'17' -Szoboszlai Dominik ff.

14.

-          Na itt vagyok – majd másfél óra telt el mire Szalai Ádám is megjelent, a testvéreivel mi addigra kellő mennyiségű pezsgőt fogyasztottunk ahhoz, hogy egy ideig nem menjünk alkohol közelébe- Fiúk így kell vigyázni Mannára? –néz tetetett bosszúsággal a testvéreire.

-          Ártatlanok vagyunk! –emeli fel védekezésképp Vili a kezeit.

-          Lesz ünnepi buli? –kérdezősködik egyből Berci.

-          Hát neked nem biztos- rázza a fejét nevetve Ádám-, hogy lehetnek ilyenek az öcséim- mintha költő kérdésnek szánná, de én azért válaszolok rá.

-          Szerintem tök jó fejek –védem meg őket.

-          Na ha téged látna, a bátyád jó madár- finoman kezét a hátamra helyezi és el kezd maga előtt tolni – Gyere szépen.

A nyomunkban a Szalai fiúkkal távozunk a stadionból. Vili nem jön velünk ünnepelni, mert várja már a felesége és épp eleget is ivott. Berci és Ádám pedig a buli helyszínére mennek míg én előbb Dia és Peti házába indulok.

A Budapesti otthon mindig jó emlékeket kelt bennem akárhányszor lépek be az ajtaján. Hisz itt tudtam meg, hogy a bátyám elveszi Diát, itt árulták el, hogy nagynéni leszek. Rengeteg szép emlék köt ide. Itt könyörögtem Petinek, hogy had menjek ki Lipcsébe és had kezdjek új életet.  Annyi szép emlék, amik az életünket változtatták meg, mert utána már semmi sem volt olyan, mint előtte.

A nekem kijelölt szobába indulok, ami egyébként az eredetiek szerint is mindig úgy volt a házban számon tartva – már mióta Peti megvette-, mint Manna szobája. Nem győztem hálálkodni a bátyámnak. Sokszor jöttem ide akkor is, amikor a szüleimmel összevesztem. Egy fajta mentsvár volt az életemben.

A fehér-lila falak mosolyt csalnak az arcomra. Peti tudta, hogy imádom a levendulát ezért választotta a lila színt és egy pár levendulát ábrázoló képet a falakra. Soha nem változtattam semmit a szobán. Tetszett, ahogy a bátyám berendezte nekem. Meg akartam tartani ezt, mert ebből is tudtam mennyire szeret engem.

Úgy gondoltam, hogy ideje lenne egy zuhanynak. Átfáztam a meccsen, aztán a pezsgő felmelegített –talán túlságosan is. A szobámhoz külön fürdőszoba tartozott, mert háklis vagyok mindenre is. A zuhany alá állva élveztem a forró vizet, ami végig folyt testemen, felmelegítve azt.

A zuhany alól nem volt kellemes kiszállnom, de tudtam, hogy időben oda kellene érnem a buli helyszínére. Így neki is láttam öltözködni, a csipkés fehér bodym vettem fel, így védve lesz a derekam is, amire rávettem egy fehér pólót és egy világosabb bőszárú farmert. Mivel bent leszünk egy sportcipőt vettem a lábamra és egy fekete blézer mellett döntöttem. A hajamat kifésültem és hagytam a hullámokat önálló életre kelni, egy kis arckrém után – amit muszáj, vagyok használni a hideg idő miatt – a szemem épp, hogy kifestettem, de hogy azért mégis legyen valami látványos is rajtam vörös rúzst kentem a számra és már késznek is nyilvánítottam magamat.

„Vár a fuvarod" –állt a rövid üzenetben, ami pár perce jött a telefonomra Ádámtól.

Szuper! Magamra kaptam a kabátomat és egy kistáskát és már zártam is magam után az ajtót. A kapuhoz érve aztán olyasmi történt, amit egyáltalán nem gondoltam volna. A lábam földbegyökerezett, alig kaptam levegőt. A szívem őrülten kalapált és szorított a mellkasomban.

-          Szerintem pánik rohamom van! –kiabáltam oda a fiúnak és éreztem, hogy a lábaim fel akarják mondani a szolgálatot- Ez nem vicc Dominik, mindjárt összeesek! – a fiú végre vette a lapot és belökve a kaput hozzám sietett. Meleg karjai köré zárt.