A Robot, a Vámpír és a Szatócs

A hosszú éjszaka

- Kell még bele só. – mondta kicsit szemrehányóan Katorra.

- És, miért is vagyok én a kukta? – kérdezett vissza Ayna.

- Te vitted be a végső csapást a sárkánynak, ezért a tiéd a megtiszteltetés, hogy megoszthatod másokkal. – válaszolta már mosolyogva.

- Akkor hozzatok egy söröshordót, legyőzöm azt is. – mondta fancsali arccal, majd az orra alatt morogva folytatta. – Ha ezt tudom, hagyom Wolgarosnak a dicsőséget és végignézem, ahogy kiskötényben főzőcskézik.

- Én rég csináltam már ilyet. – szúrta közbe Avry, miközben egy halom krumplival küzdött.

- Áh, mindegy. – adta fel Ayna és belenyúlt az odakészített szövetzsákba.

A lény legyőzése után pár órával a lerombolt falu lakóinak hangulata teljesen megváltozott. Miután a sérülteket ellátták, mindenki sürögni kezdett, hogy összekészüljenek az esti mulatságra. A romokból padokat és asztalokat készítettek, miközben az innen-onnan előkerülő laposüvegekből a hangulatot kezdték el megteremteni. A főzéshez mindenki hozzájárult, volt, aki hazaszalad és hozott eszközöket, de volt, hogy csak a romok közt találtak valamit, amit fel lehetett használni.

A történtekre viszont emlékeztetett az a csoport, akiket a templomban szállásoltak el ideiglenesen. A mágia, amivel ellátták az embereket, bármennyire is elképesztő volt, a leszakadt, vagy túlzottan roncsolódott végtagokat és az elme sérüléseit nem gyógyította. Ezért oda kerültek, akik súlyosan sérültek, vagy mentálisan törte össze őket szeretteik, házuk vagy vagyonuk elvesztése.

- Hová tűntél, amikor megjelent az a dög? – kérdezte Ayna a kocsmárost, miközben egy adag sót vágott bele a rotyogó ételbe.

- Ha hinted, akkor könnyebben elkeveredik, és előbb lehet kóstolni, hogy jó-e. – dorgálta meg.

Ayna a fakanalat jobb kezében tartva kevergette az ételt. Tekintete az üst felé nézett, de szemeivel Katorrát bámulta. Szúrós tekintetével sugallta, hogy esze ágában sincs elengedni a kérdést. A kanál, ahogy minden körnél koppant egyet az edény oldalán lévő horpadásnál, az egyenletes sebesség miatt egy óra kattogásához hasonlított. A kocsmáros mereven állt és csak állta a tekintetét.

- Jól van. – mondta végül. – Csak ne keverd már annyit, mert szét fog esni. - sóhajtott egyet és úgy folytatta. - Elfutottam, csakúgy, mint ti is.

- Nem mondasz igazat. – érkezett meg Avry váratlanul egy adag krumplival. – Ayna lehet, hogy nem látta, mert engem cipelt ki szobából, de egy szempillantás alatt csak a hűlt helyed volt az ablak mellett.

Katorra nem szólt semmit, de látszott arcán, hogy megfogták. Idegesen gyűrögetni kezdte jobb kezével a nadrágját és széles mosollyal a felszínre érkező buborékokat figyelte és úgy tett, mintha minden figyelmét az kötné le.

- És nem csak ez... - folytatta az érvelést. – Honnan tudtad... - közelebb hajolt és halkan folytatta. – Hogy nem vagyunk idevalósiak.

Nyomatékot adott mondandójának azzal, hogy a burgonyás tálat kicsit magasabbról tette az asztalra így az egy kisebb dördüléssel állapodott meg. Többen odakapták a fejüket, de Avry csak mosolyogva intett nekik és a tálra mutatott, hogy megcsúszott a keze.

- Tudom, mire akartok kilyukadni. – suttogta a kocsmáros. – De, kérlek ezt ne most, és főleg ne itt beszéljük meg.

A válasz nyilván nem elégítette ki egyikük kíváncsiságát sem, de kissé alábbhagyott a követelésük az igazság felé, az ígéret tekintetében. Szótlanul folytatták tovább a munkát. Az üstöt fűtő tűz ropogásába, a távolabbi asztalnál ülő asszonyok csevegése keveredett. A padok felől pedig a kalapácsok kopogása és némely, már vidámabb falusi nevetése hallatszott.