SUTTOGJ EGY CSÓKOT

ÖTÖDIK

Devon

Várok és várok, majd kattan a zár és végre megjelenik előttem könnyes arcú barátnőm.

– Julie, mi a baj? – akad el a lélegzetem, mert úgy néz ki, mint aki nem csak sírt, de egyenesen zokogott.

– Tudsz titkot tartani? – emeli rám fátyolos szemét, amitől összeszorul a szívem.

– Hát persze – suttogom és sírástól kipirult arcát kémlelve beférkőzöm mellette a fürdőszobába. Magunkra csukom az ajtót majd eltekerem a zárat és közelebb lépek hozzá. – Mi történt?

– Nem akartam elmondani senkinek, úgy volt hogy titokban tartjuk, de... – Hangja megremeg és az ujjain lévő gyűrűket kezdi piszkálni. Egy könnycsepp hullik le a szeméből. – Én már egy ideje többet érzek egy barátom iránt... De ma dobott engem – nevet fel keserűen, majd hátát a falnak veti és lecsúszik annak mentén. Arcát a tenyerébe temeti és hangosan felsír.

Az agyam folyamatosan pörög, olyan képek játszódnak le előttem amiket igyekszem egyből elhessegetni. De ez nevetséges, le kell állnom. Nem történhet az, amire gondolok.

– Julie, kicsoda? Kiről beszélsz? – Leguggolok, hogy egy vonalba kerüljön az arcunk és próbálok lágy hangszínt megütni. Soha nem mondta, hogy jár valakivel. És Julie-nak sok barátja van. Nagyon sok. Bárki lehet. – Drágám, nyugodj meg – simogatom meg a vállát mert nem tudja abbahagyni a sírást.

Julie a legtöbb esetben egy összeszedett lány. Még soha nem láttam ilyennek. Szemfestéke elfolyt, arcán két fekete csík és az alapozója is lekopott. Haja olyan, akár egy madárfészek és nem bírja abbahagyni a sírást. Komolyan aggódom érte. A mindig tökéletes és kimért Julie most egy fürdőszoba padlóján zokog és azzal sem törődik, hogy piszkos lesz a ruhája.

– Ne sírj! – csitítgatom. – Itt vagyok, meghallgatlak. Ha kell, szétrúgom a seggét is, csak mondd el kiről van szó – mosolygok rá miközben hüvelykujjammal letörlöm a könnyeit. Felnevet, de aztán ez keserű mosolyba fullad és mélyen beszívja a levegőt miközben rám néz, hogy válaszoljon.

– De ugye nem fogsz elítélni?

– Miért ítélnélek el?

– Mert nem jártunk... mi csak... mi csak barátok voltunk, tudod extrákkal – forgatja meg véreres szemét és megint a gyűrűit kezdi piszkálni. – Nem szabadott volna belemennem, de nem hittem, hogy elragadnak majd az érzelmek. Szeretem őt, de neki valaki más tetszik.

– Ki az Julie?

– Ígéred, hogy köztünk marad? – suttogja.

– Ígérem.

Felszipog, száját fanyar mosolyra húzza.

– Carter.

Szinte majd elnevetem magam. Nem. Az lehetetlen.

– Milyen Carter?

– Hát a mi Carterünk Devi! – nyöszörög és megforgatja a szemét. – Ki más lenne?

Várom, hogy nevesse el magát és vágja a fejemhez, hogy viccelt. De Julie komolynak hangzik.

Ismerős a helyzet, amikor a nyakadba zúdítanak valamit és időd sincs megemészteni? Nos, én is egy ilyen helyzetbe kerültem most.