A Robot, a Vámpír és a Szatócs

A rejtett világ

- Kevés lesz az a sereg. – jegyezte meg Ayna.

- Csak várj, még megérkeznek a hajítógépek. Miután ledőlt a védelmed, eltiporlak. – mondta fenyegetően.

Dörrenés, kőomlás hangzott, ahogy a semmiből érkező sziklák a falakba csapódtak. Ez első hullámot még kibírták, de a második után a bástyák is leomlottak. Két erőteljesebb effekt közt kiszűrődött a kontrollerek kattogó, nyekergő hangja, ahogy tűrik a megpróbáltatást, mert mindketten, mindent megtesznek a győzelem érdekében.

- Ne! Már megint azokkal jössz? – csapott egyet az ülés kartámaszára.

- Érzed már a vereség ízét? – hallatott sátáni kacajt Avry. – Mily gyönyörű, ahogy megrengethetetlennek tűnő védelmed lassan széthullik.

Pittyenés hallatszott és a játék azonnal megállt. A komputer szakította meg és egy üzenetet dobott fel középre, jelezve, hogy közelednek úti céljukhoz.

- A fenébe már! – csattant fel Avry.

- Nyugi, látótávolságba értünk. – mondta izgatottan Ayna.

Letakarított minden oda nem kellő programot a kijelzőről és mindketten feszülten figyelték és fürkészték a csillagokkal tarkított mélységet. Bolygó konkrétan nem rajzolódott ki előttük, viszont a korábban felfedezett holdak igen.

- Én nem látok semmit. – fejezte ki csalódottságát és hátradőlt a székben.

- Pedig itt kell lennie valahol. – tapadt az üvegre Avry.

Nagyította, kicsinyítette a képet. Térképeket nyitott meg, hogy összehasonlítgassa őket. Rövid idő multán egy bizonyos szemszögből kezdte figyelni a dolgokat és látszott arcán, hogy közeledik a megoldáshoz.

- Optikai álcázás. – csapott a térdére elismerően.

- Egy egész bolygón?

- Igen. – a kijelzőn szemléltetni kezdte magyarázatát. – Ha, megnézed a Sethipra feltételezett helyét, akkor nem látsz semmit, csak a csillagokat a háttérben, igaz?

- Igen. – bólintott.

- De, ha összevetjük a térképet a látott objektumokkal, akkor hamar kiderül, hogy az ott lévő csillagok, valójában a mögöttünk lévők tükörképei.

- Biztos vagy benne?

- Igen, mert... - nagyított bele az élő képbe. – Ott vagyunk mi is. Nem sok gázóriás van, ami szabályos időközönként villog.

- Jogos, jogos. – ismerte el.

Ayna hátradőlt és meredten bámult ki az ablakon. Jobbra húzódott és fejét megtámasztotta a kezével. Tekintete lassan elfelhősödött, ahogy csendesen haladt előre gondolatmenetében. Ütemesen és egyre gyorsabban dobolt állán, majd mikor úgy tűnt, hogy kitörni készül belőle valami, lassan felkelt és egy hosszú nyújtózkodás közepette a pilótafülke közepére sétált.

- Hogyan szállunk le? – kérdezte végül.

- Reméltem, hogy ezt fogod kérdezni. – válaszolta derűs arccal Avry.

- Na, van valami ötleted?

- Nincs. – mosolyodott el. – A repüléshez a kapitány ért.

- Hogy az a... - mérgelődött, de nem fejezte be a mondatot, mert nevetésben tört ki.

Jót nevettek. Bár az elmúlt napokat jó hangulatban töltötték és igyekeztek jobban összerázódni a másikkal. Mindkettejükben ott bujkált a feszültség, mert lehet, hogy nem találnak itt semmit. Bár még biztosak nem lehettek a dologban, de így, hogy saját szemükkel látták, hogy valaminek kell itt lennie, ezért kicsit feloldódtak.