Soha el nem jövő románc | Bangchan FF.

8. rész

Hyejin pov.:

Amint beértem a liftbe könnyeim útnak eredtek és nem tudtam megfékezni azokat. Az épületből már csak, mint látogató léptem ki... Hiszen ma beszéltem a főnökkel... Felmondtam. Hogy Bangchan miatt? Meglehet... De hogy őszinte legyek már nem is tudom mi értelme van itt maradnom. Szinte semmi. Senki sem köt már ide... Mivel a buszt lekéstem gyalogolnom kellett haza felé. De nem is bántam mert így legalább a friss levegőn kiürítettem a fejem. Most végre helyre hozhattam volna a kapcsolatom Channal... De mivel a félelem uralma alá hajtott... Csak elküldeni tudtam. Meglehet hogy megbántam... Meglehet hogy hülyeséget tettem... De vissza csinálni már nem tudom...

Vagyis... Azt hittem.

Haza érve a konyhában egyből alkohol után nyúltam... Se állás, se kapcsolatok, se semmi... Akkor minek józannak maradni? A pia elmossa minden bánatom, minden gondom... Az alkohol a legjobb megoldás.

Pohárral nem szarakodva ittam üvegből a bort. Leültem a kanapé elé és ott lefolyt sminkben, félig kigombolt ingben ittam és sírtam.

Azon töprengtem hogy hogyan tudtam így elrontani az életem... Amint egy apró reménysugár áttört a negatív burkomon, amiben éltem egy cseppet habozva ugyan, de mindig elutasítottam... Hogy miért? Pusztán csak félelemből. Féltem a boldogságtól? Vagy attól hogy esetleg újra örömteli és teljes életet élhetek?

Ülhettem ott bármeddig, ihattam ott órákig a válasz csak nem akart fejembe szállni. Ha vissza mehetnék az időben... Sokkal másképp bánnék Chrissel.

Mintha meghallották volna kérésemet odafent, a csengő hangosan csengett és kopogtak az ajtón, mint az őrült.

Olyan megérzésem volt mint hogyha Chan lenne az. Boldogan rohantam oda és szinte feltéptem a kilincset.

- Szia! - köszönt halkan exem, Young-nam.

Szívem hevesen vert. A félelem le blokkolta agyamat és nem tudtam mit tegyek.

- Gondolkodtam és beszélni szeretnék veled! - mondta s mintha őszintének tűnt volna.

- Én pedig nem - kaptam észbe és rá csuktam volna az ajtót, de oda rakta lábát.

- Csak hallgass meg kérlek - hangja könyörgő volt... Megesett rajta a szívem.

- Gyere be! - mondtam halkan.

Bevezettem a lakásba és leültettem a kanapéra. Mindkettőnknek vittem be egy-egy pohár vizet és én is helyet foglaltam, Tőle tisztes távolságban.

- Hallgatlak - mondtam tartva a póker arcot.

- Az amikor múltkor itt voltam azzal a lánnyal... Hazudtam. Nem volt a feleségem. Ugyan úgy szingliként élek, mint Te - mondta és bele ivott a teába.

- Kösz hogy erre emlékeztetsz - jeleztem neki hogy ha sértegetni akar elmehet.

- De csak egyetlen egy dolog miatt... - hajtotta le a fejét - Nem tudtam magam túl tenni rajtad - nézett mélyen szemeimbe.

- Ezt hogy érted? - kérdeztem könnyezve - Akkor miért tetted velem azt az esküvőn?

- Szörnyen nagyot hibáztam tudom... És nincs rá mentség. El fogadom ha soha nem is bocsátasz meg nekem... De fiatal voltam... És féltem elkötelezni magam... Plusz a mamám sem támogatta a kapcsolatot... - mondta a vizét nézegetve - Viszont, mint már említettem még mindig szeretlek!

- Miért higgyek neked? - kérdeztem elgondolkozva.

Hiába fájt akkor... Már elmúlt... Ha viszont szeret... Akkor újra élhetem a régi életem! A régi munkámmal, régi barátokkal és régi szerelmemmel! Nagyon szerettem volna magam mögött hagyni ezt, ami épp most zajlik körülöttem.