✅Vesémbe látsz [Stray Kids ff]✅

Váratlan fordulat.

Egy hónappal később...

Elena végre választott. Nem Minho lett a szerencsés, aki a gyönyörű hölgy szerelmét élvezheti, de legalább már nem kergetett hiú ábrándokat. A fiú úgy gondolta, hogy jobb élni azzal a tudattal, hogy Elena nem az övé, mint azzal, hogy talán az övé lesz, talán nem. Mikor a lány elmondta neki, hogy Jeonginnal marad, Minho tartotta magát Elena előtt és méltósággal viselte a "szakítást". Kicsivel  később Jisung karjaiban omlott csak össze, majd kért egy kis szabadságot a menedzsertől, hogy haza tudjon látogatni kiszellőztetni a fejét.

Szüksége volt egy kis nyugalomra, távol a város zajaitól...

Lee Know a kertben ülve élvezte a felkelő nap fényét, látványát és az ébredező világ illatát. Egyszerűen imádott otthon lenni. Bár Jisung követni szerette volna, de Minhonak egy kis magányra volt szüksége, távol mindentől és mindenkitől. Nem akart magyarázkodni, így a többieknek azt mondták, hogy most jött ki a baleset okozta sokk és pihenésre van szüksége. Csak Han, Elena és Minho tudták az igazságot.

A fiú két hete volt otthon és Elena minden nap írt neki az első egy hétben, de Lino végül letiltotta mindenhol. Azért "menekült" ilyen messzire, hogy távol legyen tőle, hogy el tudja felejteni igéző szemeit, tökéletes alakját, gyönyörű arcát, csilingelő kacaját...

És végre egyre jobb úton haladt.

A fiú édesanyja lépett ki a teraszra, egy tálcán bőséges reggelit vitt Minhonak, majd leült a fia mellé és megsimogatta a fejét.
-Egyél kicsim, olyan rossz bőrben vagy... - suttogta aggódva, miközben az idol kusza tincseit rendezgette. Lee Know hirtelen elkapta a nő kezét és hozzábújt.
-Szeretlek eomma.
-Én is szeretlek - válaszolt könnyes szemmel az asszony, majd Minho felállt, hogy a karjai közé tudjon bújni. 24 éves felnőtt férfi létére még igenis szüksége volt az anyukája támogatására.

-Elkell valamit mondanom... Nem a baleset miatt jöttem haza - mondta a fiú nagy levegőt véve. Az anyja érdeklődve fürkészte az arcát, de nem szólt semmit, hagyta, hogy a maga tempójában mesélje el a történteket. - Beleszerettem egy lányba, egyik társam kedvesébe - hajtotta le a fejét szégyenteljesen Minho. Az asszony nagyot sóhajtott, majd felemelte a fia fejét és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen, miközben mosolyogva fürkészte könny áztatta arcát.

-Ez a lány véletlenül nem Elena? - Lee Know fülig vörösödött,  majd ösztönösen körbenézett és ellenőrizte, hogy más nem hallja-e amit beszélgettek.
-De igen - suttogta ismét könnyes szemekkel. Az anyukája nagyot sóhajtott és újra átölelte őt.
-Tudod kicsim ez valahol természetes, az a lány megmentette az életedet - a nő hangja megremegett, ahogy kimondta ezeket a szavakat.

Minho akkor gondolt bele először igazán, hogy milyen borzalmas lehetett az anyjának, hogy majdnem elvesztette őt, az egyetlen gyermekét.

-Heteken át ápolt téged, sokat voltatok kettesben érthető, hogy felkeltette az érdeklődésedet. Ne emészd magad emiatt Minho, ettől nem leszel rossz ember - folytatta mosolyogva. - Nem mi döntjük el, hogy kibe szeretünk bele, mindig a szívünk választ. - A fiú hálásan megpuszilta az édesanyját és a nő vállára hajtotta a fejét.
-Köszönöm eomma - suttogta és visszaült a helyére, hogy neki lásson az ínycsiklandozó reggelinek, amit az asszony készített neki