7. Rész

95 14 3
                                    

Nagyon meglepődtem, hogy Gaara rám gondolt, de mélyen legbelül elöntött a boldogság. Felpattantam az ágyamból miután rájöttem hogy már egy ideje csak nézem őt.
Alig jött ki szó a számon.
-Gaara, te tényleg rám gondoltál?
-Igen, ennyire hihetetlen?
-Hát nem az csak, hát tudod én nagyon szeretlek téged, tényleg. Csak hát meglepődtem.
-Szóval ezt fogadjam el egy nemnek?
-NEM! Dehogy is hülye vagy??? Imádlak! Tényleg!
-Annak örülök.
Halványan elmosolyodott, és mivel csak néztük egymást kezdett a szitu kissé kínossá válni.

Végül úgy gondoltam lépnem kell így hát gyorsabb léptekkel közeledni kezdtem felé.
Karjaimmal átkaroltam nyakát majd egy kisebb csókot nyomtam ajkaira. Még én is meglepődtem magamon miután elhúzódtak tőle. Arcom szinte égett. Láttam hogy ő is meglepődött, de egy másodperc sem telt el és viszonozta.

Szinte egybeolvadtunk, ekkor aztán egy kisebb köhintés zavart meg minket és szinte egy méter távolság lett hirtelen közöttünk. Temari volt az. Csak egy szórakozott mosolyt villantott ahogy látta az arcunkat.
-Gratulálok nektek.
Mondta szórakozott hangnemben majd egyet kacsintott rám is indult is a dolgára.
Tagadhatatlan hogy boldog voltam. Mintha visszakaptam volna a másik felem.

Végül zavartan Gaarára néztem majd megszólaltam.
-Szeretnél aludni?
Ő kérdésemre csak pirosabbá vált ami nem meglepő, de végülis nem zavart és még büszke is voltam magamra.
-Oké, hallgatás beleegyezés! Fürdök először.
Azzal egy puszit nyomtam az arcára felkaptam a pizsamám egy törölközőt és elmentem a fürdőbe.

Amint becsuktam az ajtót lecsúsztam a földre és kezeimbe temettem arcom. Nem tudom elhinni, hogy azzal a fiúval smároltam akiért tegnap még esedeztem. Bezártam az ajtót majd elkezdtem levetkőzni. Beálltam a tusoló alá majd megengedtem a hideg vizet. Éreztem hogy a bőrömet érinti és először megborzongtam. Ahogy visszagondoltam a nemrég történtekre szinte a víz forrónak érződött. Éreztem ahogy a szívem is gyorsabban ver amint eszembe jutott ajkainak érintése. Végül megmosakodtam gyorsan majd kiszálltam a tusolóból. Megtörölköztem megszárítottam, majd összekötöttem a hajam. Felöltöztem majd távoztam is a fürdőből.

Alig lépkedtem egy párat egy kar behúzott egy jobbra eső szobába.
-(n/y)!!! Mindent mesélj el!
-Temari! Nyugodj már le! Oké oké de vár a szobában!
-Mi?! Miért?
-Mert fürödtem aztán ő is megy.
Éreztem ahogy lassan pirulni kezd a fejem mintha leégtem volna.
-Miért is vár?
-Hát mert... mert tudod... én ő tudod... aludnánk?
-(n/y)! Ezt még nem is mondtad! Ilyen jól megy már együtt alszotok aztán holnap meg már hozza a gólya a gyereket??

-Azért nem olyan durva, meg hát ritkán alszik. Biztos fáradt.
-Jó igazad van. De még fiatal vagyok! Nem akarok nagynéni lenni!
-Jó ne aggódj apu kinyírna még csak 13 vagyok, emlékszel?!
-Oksi, na menj vár a herceg.
Aztán ki lökött az ajtón majd egy nagy mosollyal becsukta azt. Köpni nyelni nem tudtam, de örültem hogy elfogadta ezt már a legelejétől.

Magabiztos léptekkel megindultam a szobámba ahol Gaara az ablaknak dőlve nézett ki az esti égre. Gyorsan telik az idő. Főleg egy sivatagban.
-Szia, én kész vagyok.
Szóltam az eget fürkésző fiúnak. Oda sétáltam hozzá majd megöleltem.
-Még mindig mintha álmodnék.
Szólalt meg. Én csak kérdőn felnéztem rá.
-Hogy érted?
-Az hogy megcsókoltál pedig még csak pár napja ismerjük egymást.
-Ez nem igazán igaz.
Ő csak kérdőn rám nézett.
-Tudod a rémálmaim, anyuról. Szó volt benne rólad, és már akkor is azt kérte anyu hogy szeresselek, ami nem nehéz, és ennek biztos köze van a múltúnkhoz.

