'17' -Szoboszlai Dominik ff.

9.

Dominik mindenről gondoskodott.
Taxi vitt ki a repülőtérre ami előre fizetve volt.
A repülő Frankfurt-ban szállt le, ahol át kellett szállnom a Lipcsei járatra.
Minden fizetett itt is, remek helyem volt, étel is járt a repülőn.
Bár csak pár falat csúszott le, és nem az ízével volt probléma.
Nem voltam éhes, csak fáradt. Elfáradtam abban ami történt.

Este nyolc volt mire beléptem a lakásom ajtaján. Nem vágytam másra csak, hogy az ágyamba zuhanhassak.
Így tervemhez hű maradtam és ahogy bevetettem magam az ágyba egyből el is aludtam, sikeresen.

•••

Másnap reggel fáradtan keltem.
Vasárnap van, a telefonomon újabb értesítések, Diától és Heidi-től.
De erőm sincs megnyitni őket. A fürdőbe indulok, hogy lezuhanyozzak.
Dominik nem keresett. Nem értem mi történt tegnap. De tudni akarom!
De, ha nem áll szóba velem akkor nem tudom rendezni a dolgainkat! Pedig lenne mit!

Tusolás után egy egyszerű pamut nadrágot és crop top-ot veszek fel. A hajam egy hajcsattal rögzítem a fejemen. Még vizes, de nem érdekel.

Lehúzom az ágyneműt és elkezdek takarítani. Valamit muszáj csinálnom, de az nem a Diával vagy Heide-vel való beszélgetés.

Már mindent is kitakarítottam. Pedig még dél sincs. Bár korán keltem, tekintve, hogy tegnap este milyen hamar elaludtam!
A telefonom ami a pulton pihen hangosan jelzi, hogy keresnek.
Kedvem sincs megnézni, hogy ki az. Így hagyom had csörögjön.
De az illető nem adja fel. Újra hangosan jelzi a készülék, hogy keresnek.
Ez pedig továbbra sem érdekel.
Bekapcsolom a tévét és a youtube alkalmazást megnyitva benyomok egy '80-'90 megamixet.
Közben nekiállok valami kaját készíteni, mert már kezdek éhes lenni.
Szerencsére a fagyasztóban találok rántott sajtot és sült krumplit, amiket elővéve elkészítek. Pont jó lesz a célnak. Bár ettem már jobb vasárnapi ebédet is, mint ez!

Miután megebédeltem a két sajtom és a sült krumplim elmosom a használt edényeket. Ami valljuk be nem sok, így hamar végezni fogok.
A zene épp az egyik kedvencemre vált - Livin' on a Prayer- Bon Jovi-val együtt éneklek, jó hangosan. Közben folyik a víz így esélyem sincs semmit sem hallani.

Ijedtemben akkorát ugrok, mikor valaki megkocogtatja a vállam.

- Mi a szar?- ordítok fel. Ő áll velem szemben. Arca enyhén nyúzott. Kicsit sem boldog, inkább szomorú.

- Hívtalak, kopogtam. Bár nem csodálom, hogy nem hallasz semmit! - int a tévé irányába- Dia kórházba került. - a szívem kihagy egy ütemet. Dia? Kórházba? Úr isten!

- Mi? De? Mi történt? - megtörlöm a kezem és a tévé távirányítóért nyúlva lehalkítom azt.

- Nem tudom, Peti hívott, mert nem ért el Téged. Hívtalak én is, de semmi. Ide jöttem, a zenét hallottam, de nem nyitottad ki, hiába kopogtam.. Úgy, hogy bejöttem a kulcsommal. - lóbálja meg előttem a kulcs csomót, amit pár hete adtam neki, az első együtt töltött éjszakánk után. Én hülye meg sem néztem ki keres telefonon! Nem akartam senkivel sem beszélni. Erre.. ez történik.

- A francba! Erről is Te tehetsz!- nézek rá dühösen és a telefonomat kezdem keresni- A picsába lemerült!- vágom le a pultra. A reccsenés után félve nézem meg a telefont. Összetört.. - Hát ezt nem hiszem el!- kiabálom magamból kikelve a sírás határán voltam már így is, de ezek után nem bírom tartani magam. Szoboszlai szeme láttára omlok össze. Lecsúszok a pult mellett fejemet pedig a felhúzott térdemre döntöm. Zokogok..