A Robot, a Vámpír és a Szatócs

Az első összecsapás

A tiszteletes eltolta az ajtót záró méretes gerendát, ezzel biztosítva, hogy a veszély kint maradjon. A padsorok közt kuporgó emberek ijedt, de kérdő tekintettel bámulták őket, de szólni egyikük sem mert. A kintről beszűrődő zajokra némelyikük összerezzent, mások viszont csak mereven tűrték, ami rájuk várt. Avry az ajtó melletti falnak dőlve pihegett. Ayna pedig a korábban megmentett férfit támasztotta, aki bár eszméleténél volt, látszott rajta, hogy nem tudja még felfogni a helyzetet.

- A céhtől jöttek? – kérdezte a tiszteletes.

- O-olyasmi. – mondta Ayna.

Válaszával a felesleges kérdezősködést szerette volna megspórolni, ezrét jobbnak látta, ha továbbviszi a feltételezést. Szavai hatására, mindenki arca megkönnyebbült és többen is elmosolyodtak a padok közt.

- Nyugodjon meg mindenki. A sárkány ide nem juthat be. – játszotta a szerepét.

- Szóval tényleg egy sárkány... - hűlt el mellette a pap. – Isten irgalmazzon nekünk. - megfogta a nyakában lógó szimbólumot és hevesen csókolgatni kezdte.

Szavai nem csak a tiszteletesnél váltott ki ellenkező hatást, mint amire számított. A korábbi mosolyok eltűntek és félelem torzította el arcukat. Valaki jajveszékelésbe kezdett, amihez sorban csatlakoztak többen is.

- Csend legyen! – szólt rájuk félhangosan Avry. – Az a dög nem tudja, hogy itt vagyunk. Ne keltsük fel a figyelmét. – csatlakozott be a színjátékba.

Az emberek látszólag megnyugodtak, de legalább is csend lett. Ayna köszönetképpen biccentett egyet majd elindult a padok felé, hogy letámassza a férfit. Ketten lesegítették a válláról, majd a földre fektették. Látszólag épségben volt és nem vérzett sehol, de üveges szemeivel csak a távolba bámult. Homlokát kiverte a hideg veríték és sápadt arcán semmilyen érzelem nem tükröződött vissza.

- Sokkot kaphatott. – mondta Ayna az egyik nőnek, aki segített neki. – Figyeljetek rá, de hamarosan jobban kell, hogy legyen.

- Gyere egy kicsit. – kocogtatta meg a vállát Avry.

Kettesben elvonultak a templom egyik távolabbi zugába, hogy ne hallhassák őket.

- Mit fogunk tenni? – folytatta egy kérdéssel, mikor úgy vélte, hogy elég messze vannak.

- N-nem tudom. – felelte idegesen Ayna. – Katorrának abban igaza volt, hogy ezekkel a fegyverekkel esélyünk sincs ellene.

- És nincs valami titkos fegyvered? – bökte meg a homlokát.

- Sárkánytámadás ellen nincs. – kapta el az ujját. – Ha szerencsénk van, akkor megérkeznek azok, akiknek minket is hisznek.

Hatalmasat dördült a kapu, amibe az egész épület beleremegett. Vakolat hullott a nyakukba és az egyik méretes gyertyatartó is leszakadt, megszentségtelenítve az oltárt. Nem telt el pár másodperc a következő dördülésig. Ekkor már az ajtó pántjai is megmozdultak, a vasalat alól felszálló por mutatta, hogy milyen erőhatások dolgoznak odakint. A két ajtófelet elzáró gerenda középen megszőrösödött. A kis kiálló szálkák jelezték, hogy hamarosan a fadarab engedni fog.

- Nem fognak ideérni időben. – mondta remegő hangon Avry.

- Igen, mennünk kell. – Ayna már indult volna hátsó kijáratot keresni, de társa elkapta a karját.

- Számítanak ránk. – biccentett a kuporgó tömeg felé.

A padok közül aggódó, könnybe lábadt szempárok figyelték őket. Valaki imádkozott, volt, aki sírt és olyan is akadt, aki szinte már önkívületi állapotban remegett a félelemtől, de mindenki követte az eddigi egyetlen parancsukat. Csendben voltak. Középen egy fiatalabb házaspár ölelte két gyermeküket. A férfi aggódva figyelte az ajtót, miközben szorította a lánya kezét, a nő pedig hevesen csitítgatta a kicsiket, hogy nem törjön fel belőlük a sírás.