Különleges rózsa || Taekook ff || 2.kötet

11.fejezet

Jungkook szemszögéből:

Minden olyan sötét. Fáj a hasam , nem tudom szavakba önteni, mennyire kínoz. De talán az, hogy egyedül fekszem a korom sötétben, a legjobban ijeszt meg. Tudom mit csináltam. De nem tudom miért tettem. Nem akarok meghalni. Nem akarok újra visszakerülni az alternatív világba. De miért érzem azt, hogy Taeval már nem lesz semmi sem a régi? Miért hullik darabokra, ha belegondolok, hogy elveszítem? A szív majd megszakad.

Ekkor mentő hangját hallom meg, majd mellettem érthető hangos beszédet. Még sem mozdulok, és nem is kelek fel.

-Tae nyugodj meg.

-Nem. -kiabálja Taehyung zokogva. -Nem akarom.

-Nyugi itt vagyunk. Hoseok ellátja és rendben lesz.

Mit nem akarsz? Mire gondol? Megfogok halni? Még nem akarok. Először tudnom kell, hogy minden rendben lesz.

Ám ekkor képszakadás. Egy békés, csendes kisvárosban ébredek. Egy fehér ruhás hölgy ül mellettem. Szárnyai vannak. De olyan ami a tündéreknek.

-Hol vagyok? Te ki vagy? -Szólalok meg.

Nem mond semmit csak a kezét tartja felém.

-Kérlek mondja valamit. Ugye nem megint egy alternatív világ? -Sóhajtom.

-Majdnem. Az élet és a halál közt vagy. Gyere megmutatom mi történik jelenleg. -tartja a kezét.

-Ez most a jelen vagy a jövő? -Kérdezem.

-A jelen. -termünk a házban ahol Hoseok egy lélegeztetőre tett Taehyung pedig zokog míg Jin tartja.

-A hasam. -kap hasához Tae. A kerekedő hasához.

-Be visszük a kórházba. -mondják és mind a kettőnket kórházba visznek.

-Mi ez az egész? Neki miért fáj a hasa? -Szólalok meg ingerülten.

-Korai szülés. -mondja komolyan.

-Mi? De ez rohadt korai! -Morgom. -Mit csináltál vele?

-Én semmit. Tudod mennyi inger éri? A túl sok inger és stressz korai szülést indított.

-Kérlek mond hogy lehet valamit csinálni.  Ugye nem lesz semmi baja sem a babának, sem neki? -Mondom sírva.

-Nem tudhatom. Én sajnos nem látok a jövőbe. -mondja szomorúan. -Ahhoz hogy vissza térj a testedbe egy felismerésnek kell születnie.

-Milyen felismerésnek? Minek? -Kiabálom.

-Azt én nem tudhatom. Neked kell rá jönnöd éjfélig, különben meghalsz. -mondja majd eltűnik.

Idegességembe ordítani kezdek, és ami a kezem elé kerül, ripityára töröm. -Valaki segítsen! -Kiabálok.

-Nem. Nem akarom. Nincs itt Jungkook. Félek. -hallom meg omegám hangját aki zokog az orvosoknak, hogy nem akarja most ilyen korán meg szülni gyerekünket.

Érzem, hogy kezdek összeroppanni. Mi a fenét csináljak? Ekkor megjelenik mellettem valaki.

-Tik tak Jungkook. Tik tak. -vigyorog az ördög. -Fogadjunk azért végeztél magaddal, hogy ne kelljen az omegát látnod. De így ő is meg fog halni. A gyerekeitek pedig csalódni fognak.

-Rohadj meg. -Morgom. -Nem tudsz te semmit. De segíteni fogsz nekem, megértetted?!

-Ugyan. Valld be. Nem szereted azt a nyamvadt kis omegát ahogy a faggyú gyerekeiteket sem. Inkább megölöd magam, mint hogy el kelljen viselned őket.

-De szeretem. Rohadtul nem tudsz semmit. Inkább mond meg, hogy mire kell rájönnöm.

-Na persze szereted. -forgatja a szemeit. -Akkor miért ölel meg magad?

-Neked ahhoz semmi közöd. Értetted? Most pedig mond el mi folyik itt!

-Ugyan miért ne lenne hozzá közöm? Tudod mit? Nem segítek többet. Ha nem vagy képes elmondani és bevallani miért tetted akkor felőlem meg halhatsz. De akkor az omegád bele fog halni.

-Azért tettem, mert már nem bírom érted? Bűntudatom van, Taehyung pedig már nem szeret. -Üvöltöm.

-Tudod, hogy az omegád mennyire össze van roppanva? Hogy mit kell minden nap átélnie? Vett egy lakást mert te nem szereted és egy bájitalt is bevettél hogy megszűnjön köztetek a kapocs. Egyedül kell foglalkoznia a négy gyerekkel mindeközben a céget irányította és egy másik állása is van, hogy el tudja tartani magát a gyerekekkel együtt. A főnöke folyamatosan utal neki hogy hagyjon el téged mert jobbat érdemel. Folyamatosan bókol neki. És minden éjjel imádkozott, hogy felébredj.

Nem szólok semmit, hallgatok mint a nyárfalevél. Nem tudom mit mondhatnék. Fáj. Nagyon fáj.

-Csak mond meg légyszíves mit kell csinálnom.

-*Nem akarom. Túl korai. Jungkook veled akarok lenni. *-mondja nekem sírva az omegám.

-Taehyung annyira sajnálom, te vagy nekem a legfontosabb. Soha többet nem teszek ilyet. Azt hittem nem szeretsz engem, nagyon sokat veszekedtünk, és tudom nem annak kellett volna lennie a megoldásnak, de mostanában kicsit depressziós vagyok. Annyira sajnálom. -Motyogom.

Ekkor újra sötétség. A testemben vagyok.

Azonnal kitépem magamból az infúziót, és Taehyunghoz rohanok, de már késő. Egy halott, kisebb magzatot szült meg. Azonnal a földre rogyok sírva. Megtörtént. Megtörtént amitől féltem. Az alternatív világ, megismételte önmagát.