Soha el nem jövő románc | Bangchan FF.

4. rész

A mosogatással hamar kész voltam. Végülis csak két tálat és két villát kellett el mosnom. Utam a nappaliba vezetett, ahol Chan volt. Az ablak előtt állt és telefonált. Arcát megvilágította a függönyön keresztül beszűrődő fény. Mikor észre vett engem el mosolyodott és lerakta a telefont. Közelebb lépkedett... Csak pár lépésnyire állt tőlem.

- Kezd el állni a havazás - küldött egy hamis mosolyt - szerintem én haza megyek.

- De... Még nem állt el a havazás. Maradhatsz még ha akarsz. - néztem ki az ablakon.

- Ez kedves... De... Már egy napja nem fürödtem, nem mostam fogat, nincs tiszta ruhám és még sorolhatnám... - rázta meg fejét.

- Én nem fogok könyörögni hogy maradj. - mondtam ki, amit gondoltam - De nem akarom hogy bajod essen. Fogkefét és ruhát tudok adni. A tusolóm meg jó. Ez a Te döntésed - tártam szét karjaimat.

- Akkor maradnék ha lehet... - bólintott egyet szégyenlősen - De... De nem akarod hogy bajom essen? - húzta fél oldalas mosolyra ajkait.

- Ezt úgy értsd hogy nem akarom hogy a halálod a lelkemen száradjon. - forgattam meg szemeimet.

- Áh értem... - préselte egy vonalba ajkait.

Kínos csend. Nem tudtam most mit tegyek... Vagy hogy miért marasztaltam őt... Mióta itt van egyszer sem sírtam rendesen. Ami furcsa mert számomra már megszokott hogy naponta többször is ki fakadok. Aztán bevillant hogy mivel oldhatnám a feszült légkört.

- Inkább döntsük el hogy mit ebédeljünk. - szólaltam meg.

- Nem bántásból... De nincs túl sok alapanyagod itthon... - szívta be élesen a levegőt.

- Rendeljünk? - kérdeztem.

- Nekem jó. - eresztett el egy halvány mosolyt.

Megbeszéltük hogy mit és honnan rendelünk. Hamar kell rendelni. Hétvége van és rossz az időjárás... Egy élet lesz mire kihozzák az ebédünket. Miután befejeztem a rendelést Chan zavarba jőve jött oda hozzám.

- Hyejin... - szólított meg - Akkor elmennék fürdeni... - motyogta.

- Tudod hol a fürdő - mutattam a fürdő felé.

- Igen... De--

- Ja igen! - vágtam közbe majd elindultam a kisebb raktár szerűség felé.

A kulcsot levettem a falon lévő kulcstartóról és behelyeztem a zárba. Kinyitottam az ajtót és bementem. De legszívesebben azonnal kimentem volna onnan. Roham szerűen öntöttek el az emlékképek a közös fotók láttán.

Az édes kis hazugságok... Az érintések... A szerelemnek hazuttolt képzelgések... Az átverés... A magány... A sajnálat...

Az oxigén vészesen fogyott a sötét szobából... A lábaim, kezeim remegtem... S a könnyek patakokban folytak le az arcomon...

- Hyejin? - szakított ki az emlékek fogságából Bangchan. - Hyejin mi történt? - kérdezte kétségbe esetten.

Nem tudtam megszólalni... Csak sírtam. Ennél többre nem futotta. Finoman átölelt... De én el akartam lökni magamtól hiszen ez mind miatta történt... De nem ment. Egyszerűen nem tudtam megtenni. Így hagytam hogy ölbe vegyen és ki vigyen a kanapémra. Hozott nekem egy pohár vizet. Felpattant és kinyitotta az ablakot. Óvatosan leült mellém és nem csinált semmit... Csak fogta a kezem és finoman cirógatta azt.