A HALÁL ÚTÁN IS?

17

Harry szemszöge:

Sötét minden. Csak a csendet látom. A sanyarú csendet. Nem tudom hol vagyok. Körül nézek hátha van itt valaki más is. Megpördülök és a távolban egy fehér kis fénycsóvát látok. Közeledik. Egyre csak közeledik, majd végül elnyel a fény.

Egy moziteremben találom magam. Popcorn és Vajsör van a kezemben. Az üres vászonat bámulom. Kezd kényelmetlen lenni, hisz egyedül én vagyok a teremben. Nem értem a helyzetet. Hogy kerültem én ide? Mi folyik itt? Kattanásokat hallok, majd elindul egy felvétel.

'' – Apa, nézd mim van? – szaladtam oda édesapámhoz egy barbi babával, amit anyukámtól kaptam. Az én arcomon mosoly, míg az övén fintor található. Összezavarodtam. Valami rosszat mondtam talán? Szigorúan néz rám, majd gúnyosan elmosolyodik. Tudom mi következik. Szemeim megtelnek könnyel s a babám elejtve kezdek el rohanni. Nem menekülhettem sokáig, hísz hamar utolért. Megragadta a hajam és erősen rászorított. Míg én halálra voltam rémülve ő felettébb jókedvűen mosolygott fölém magasodva.

- Kitől kaptad azt a babát, édes kisfiam? – nem feleltem. Féltem megszólalni is. Beletépett a hajamba s hátra húzta a fejem, pont addig, hogy a szemébe tudjak nézni.

- Kérdeztem valamit. Illik válaszolni rá. Tehát még egyszer megkérdezem. Kitől. Van. Az. A. Nyomorult. Baba. – Reszkettem. Nem értem, mi ilyen rossz egy játékban. Nem feleltem.

- Hát jólvan. – elcsattan az első pofon. Nem bírtam tovább, elsírtam magam. „

Legördült az arcomon egy könnycsepp. Léteznek ilyen kegyetlen emberek? Lehunytam a szemem csupán egy másodpercre s minden eltűnt. Ismét csak a magányos sötétség, csodálatos mit ne mondjak. Egyedül ballagtam. Egyes egyedül a végtelenig tartó feketeségben. Fázok, sőt már reszketek is.

Az istenek sem tudják mióta menetelek előre egyedül s a kedvenc Taylor Swift dalomat dúdolom, ha valaki most látna biztos azt hinné megbolondultam. Lehet tényleg kezdek begolyózni. Végső elkeseredésemben fogtam magam és leültem a földnek nem nevezhető ''padlóra,,. Körbe tekintek. Hátam mögött tükrök száza sorakozott. Most vagy tényleg megörültem, vagy ez valami rossz álom. Felálltam s lassan felé sétáltam. Először az üres tekintetű önmagammal találtam szembe magam, majd egyszer csak hullámozni kezdett a kép, mint mikor a tenger sima vízére száll egy-egy kósza kis légy s köralakban a víz hullámozni kezd alatta. Az arcom halványulni kezdett s egy üres szobát láttam. Eltelt egy kis időbe, míg rájöttem hol is vagyok. Egy mardekáros szobában. Belépett, nem is, szó szerint berontott egy hófehér hajú kisfiú és dühöngeni kezdett. Csapkodott, az ajtót ütötte. A szívem összeszorult mikor rájöttem kit is látok. Szemem a sós könnycseppek már mardosták, mintha savba mártották volna. Draco 13 éves lehetett. Ez még szörnyűbbé tette az egészet. Sírt. Öklét a falba vágta. Újra és újra, míg a vér már teljesen be nem lepte kezét. Fáj nézni, hogy életem szerelme ilyen fiatalon mennyi szörnyűségen ment keresztűl. A kép halványodni kezdett, majd a tükörrel együtt el is tűnt. Tudnom kell mi történt Dracoval. Mindent tudnom kell és ahhoz az összes tükröt végig kell néznem....