••𝑃𝐴𝑅𝐼𝑆-𝐽𝐼𝐾𝑂𝑂𝐾••

Tó vizének tükre

Az őszi levelek nem hullanak, hanem repülnek. Ráérősen kószálnak, mert nem lesz több lehetőségük a magasban szárnyalni. Visszaverik a napfényt, kavarognak, vitorláznak, és ide-oda libbenek a széllel.

-Mondd meg Jungkook, mégis hova megyünk?-ideges voltam amiért nem mind semmit, bármit is kérdezek tőle, csak sétál egyenesen és néha hátra-hátra pillant, rám.

-Türelem rózsát teremt, egyetlenem. Fogd meg a kezemet és gyere.-hát persze, hogy nem mond semmi konkrétat.

Dobbantottam egyet a lábammal, ezzel arra kényszerítve, hogy megtorpanjon velem együtt.
Rám emelte sötét szemét, arra már rájöttem hogy előzőleg biztosan kontaktlencsét hordott, amikor teljesen szokatlan külsővel mutatkozott.
Szája sarkában egy óvatos mosoly bujkált.

-Mi az Jiminah?-negédes hangja fülbemászóan hangzott, de ez mind csak álca volt.

-Tudni akarom hova tartunk!-akadékoskodtam.

Szentül hittem hogy végre megmondja, ehelyett megrázta a fejét, ezzel tudatta velem, ha rajta múlik, csak akkor tudom meg amikor már odaértünk.
Pazar.
Csak vesztegetem feleslegesen az időmet.

-Gyerünk fogd meg a kezem, olyan kicsi vagy, félő hogy eltévedsz.-nógatott.

-Nem vagyok kisgyerek!

-A magasságod megegyezik egy kisgyerekével.-csúfos mosolyra húzódott az ajka.

-Kösz szépen!-sértődötten indultam el, mire ő is így tett.

-Még a viselkedésed is olyan.-fokozta tovább a csipkelődést. Ha belé rúgnék megölne?
Olyannyira biztos vagyok benne, hogy inkább nem próbálkozom ilyesmivel.

Személy szerint arra tippeltem, faház, vagy esetleg lelátóhoz fogunk érezni, ehelyett egyik sem nyert.
Vaccarès-tó tárult a szemeim elé, néphit azt tartja, hogy ott lakik a mesés vaccarèsi bestia (franciául: bête du Vaccarès), aki egy pánhoz hasonló lény, ember és kecske keveréke.
Tudom, elég bizarrnak hangzik, azt is.

-Meg akarsz ölni?-tréfálkoztam.

-Remek ötlet, kár hogy nem jutott ez eszembe hamarabb, hoztam volna kellékeket.-nézett rám szúrósan, mekkora bunkó ez a pasi.

Elhúzva a számat inkább a tóra meredtem, nem akartam foglalkozni a tenyerével sem, amely ebben a pillanatban megtalált engem, gyakorlatilag simogatta a derekamat, így is fáztam de most mégis jobban elkezdtem vacogni.

-Szép, nem?-kezdett kínossá válni a csönd.

-Én találtam szebb dolgot is.

-Mit?-oda fordultam nagy kíváncsisággal, hát persze....tudhattam volna hogy rám gondol.
Vagyis gondolom hogy rám céloz.
Megszólalni már nem fogok, mert ha mégsem rám gondol, az gáz lenne.

-Sok nő pirult már el tőlem, van egy szépsége a pirulásnak, tudtad?

Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam, most ez komolyan benyőgte?!
Ki tudja mennyi nővel volt már, erre az orrom alá dörgöli.
Na szépek vagyunk!

-A reakciódból ítélve, féltékeny vagy.-állapította meg szórakozottan.

-Nem!

-Íme a tagadás. Egy remekmű, amit isten csak kitalálhatott.-kurjantott fel.

Átölelt, magához szorított, hiába hogy tiltakoztam, na meg közöltem vele: mindjárt megfulladok.
Rá sem hederített, csak nyomorgatott tovább, és valami ismeretlen dallamot játszott le a hangszálain.