-Szóval úgy gondolod hogy amikor gyerekek voltunk ismertük egymást?
-Igen.
Ezután egyfajta nyugtató csend lepett el minket. Kellemes volt. A karjaiban lenni, megnyugtatott.
-Szeretlek, de most menj fürdeni.
-Rendben.
Majd kissé felnevetett és elhagyta a szobát.

Nem sokkal ezután Kankuro lépett be az ajtón.
-Szóval, összejöttetek?
-Hát nem mondtuk ki hivatalosan. De olyasmi.
-Értem, én szerintem emlékszem rád, rövid hajad volt és mindig csodáltam hogy milyen egyszerűen tud két méteres homokvárat építeni.
-Tényleg? Nem emlékszem talán a baleset miatt.
-Lényeg a lényeg, örülök nektek, de nem akarok nagybácsi lenni még.
-Miért jön mindenki ezzel? Ez a kapcsolat nem olyan még!
-Még.
-Ajj már, inkább menny ki!
Mondtam szórakozottan mire feltette a kezét és hátrálni kezdett.
-Jól van jól van, tudom, nem ellenkezünk az asszonnyal!
-Na, Szia!
Azzal becsuktam a chakrámmal az ajtót.

Nem telt el öt perc sem, de Gaara már nyitotta az ajtót. Én már az ágyban fekve néztem ki az ablakon ami nem volt nagyon messze az ágytól.
-Estére majd csukd be, hideg szokott lenni.
-Jó jó, de olyan jó hogy innen ilyen tisztán lehet látni a csillagokat.
Gaara az ágyhoz totyogott majd lefeküdt és betakarózott. Én az eget pásztáztam, de éreztem hogy rajtam van a tekintete.

Megfordultam így vele szembe kerültem a chakrám irányításával becsuktam az ablakot majd farkasszemet néztünk egymással.
Hirtelen felindulásból kifolyólag közelebb bújtam hozzá és már annyira közel voltunk hogy egy milliméter választott el minket. Adtam egy puszit a szájára majd megfordultam és hozzá nyomtam a hátam a mellkasához.

Ő karjaival átölelt és közelebb húzott. Éreztem ahogy ki be lélegzik és megborzongtam tőle egy picit.
-Jó éjt.
Szólaltam meg. Mire ő csak megpuszilta a nyakam majd szorosabban megölelt.
Nagyon jó és nyugtató érzés volt, tudtam hogy vele biztonságban vagyok.

Végül elhunytak a szemem és mély álomba merültem annak az embernek a karjaiban akit gyerekkoromban is csodáltam és akit most mindennél jobban szeretek.

Time skip.

Reggel arra keltem hogy Gaara finoman kifésüli arcomból a hajam. Nagyon jót aludtam nem volt rémálmom és ő is itt volt.
-Jó reggelt.
-Neked is, hogy aludtál?
-Remekül, és te Gaara?
-Ritkán aludtam ilyen jót.
Halványan elmosolyodtunk.
-Van valami teendőd ma?
-Hát még nem kell bemenni az akadémiára, mert ugye hétvége van, és neked?
-Nem, nincs, arra gondoltam hogy inkább pihenhetnénk, vagy elmehetnénk együtt valahova. Tudok egy helyet ahol a dango valami mennyei. Még régen ettem ott a testvéreimmel.
-Rendben, szerintem menjünk el majd délután beszélgetünk, meg majd írnom is kell apunak.
-Rendben.

Újból csend volt nem az a kínos fajta, hanem a kellemes.
-Na jó, ez tök szép meg minden, de ha nem kelünk fel nehéz lesz innen elmenni.
Nevettem fel.
-Igazad van.
Gaara felült átsétált az ágy azon részére ahol én vagyok és ekkor még nem is sejtettem semmi.

A semmiből nyomott egy csókot az ajkaimra majd felkapott a vállára.
-Tegyél le!
Nevettem fel hirtelen cselekedetére.
-Gyere együnk valamit majd utána felöltöztünk.
-Jó, de tudok a saját lábamon is menni!

Mit sem törődve megjegyzésekkel lecipelt a konyhába.
A nappaliba keresztül mentünk és nem is kell szerintem mondani milyen fejjel néztek Kankuroék.

Miután a konyhába értünk lerakott én pedig helyet foglaltam és néztem ahogy sürög-forog a konyhában. Akaratom ellenére is egy hatalmas mosoly kúszott az arcomra miközben néztem ahogy elkészíti a rántottát.

Gaara és a Hatake lányWhere stories live. Discover now