Lassan vége a nyárnak,
Elkezdődik az örök bánat.
Senki nem várja a sulit,
Korai felkelések nem jók az tuti.
Kinyomom az ébresztőt,
Na akkor induljon a hétfő.
Jajj,most komolyan ma doga?
Nekem bezzeg senki nem szólt róla.
A tanár sebesen diktál a táblánál,
Esetleg lehetne lassabban is írni akár.
Nem érzem a kezemet,
Már mennék ki a szünetre.
De a tanárt nem érdekli a bajom,
Kínomban nézem a lapom.
"Nincs sok hátra"-bíztatom magamat,
Csengő töri meg gondolatomat.
Táskámat felveszem a hátamra,
Egyhangúan menetelek valahova.
Még pár óra és mehetek,
Erről a helyről kifele.
Eljött az utolsó óra,
Fáradt vagyok,megyek haza.
Várom a buszt bérlettel a kezemben,
Időm mint a tenger, van bőven.
Sétálok az otthonom felé,
Házi feladatot értem a legkevésbé.
Lepakolok az asztalomra,
Szentég mennyi macera.
(Ezt még nyár végén írtam.)
