'17' -Szoboszlai Dominik ff.

13.

Heidi-től és Jähn-tól elnézést kérve végül nem tartottam velük vacsorázni.
Barátnőm aggódott értem, de megnyugtattam minden rendben. Csak egy kis magányra vágyom. Gyalog vágtam neki a belvárosnak, hogy aztán a tömegközlekedést választva, vonattal menjek haza, Lipcsébe.
Úgy gondoltam jót fog tenni pár óra, egyedül.

Augusztus 22.

Az ominózus Mainz-i beszélgetés óta semmit nem beszéltem Dominikkel. Nem keresett és én sem őt. Végre kezdtem belátni, hogy nekem volt igazam, és nem működik ez a dolog kettőnk közt. Dominik egy kisfiú volt, aki nem volt képes felnőni, és talán soha nem is lesz! Nekem pedig erre nem volt szükségem.
Az elmúlt egy hétben minden időmet a munkámnak szenteltem. Otthon aztán pihentem, és próbáltam nem Dominikre vagy a történtekre gondolni. Sorozatokat néztem, főztem és könyveket olvastam.
Heidi-nek sem beszéltem arról mi történt az Arena-ban. A testvére majdnem minden nap üzent, először arról érdeklődött, hogy vagyok és rendben haza értem-e. Aztán vicces képeket küldött, vagy bármit, de keresett.
Igazából jól esett a dolog, de ilyenkor mindig arra gondoltam, hogy Dominik miért nem ilyen.
Ha akartam volna sem tudtam volna tovább tagadni az érzéseimet és egy nap bizony tudatosult bennem, hogy szerelmes vagyok Szoboszlai Dominikbe. Az a nap pedig rosszabb nem is lehetett volna.
Az instát pörgetve szembejött velem egy közös képe Fannival.
Nem tudtam, hogy a szőke maca itt van-e még Lipcsében, de nem is érdekelt. Egy fikarcnyi jelét sem mutatta annak, hogy kirakná a lányt és engem választana. Minden szava mellé beszélés volt. Ez pedig rettentően fájt a szívemnek, szinte úgy éreztem megszakad..

A mai vasárnapi napon aztán úgy döntöttem, hogy semmi izgalmasat nem csinálok. Csak fekszem a légkondis lakásban és pihenek.
Diával egy-két üzenetet váltottam a héten, de bevallom most hozzájuk sem volt kedvem.
Csak egyedül akartam lenni amíg helyre nem teszem magamban a dolgokat. Na, de az ilyen terveim szoktak általában kudarcba fulladni, természetesen most sem történt ez másképp..

- Manna! Diánál beindult a szülés- felocsúdni sincs időm, nem hogy beleszólni a telefonba, Peti azonnal a közepébe vágott.

- Indulok!- állok fel a kanapéról, de tudatosul bennem, hogy egy bő ruha van csak rajtam. És így nem mehetek sehova- Azaz tíz perc és indulok- javítom ki magam.

- Menj kérlek haza Dominikhez én megyek a kórházba Diával.

- Rendben, hívj majd!

A gardróbban magamra kapok egy farmer nadrágot és egy sima fehér pólót így egy fokkal normálisabban érzem magam.
Magamhoz veszem a táskám és egy papucsba belebújva bezárom az ajtót. Szinte rohanok le a lépcsőn.

Vasárnap van így akkora forgalom nincs a városban és szerencsére hamar a testvéremék házához érek.
De ott teljes sokkot kapok, a házuk előtt Szoboszlai autója áll, a jellegzetes 'SZD-010' rendszámmal.
Mit keres ő itt? Erről nem volt szó!

Ekkor esik le, hogy mit mondott a bátyám a telefonban. Menjek haza Dominikhez.
Bele sem gondoltam, hogy ha ők úton vannak már a kórházba akkor mi lehet az unokaöcsémmel!

- Hello- kiáltom el magam, mert a nappali üres.

- Itt kint!- kiabálta vissza az ismerős hang.

A hátsó terasz felé lépdeltem, aminek ajtajában aztán megdöbbenve álltam meg.
A szívemet melengette a látvány. Az unokaöcsém egy gyerek medencében fürdött a napvitorla alatt. Mellette Szoboszlai ült, testét csak a nadrágja takarta, ami vizes is volt már jócskán, mivel kicsi Domi össze-vissza pacsált.