Soha el nem jövő románc | Bangchan FF.

1. rész

Hyejin pov.:

Szomorúan ültem a kanapén és azt a képet nézegettem. Hiába volt rég, az emlék nem hagyott nyugodni. Szívemet marcangolta az a kép, videó és minden ajándék, ami a szobában volt. Legszívesebben ki ugrottam volna az ablakomból, ami a 22. emeleten volt. Hihetetlen hülyének éreztem magam... Egy hülyének, aki át lett verve, meg lett alázva és örök időkre elment a kedve az élettől. Ön marcangolásomat a csengő hangja zavarta meg.

- Megyek! - kiabáltam ki hogy, aki kint állt hallja.

De felesleges volt. Mintha süket lenne úgy feküdt rá a csengőmre... De lehet hogy csak direkt csinálta.

- NYITOM MÁR! - sz*rakodtam a kulccsal, de végre kinyílt az a r*hadt ajtó. - Mit akar--- Ohh Chan... Csak te vagy az... - vettem tudomásul szomorúan hogy nem az ebédem érkezett meg.

- Madárcsicsergős Szép Jó Reggelt neked is Drága Hyejin! - lépett beljebb és vetkőzni kezdett. - Én is örülök hogy láthatlak és remélem nincs programod szombatra! - mosolygott eszeveszettül.

- Öhm... Szia Chan! Csak úgy közlöm veled hogy dél múlt negyvenhárom perccel. Amúgy meg sajnálom, de mára van programom. - vágtam szomorú arcot hiába nem bántam a dolgot.

- Az nem számít programnak hogy egész nap ide bent kuksolsz és emészted magadat. - pöckölte meg orromat, ami most kifejezetten fel idegesített. - Szóval mi lenne ha el mennénk a moziba megnézni valamilyen új filmet? Választhatsz. - kacsintott rám.

- Először is! Nekem igen is program az itthon töltött minőségi idő. Másodszor nem megyek moziba.

- De... Miért? Mondtam hogy választhatsz te filmet! - biggyesztette le az ajkait.

- Christopher Bang! Minek menjek moziba ha itthon is tudok filmeket nézni a saját tévémen a saját kanapémon a saját nasijaimmal, ingyen? - néztem rá furcsán.

- Mert mondjuk akkor ki mozdulnál egy kicsit? - indult el a konyhámba - De nem baj! Szeretek nálad lenni!

- Az jó... Mert én nem nagyon szeretem ha itt vagy... - motyogtam orrom alatt.

- Tessék? Mondtál valamit Hyejin? - nézett ki a nasis szekrényemből.

- Nem! Dehogy is! Megsem szólaltam! - füllentettem... Egy kicsit nagyot.

- Ó Hyejin! Nézd találtam sajtos pufit! Tudom hogy imádod! - jött oda hozzám az említett nasival a kezében.

- Kösz... De ez öt hónapja lejárt. - toltam el a nasit és a kezét is.

- Ohh... A fenébe... Na mindegy keresek mást! Addig indítasz valami filmet?

- Nem! - válaszoltam egy mű mosollyal.

- Jaaaa! Oké! Akkor ne filmezzünk. - csukta be a szekrényajtót. - Mit szeretnél mit csináljunk?

- Mi ketten? Semmit. - mondtam fancsali arcot vágva.

- Oké... Akkor csináld azt, amit szoktál és én is csinálom azt, amit szoktam---

- Máshol? Oké benne vagyok! - mosolyodtam el.

- Nem így szerettem volna befejezni. Hanem úgy hooooogy: Itt! - mosolyodott el most Ő.

- Jó! Oké! Felőlem azt csinálsz, amit akarsz. - adtam be a derekam.

- Jejj! - mosolygott, mint egy elmebeteg.

- Tényleg nincs jobb dolgod? - néztem rá fáradtan.