Minden érintés //szünetel//

Döntés előtt

Minden érintés

67. resz

Mikor kinyitottam a szememet azonnal felültem amit meg is bántam abban a pillanatban, mert megjelentek előttem az ismerős csillagok, homályos foltok és társaik. Egy percre szédülni is kezdtem így hát visszadőltem az ágyra. A szememmel felmértem a terepet és sikeresen megállapítottam, hogy nem otthon vagyok, mégis olyan ismerősnek tűntek a színek és a bútorok. Aztán mint akit fejbe vertek úgy jött a felismerés, hogy a nyaralóban vagyok amit Zabini anyja kibérelt számunkra. Tettem egy újabb próbát és szép lassan felültem. Lehunytam a szememet és egyenként jutottak az eszembe a tegnap este történtek. A legutolsó emlékem az, hogy Draco a homlokomhoz emeli a pálcáját és elsötétül előttem minden. Fogalmam sincs, hogy mi történt a Weasley családdal az után, hogy elájultam. Nem tudom, hogy én, hogy kerültem ide mert nem a saját lábamon az biztos. Nagy nehezen sikerült felállni, bár a fejem erősen ellenkezett minden egyes mozdulatom ellen. Amikor leakartam nyomni a kilincset, akkor az ajtó másik oldalán lévő ember megelőzött, és benyitott. Szerencsére még időben sikerült hátralépnem egyet, különben orrba vert volna az ajtó. Draco jött be rajta, én pedig automatikusan mentem hátra. A szőke ex barátom először összehúzott szemöldökkel figyelte, hogy milyen reakcióm van, aztán pedig ahogy végig nézett rajtam, megnyalta az alsó ajkát. Egészen a szekrényig hátráltam, Draco pedig becsukta az ajtót majd neki dőlt és maga előtt összefonta a karjait.

- Már kezdtem aggódni, hogy nem kelsz fel.- olyan nézéssel nézett rám mint aki azonnal megtudna fojtani, és egy kicsit sem értettem, hogy miért néz így. És mi az, hogy nem kelek fel? Mennyi ideig lehettem kiütve? Egyáltalán mit csinált velem?

- Ezt, hogy érted?- kérdeztem, és meglepően magabiztos volt a hangom. Nem hittem volna, hogy tudok ilyet is ebben a pillanatban.

- Fogalmad sincs mennyi ideig voltál kiütve, ugye?- mosolyodott el halványan, nekem meg kigúvadtak a szemeim mert ha így kérdezi, akkor biztos nem pár óráig.

- Nem.- ráztam meg óvatosan a fejemet, mire ellökte magát az ajtótól, majd közelebb lépett a falra ragasztott naptárhoz, és valamire rámutatott. Közelebb kellett, hogy lépjek nekem is mert máskülönben nem láttam volna.

- Ez... Ez komoly?- néztem rá, mire bólintott. December huszonnegyedike van. Két napig voltam kiütve. Teljes két napig.

- Kicsit máshogy alakultak a dolgok.- vonta meg a vállát, én meg komolyan nem hittem a fülemnek meg a szememnek, semmimnek. Nem lehettem két napig kiütve. Lehetetlen. Hogyan?

- Máshogy? Máshogy alakultak a dolgok?- emeltem fel a hangom.  - Két napra kiütöttél? Hogy? Mit csináltál? Neked elment az eszed?- löktem egyet rajta, és löktem volna mégegyszer, de elkapta a kezemet és erősen megszorította. Olyan mérges tekintettel nézett rám, hogy akaratom ellenére is visszább vettem a lendületből.

- Ne. Lökdöss. Érted?- jött közelebb hozzám, és már csak pár centi választott el minket egymástól. Hangja ellenkezést nem tűrő volt, engem meg kirázott tőle a hideg. El kellett, hogy fordítsam a fejemet egy kicsit, hogy ne keljen azokba a gyönyörű kék szemeibe belenéznem.  - Elmondom mi történt ha megnyugszol. Nézz rám.- mondta, de nem néztem, így erősödött a szorítása a csuklóm körül.  - Azt mondtam, hogy nézz rám!- emelte fel a hangját.

- Én nyugodt vagyok.- néztem rá, ő pedig elengedte a kezemet és belenyúlt a zsebébe amiből aztán elővette a cigarettát. Egy pillanatra megdöbbentem, mert nem hiszem, hogy láttam már őt cigizni. Maximum buliba, ha nagyon részeg volt. Miután meggyújtotta úgy szívta mintha muszáj lett volna.  - Új szokás?-