Különleges rózsa || Taekook ff || 2.kötet

4.fejezet

Taehyung szemszögéből

-Jungkook. Beszélhetnénk valamiről? -szólalok meg halkan. Két hét telt el és most itt fekszem mellette meztelen testéhez bújva. Nem egy meneten vagyunk túl. Haza akarok menni. A gyermekeimhez és a férjemhez. Hiányzik a 27 éves Jungkook. Vagyis a már 28 éves Jungkook.

-Igen? Mi a baj? -Bújik hozzám szorosan.

-Haza akarok menni. -mondok csak ennyit egyenlőre.

-De hiszen én vagyok az otthonod. -Motyogja.

-Részben igaz. Te vagy az otthonom, de közben mégsem. -sóhajtom. -Én másik idősíkban élek. Az otthonomban én 27 éves vagyok, ahogy te is. -vallom be.

-Most viccelődsz velem?

Erre nem tudok mit mondani csak megrázom a fejem.

-Minden igaz. Te maffia vezér vagy. Én pedig egy maffia vezér fogadott gyereke.

-Honnan tudod hogy maffia vezér vagyok? -Néz rám sokkoltan.

-Mindent tudok rólad. Az igazat mondom. Én egy másik idősíkban élek. Ott házasok vagyunk. Az első lázamnál teherbe ejtettél és három Alfa fiúnk született. Hat évvel később pedig egy lányunk. -mesélem el. -A fiaink 10 évesek a lányunk pedig 4. Beomgyu, Soobin, Woojin és a kis Hyerin.

-Honnan tudjam, hogy igaz e amit mondasz?

-Szóval nem hiszel nekem? -ülök fel lehajtva a fejem.

-Nem ezt mondtam, csak nem értem, ilyen hogy lehetséges.

-Nem tudom. De haza akarok menni. Hiányzol. Hiányoznak a gyermekeink. -kezdek sírni.

-Shh. -Kezdi simogatni a hátamat. -Felkéne keresni egy boszit. -Gondolkozik el. -De én meg nem akarlak elveszíteni.

-De nem fog. Itt maradok csak a lelkem változik meg. Nem lesz semmi különös. Viszont egy dolgot kérek. Mindig a család legyen az első és sose a munka. Nem akarom újra átélni azt az időszakot. -mondom szorosan bújva hozzá.

-Milyen időszakot? -Néz rám értetlenül.

-Volt egy rossz időszak mikor folyton csak dolgoztál. Teljesen kikeltél akkor magadból. -mondom ekkor pedig hirtelen látok meg egy kaput. Az fog haza vinni. -Ideje mennem. Végre. Nagyon szeretlek, de nekem ott van az igazi otthonom. A testem egy kicsit össze fog esni, de pár perc alatt magamhoz fogok térni. -csókolom meg.

-Szeretlek. -Csókol meg hosszan.

-Én is téged. -viszonozom az édes csókot majd elválva tőle megyek át a kapunk. Hirtelen csap meg az erős fény, majd otthon találom magam a hálószobában. Otthon édes otthon. Fel is kelek, majd elindulok le. Mindenki a konyhában van. Énekelnek. A fiúk előtt vannak a torták amin a 17-es szám díszeleg. 7 évig voltam ott? -Gyerekek? -könnyesednek be a szemeim. Óriásiak. Hyerin 11 éves nagylány. Jungkook és én pedig akkor 35 évesek vagyunk. Alig ismerem fel őket olyan nagyot nőttek.

-Taehyung? -Szólal meg Jungkook tátott szájjal. -T..te vagy az?

Nem tudok válaszolni csak a karjába ugrok szorosan kapaszkodva és az ajkait kezdem hevesen csókolni.

-Annyira hiányoztál. -mondom sírva.

-Te is nekem, el nem tudod képzelni mennyire. -Suttogja, a gyerekek pedig rögtön hozzám bújnak. -Olyan rossz volt nélküled anya.

-Édeseim. Nagyon hiányoztatok. -ölelem szorosan magamhoz őket. -Ti vagytok minden kincsem. Sosem hagynálak el titeket. Istenem olyan nagyon vagytok. Kívánjatok valamit fiúk és fújjátok el a gyertyákat. Egy hétre most kiírlak titeket a suliból. Nem foglak elengedni most titeket egy darabig. -mondom le törölve a könnyeim és az alfámhoz bújok. -Annyira szeretlek. -suttogom neki.