SUTTOGJ EGY CSÓKOT

MÁSODIK

♡

A biológia könyvemet a mellkasomhoz szorítva lépkedek és mindent bevetek annak érdekében, hogy ne torzuljon el az arcom. Most jöttünk tesiről, elég annyit elárulnom, hogy a testnevelés tanárunk régen katona volt és nem kedveli azokat akik gyengék. Soha nem fogom felérni ésszel miért kell ily módon ránk erőltetni sulin belül a testedzést. Főleg, ha egy olyan suta valakiről van szó, mint mondjuk Derek. Tavaly azért bicsaklott ki a bokája, mert leesett a kötélről. Aztán meg kiíratta magát egész évre lelki okokra és a traumára hivatkozva.

Ez Derek. És bár néha azt vallom, hogy mindenkinek kell egy Derek az életébe, azért ez az állítás nem mindig állja meg a helyét. Főleg nem ma. Ma legszívesebben felrúgnám a holdra.

– Még mindig nem hiszem el, hogy ezt tetted – fújtatok amikor elérjük a folyosó végét.

– Csak megkérdeztem tőle kiről beszélt a bulin.

– Szerinted ha valakinek felteszel egy ilyen kérdést az válaszolni fog rá?

– Jó, hülye ötlet volt, de annyit legalább elárult, hogy még ő se tudja hova tenni a dolgot, ezért is nem árulja el. Addig biztos nem, amíg tisztábban nem lát.

– Erre magamtól is rájöttem Sherlock – jegyzem meg szárazon.

– Esküszöm nem voltam átlátszó! – lohol utánam. – Meg se említettelek téged! Csak gondoltam besegítek picit, hogy erőt nyerj és lépj, mert Carter töketlen és nem fog.

– Jó, de nem látok rajtad pelenkát.

– Ez most valamilyen kupidó vicc akar lenni? – Lenéző pillantása és fontoskodóan begörbített kacsója a legDerekebb dolog, amit valaha láttam.

– Igen! Ha nem vagy az, akkor ne avatkozz bele!

– De ez hülyeség, mert senki nem kupidó...

– Derek! Ne már!

– Nem értem mi bajod van! – rohan utánam amikor otthagyva őt a folyosón besétálok a biosz terembe. Már majdnem mindenki jelen van, hamarosan becsöngetnek. Lepakolok a helyemre és Derek helyére is, jelezvén, hogy nem látom szívesen magam mellett. De ő ezt pont leszarja és visszateszi az én felemre a füzeteket, majd leül mellém. Lejjebb veszi a hangját, hogy mások ne hallják és odahajol hozzám.

– Nem haragudhatsz rám! Én csak jót akartam!

– Mi állunk a legközelebb egymáshoz. Tudod minden titkomat. Nem nehéz kikövetkeztetnie, hogy miattam kérdezősködsz – terítem ki a logikai menetemet, mire Derek a térdére csapva hangosan felvihog.

– Ó, ugyan már! – prüszköl, amire többen is felkapják a fejüket. Aztán mikor rájönnek, hogy csak Derek az, megint a saját dolgukkal kezdenek foglalkozni. – A fiúk egyszerűek. Ők nem így működnek.

– És mondtál neki mást is? – vonom fel a szemöldököm.

– Nem – akad ki. – Mondom nem voltam feltűnő. Te fújod fel a dolgokat!

– Jó, mindegy. Hagyjuk, mielőtt bejön és meghall minket – sóhajtok. Fellapozom a biosz könyvemet a mai tananyagnál. – és remélem igazad van.

– Nekem mindig – bólint. – Megkapom az unikornisos tolladat?

A füzetére dobom.

– Nesze!

– Drágám, légy kedvesebb! – Az a hang szól, amelynek tulajdonosát a hátam közepére se kívánom. Wes végigsimít a copfomon, és amikor a végéhez ér, enyhén meghúzza. – Az illemszavakat úgy hiszem már vettük. De átismételhetjük őket, ha gondolod.