Katorra, mikor belépett.

- Estét! – viszonozta. – Egy sört.

Szemével végigfutotta az asztalokat. A középen égő csillár gyertyái épp annyi fényt adtak, hogy ne essen orra az ember. A levegő füsttől és alkoholtól volt nehéz. Végül kiszúrta barátját az egyik sarokban.

- Na? – kérdezte kurtán Filbert.

- Sárkány költözött az erdőbe. – mondta halkan miután leült és körbenézett.

- És miért nem...

- Itt is van. – mondta fennhangon a kocsmáros és letette a kupát.

- Miért van itt nálad mindig ilyen sötét? – kérdezte Henry. – Vehetnél fénygömböket a céhnél és akkor éjszaka is látnánk azt a szép arcodat.

- Felesleges, drága. – nevetett fel, és közelebb hajolt, megvillantva dekoltázsát. – Van, amihez jobb a félhomály. – hangja csábító és édes volt. – És, jöhetsz nappal is. – majd elviharzott, eleget tenni a vendégeknek.

- Komolyan nem értem ezt a nőt. – kezdte Filbert, miután magukra maradtak. – Jó tizenöt éve járok már ide, de mindig meg tud lepni. Mintha tudná a férfiak gondolatát.

- És egy napot se öregedett. – tette hozzá Henry. – Tudom, sokszor mondtad már.

- Így van. – helyeselt. – De, akkor mit akarnak ezek? – tért vissza a témára.

- Azért csődült ide ennyi kalandor, hogy megöljék a sárkányt.

- De az alig pár órányira van gyalog. Egy rossz mozdulat és vége a falunak.

- Tudják, mit csinálnak. – próbálta megnyugtatni barátját. – Tapasztalt, jó harcosok.

- Hé. – szólt rá. – Csináltak veled valamit? Az elmúlt három évben egy jó szót nem hallottam tőled a kalandorokra.

- Mert eddig nem függött tőlük az életem. – mondta és hangosan felnevetett. – Senkinek egy szót se.

A sör hátralevő részében már hanyagolták a témát. Mindennapi dolgokról beszélgettek és nagyokat nevettek, mikor valamelyik asztalnál elhangzott egy poén. A mulatozás a harangszóig tartott.