Elveszve | ✓

- 6 -

- Otthon még mindig gáz van? – kérdezte Eri, akivel az alatt az idő alatt beszéltem telefonon, amíg Lizát vártam a sportcsarnok mögötti parkban.

Még volt vagy egy órám, amit el kellett ütnöm valahogy, de azért megoldottam.

Amióta együtt vagyunk, már vagy hatszázmillió egy órát elütöttem, mivel a szülei elől titokban találkozgatunk, szóval rengetegszer vártam már be. Liza úgy veszi, mint ha ez valami óriási áldozat lenne tőlem, nem esik le neki, hogy akkor érezném magam szarul, ha ahelyett, hogy vele lennék, máshol tölteném az időmet, ráadásul még plusz egy órát kellene lennem otthon, a szüleimmel, a világ legmérgezőbb helyén.

Akkor is érződik a levegőn, hogy szar van, ha nem is beszélnek egymással, ha otthon sincsenek, valahogy már a falakba is beleivódott.

Fogalmazzunk úgy, hogy a hobbijaim, a vízilabda, a gitár, a haverjaim, és Liza, neki pusztán a gondolata is, az a pár pont az életemben, amik megmentenek attól, hogy beleőrüljek ebbe az egészbe.

- Ja, nyilván – válaszoltam felsóhajtva – Ma reggel is arra keltem, hogy valamelyik szülőm kiütött valamit a másik kezéből, amin aztán rutinból lebaszták egymást, adtam nagyon.

- Uhh. Sajnálom, Ró. Tesóid hogy bírják?

- Menekülünk otthonról, leginkább – vontam vállat.

Aztán inkább eltereltem a témát, legalább akkor ne halljak erről az egészről, amikor házon kívül lehetek.

Amikor Erikának le kellett tennie, elköszöntem tőle, majd bementem a csarnokba, hogy legalább valami kaját vegyek magamnak.

A sorban álltam, nyomkodtam, szokás szerint, amikor beálltak mögém.

- Csá, haver – köszönt rám Robi, mire felé néztem.

- Helló – köszöntem vissza neki, majd lepacsiztunk – Új sportág? – kérdeztem tőle szórakozottan, arra utalva, hogy hogyhogy itt van.

- Neeem, egy kézis haveromhoz jöttem – válaszolta röhögve.

- Ja jó.

Amíg a sorban voltam, eldumálgattunk, majd jöttem én, úgyhogy kértem egy vizet meg egy szenyát Ramitól, aztán amikor Robi jött, megláttam az értesítést a telómon, hogy két percen belül hívott négy tesómból kettő, Ricsi és Heni, az ikrem és a nővérem, ami gyanús volt, és épp ezt állapítottam meg, amikor a húgom, Lotti is hívni kezdett. Mi a szar.

- Hali, olyan epres csokit adnál? – mondta Robi a büfés csajnak közben, majd rámnézett, ahogy meghallotta, hogy szól a telóm.

- Bocs, ezt felveszem. Cső – köszöntem el gyorsan tőle, mire intett, én meg odébbmentem és felvettem a húgomat.

Közben kimentem a csarnokból, vissza a padokhoz, ahol eddig voltam.

- Elválnak – kezdte Lotti, a hangjából ítélve is sírógörccsel, konkrétan beremegett a hangja, és elkerekedett szemekkel már reagáltam volna, amikor a húgom folytatta – Anya közölte nekünk, hogy elválik.

- Baszki – túrtam a hajamba.

Egy részem azt mondaná, hogy végre, legalább vége lesz annak az őrületnek, ami otthon megy, talán, néha eddig még reméltem is, hogy váljanak már el, baszki, de most, hogy ezt így hallottam...

Szar volt.

- Nem akarom, hogy elváljanak, Roli – fakadt ki Lotti – Nem fogom kibírni!

- De amúgy hogy volt ez, összevesztek, és úgy mondta, vagy...?

- Persze, összevesztek, nem kicsit, nagyon durva volt, de nem egyből azután mondta Anya, olyan egy órával később szólt mindannyiunknak. Vagyis, neked meg Pityunak nem, mert ti nem vagytok itthon. Nem akarom, Roli! Csak gondolj bele, elválnak, Apa lelép, Anya itt marad egyedül, szétszakad az egész család, mi ingázunk, semmi családi élet, karácsony, szülinapok, házassági évfordulós vacsik, tudom, hogy nem számít, meg ilyenek, de akkor is. Nem állok készen erre – vallotta be, tényleg félig sírva.

Őszintén, én se, nekem is pont ugyanilyen szar volt, de a bátyja vagyok, telefonon keresztül hallgattam, ahogy majdnem elsírja magát a húgom, szóval próbáltam megvigasztalni. Basszameg.

- Jobb lesz így, Hugi. Lenyugszanak, vége lesz ennek a sok szarnak, minden oké lesz.

Ezt különösen szar volt kimondani, főleg, hogy engem is talajra vágott a hír azért, aztán biztos, ami biztos alapon széttaposta a tüdőmet is.

Szóval így állunk most.

- Ó, szia – lepődött meg Liza, ahogy meglátott, amikor kijött a csarnokból, jóval később.

Több is volt az, mint egy óra amúgy, de ez csak utólag tűnik fel.

- Szia – álltam fel hozzá, rámosolyogva, bár mondjuk annyira nem volt könnyű mosolyogni, nem sokkal előtte raktam le a húgomat.

- Jól vagy, Roli? – fürkészett Liza összezavarodva, mire egy fejrázással csak annyit válaszoltam, hogy „nem, de hagyjuk" – Velem van valami? – kérdezte aggódva, annyira megijedve ettől, hogy csak elnevettem magam.

- Nem, dehogy – válaszoltam őszintén, a kérdéstől is értetlenül, mire megkönnyebbülten felsóhajtott.

- Akkor mi történt?

Közelebb léptem hozzá, majd mielőtt válaszoltam volna, először adtam magamnak egy-két másodpercet, hogy csak nézzem az arcát, és beleeshessek a szemeibe újra. Annyira gyönyörű, Istenem.

Ahogy megsimítottam, egy másodpercre, tényleg, mint ha minden bajom eltűnt volna. Csak arra volt szükségem, hogy megérintsem.

- Anyám beadja a válópert – mondtam egyszerűen, felsóhajtva – Szóval ennyi volt, válnak.

- Sajnálom – nézett rám – Tudok segíteni valamit?

- Csak legyél velem, Szöszke – mosolyodtam el lehangoltan, majd odahajoltam hozzá és hosszasan megcsókoltam.

Szükségem van rá.

Lassan már tényleg ő az egyetlen, aki meg tud menteni attól, hogy összetörjek.