Elveszve | ✓

- 29 -

Nem vagyok az a filozófus típus, szerintem senki nem is tud elképzelni olyan élethelyzetekben, hogy egyedül, valami idilli környezetben leüljek, és csendben, magam elé nézve merengjek az élet nagy dolgain, nosztalgiázgassak, vagy ha valaki más is ott van velem, vele csináljam ugyanezt, lelkizgessünk, kifakadjunk a belső érzelemvilágunkról, meg ilyenek, valakinek rohadt nagy hatással kell lennie rám ahhoz, hogy beleráncigáljon ezekbe, és rohadtul szeretnem kell ahhoz, hogy hagyjam magam rávenni, szóval ja, magamtól nem vagyok az a típus, de azért néha belegondoltam már, hogy amúgy a szülinapoknak mi értelme van azon kívül, hogy egy profin jó alkalom ahhoz, hogy bulizzunk? Pláne Ricsinek meg nekem, duplaszülinap, duplabuli, ki van ez találva, holnap meg is tartjuk a haverokkal.

Ettől függetlenül nem vágom, kajak azt ünnepeljük, hogy jaj, de fasza, ma tizenöt éve, hogy megszült anyám, tizenöt éve élek ezen az amúgy rohadtul elcseszett világon, nagyon jó, kár, hogy még engem se érdekel. Ha rajtam múlna, nem nagyon ragaszkodnék hozzá, hogy tartsuk ezt a szülinap-dolgot az után, hogy másfél-két hónapja még semmire nem vágytam jobban, csak hogy ne kelljen felkelnem soha többet ebbe az életbe, akárhányszor hazajöttem, az otthoni levegőtől legszívesebben eret vágtam volna, anyám utált kábé, apám lelépett az életünkből, miután azelőtt minden egyes nap folyamatosan egymást ölték anyámmal, ment a válóper-dolog, a húgom a szobájában sírt esténként, én elbasztam mindent az életemben, amit tudtam, otthagytam mindent, ami fontos volt, majdnem kibasztak a sulimból, a csapatomból is, csak előtte inkább leléptem, elütöttek részegen, közben amúgy akkora szerelmi bánatom volt, úgy össze volt törve az a maradék szívem, hogy fizikailag fájt már, ugyanaz a lány volt a fejemben egyfolytában, aki megcsalt a haverommal, nem sorolom tovább, fasza volt, ez a lényeg, de legalább ma lettem tizenöt éves, ez is valami, nem?

Vicc az egész, baszdmeg.

Ma olyan délben keltem, vagy már nem tudom, mikor, mindenesetre, amikor lementem a konyhába, annyira be volt pörögve mindenki, hogy még le se értem, először már fordultam is volna vissza.

Csak azért maradtam, mert éhes voltam, de mondjuk az első pár percben még az kötött le, hogy elérjem, hogy valahogy lássak is a nagy fényben és ne égjen ki a retinám, ha abbahagyom a hunyorgást.

- Boldog szülinapooot! – hallottam meg a húgom hangját, mire félálomban rápillantottam, majd vissza a kenyerekhez, háttal a fénynek.

- Kösz.

Ezután kinyitottam a hűtőt, de az meg a pofámba világított, adtam, tényleg.

Kivettem valami kajákat, levágtam őket az asztalra, majd én is leültem. Csak a húgom és én voltunk a konyhában, a többiek hálistennek máshol voltak, Lotti meg irogatott valakivel reggeli közben, szóval nyugi volt és senki nem kényszerített arra, hogy kommunikálnom kelljen a családtagjaimmal.

- Tizenöt éves létedre nem tűnsz valami ébernek – jegyezte meg Anya mosolyogva, ahogy bejött a konyhába, mire lassan ránéztem.

Ja, eddig a pontig.

Nem véletlen raktam múlt időbe a fenti pár mondatomat.

- Boldog szülinapot, Roli – tette hozzá Anya, mire evés közben, félálomban biccentettem, talán még válaszoltam is valami „kösz" félét – Ricsi még alszik?

- Ja, jó neki.

Anya, ahogy mögöttem elhaladt, megsimította a vállam és nevetett egyet, nem nagyon tudom megmondani, hogy min, de ráhagytam, csak gyorsan bekajáltam, hogy felmehessek már.

- Biztos jóllaktál? – kérdezte Anya, amikor elindultam volna ki.

- Úgy is ebédelünk fél óra múlva, nem? – biccentettem az óra felé hátralépve egyet.