Mi lehet ez a világ?

337 25 6
                                    

-Arra gondoltam, hogy lehet mi jó csapatot alkotnánk az eszünk miatt és, hogy emiatt tartanál-e velem?

-Nem szokásom csapatban lenni. Jobban játszok egyedül mint párban.- válaszoltam ridegen.

-Szóval csak kihasználod azt, hogy az emberek bíznak benned.- Jött rá az igazságra.- És útána amint már nem kell esetleg rájön magától az illető otthagyod és ha kell keresel mást.- Erre szintén nem válaszoltam, csak bekönnyeztem és fordultam volna meg.- Igazam van. Ugye?

-Ha tudod, akkor minek kérdezed meg?- Mondtam sírástól remegő hangon.- Tessék vágd hozzá te is ezt a fejemhez hátha már kedvem lesz meghalni. Mintha eddig nem lett volna. Szóval hallgatlak. Mond ki! Egy szemét ember vagyok aki kihasznál másokat. Mond azt mint az eddig 2000 ember akivel találkoztam.- Rivalltam rá. De mit is vártam erre nem kaptam választ.- Hát akkor ha nem, nem.- Fordultam meg. És indultam volna el ha nem szól utánam.

-Ezt eddig az összes ember akivel 1 szót is váltottál, hozzád vágta?- Nézett rám.

-Eddig 2 nem...- Erre láttam, hogy érdekli kik voltak azok.- Te és Tamura. Vagyis Tamura-nak esélye nem is volt hozzám vágnia, mert meghalt.- sóhajtottam fel.- Szóval ha úgynézzük csak te vagy. Érdekel még valami vagy esetleg szeretnél valamit mindani?- Kérdeztem tőle.

-Esélyed nem volt bizonyítani?- az elején még igen, de nem érdekelt. Ez volt a fejemben és mintha olvasott volna a gonolataimban.- Értem, szóval igen is meg nem is. Én mint tudod orvos vagyok.-Kezdte el- És hát nekem is voltak olyan pillanatok ahol megbántam a döntéseimet és egy vagy több ember is belehalt ebbe. De persze ez munkával is jár.- Ahogy láttam befejzte, de mégsem.- Szóval arra szeretnélek kérni, hogy tarts velem és túléljük aztán majd ha visszamentünk ha vissza lehet jutni a világunkba akkor pedig én melletted maradok bármikor. Rendben?- Egy próbát megér megbízni valakiben, nem?

-Rendben! De lesz egy szabályunk.- Mondtam

-Hallgatlak.- Mosolygott rám

-Nem hallhatunk meg direkt. Vagyis nem ugorhatunk fegyverek elé meg direkt a tűzbe. Tudod ilyenek.- Ismertettem a szabályt.

-Ezt betartom ha te is.- Mondta

-Hát akkor irány regenerálódni, mivel rohadt fáradt vagyok.- Jelentettem ki

-Csak vigyázzunk, mert ahogy látom a Pikk király még él.- mutatott az égre. Ahol még az említett kártyalap és a hozzátartozó léghajó még az égen volt. Mellette még a pikk dáma, kör dáma. A Pikk Jumbo-t most nyerték meg ahogy láttam. Felnéztem a kör jumbo égi jelzőjére ami szintén most robbant fel.

-Oksi! De én alszok mindenképpen.- Tényleg rohadt fáradt voltam. És én ilyenkor bármikor bárhol képes vagyok elaludni akár itt helyben is.

-Hát oké!- ennyi volt a válasza és indultunk is.

-Amúgy most hova is tartunk?-Kérdeztem meg egy idő után.

-Keresünk egy biztonságos helyet ahol tudsz aludni- most ez komoly? És ő?

-Akkor ezekszerint te nem akarsz aludni.- vontam le a következtetést.

-Meglehet- Hát ha nem akkor nem.

-Akkor siessünk, mert fáradt vagyok.- Mondtam és utána ásítottam is.

-Nem ígérek semmit.- Nézett rám.

-Akkor kénytelen leszek itt aludni.- Tettem a fáradtat.

-Nyugi sietünk, még a végén itt alszol el nekem és lehet, hogy megtalál minket a Pikk király.- Nem mondta, hogy miattam aggódik de ezt se zárjuk ki.

Chishiya x reader Where stories live. Discover now