Próbáltalak elfelejteni, de nem ment,
a veled elképzelt jövőm tönkrement.
Szívem darabjait most összesöpröm,
érted hullajtott könnyeimet letörlöm.
Közös, szép emlékeinket elteszem,
talán erre mondják, hogy szerelem.
Szomorúan nézlek, ahogyan elmész,
tudom, ez lesz most a szomorú rész.
Elengednélek téged, de nem tudlak,
talán egy jó darabig nem is foglak.
Szemedben már nem látom a reményt,
jó lenne, ha kapnék még egy esélyt.
Bár tudom, elkéne engednem már rég,
de oly nehéz, érzem a csókjaidat még.
Az érintésed, mely égető érzés,
a hangodat, ami kellemes kísértés.
Szép tekintetedben elvesztem mélyen,
mosolyod, ragyogó csillag az égen.
Hiszem, hogy lesz még olyan, hogy Mi,
kételkedem, de talán te vagy az igazi.
Mindennappal egyre jobban hiányzol,
szívem, a sötétben csak úgy barangol.
Reménykedem, hisz szívből szeretlek,
kereslek, mert nélküled nem élek.
