-Shoto, nem csinálhatod ezt örökké!-Törte rám az ajtót bátyám.
-Nem érdekel. -Az ágyon feküdtem, s a plafont bámultam.
-Shoto, nézd.-Mutatott a plafonra Katsuki.
Felnéztem, s halvány mosoly húzódott ajkamra.
-Katsuki, mit csinálsz?-Fordultam felé, de ő továbbá is a plafonon árnyjátékozott.
-Csak nézd!- Folytatta, mosolygott mint egy kis gyerek.
Egy kis sünit láttam, mellette egy nyúl akit szúrkál.
-Te most miért szúrkálod a nyúlat?-Fordultam felé ismét.
-Szeretettből, nyuszi -Szúrt meg engem is.
-Szeretlek süni! -Hajoltam ajkára, majd hagytam hogy ajkamhoz érjen, s csókoljon.
-Ha nem mész be, ki rúgnak Shoto. -Hallottam ismét bátyám hangját.
Továbbá is a plafont bámultam. Könnyeim utat törtek maguknak, s úgy folynak.
Minden emlék olyan gyönyörű, de nekem nem az emlékeink kellenek, ha nem te!
Ki másztam az ágyból, s el engedtem a plafon figyelését.
Felvettem a cipőm, egy kabátot, és elindultam a virág bolt felé.
-Oh szia fiam. A szokásos lesz?-Szólt hozzám az idős hölgy.
Mióta inkább már suliba se járok be, ez az egyetlen hely a kórházon kívül ahová eljárok.
Csak bólintottam egyet.
Fehér a vörös rózsa.
Vörös mint az örökké tartó szerelmünk, S végül fehér rózsa hisz örökké hűséges leszek hozzád Bakugou.
Kifizettem, majd elindultam.
Hallk zenét kapcsoltam, csak egy kicsit tűnjön el ez a fájdalom..
-Kapcsold már ki! Felemás, figyelj már rám bassza meg!- Vette el a telefonom, s kapcsolta ki a zenét.
-Inkabb vedd el a másik végét és hallgasd velem. -Nyujtottam felé.
-Tch.- Azzal a mozdulattal visszaadta tulajdonom, s együtt hallgattuk tovább a zenét.
Istenem.. Bakugou, hogy történhetett ez?
Itt állok a kórház előtt, két különböző színű rózsával a kezemben.
Le ültem az ágyad mellé, gyengén fogtam kezed.
S csak néztem arcod, most olyan nyugodt vagy.
De lehet most is épp kiabálsz, bárcsak hallanám.
S ekkor.. A gép, sípol. Erősen.
A szíved lassul.
-DR. ÚR!- Kiállítottam, ahogy csak tudtam.
Nem, nem Katsuki. Ennél erősebb vagy, nem hagysz itt!
Az orvos ki küldött.
Katsuki, ne hadj itt...
Nem tudom mióta ülök itt, s bámulom az ajtót.
Az ajtó mögött, ott fekszel te. Haldokolsz.
Nagy levegő, s lassan ki fújom.
Nem tudom mi történik veled oda bent, ahogy azt sem bárki más ezt hogy éli meg.
Az utóbbi nem is érdekel.
-Kacchan erős, ezt te is tudod Todoroki-kun. -Fogta meg a vállam Midoriya.
-Erős, nála erősebb nincs is, de az erős emberek is meghalhatnak Deku. -Néztem rá.
Nem érdekel a formaiaság, most pont úgy hívtam őt, ahogy ezelőtt mindig tette Katsuki.
Midoriya szája elé emelte kezét, s lehajtotta fejét.
-Todoroki-kun, tudom hogy nehéz, de kérlek hidj benne egészen a végéig.. -Ahogy befejezte úgy sétált el.
Valószínűleg Katsukit jött meglátogatni, de ebből az lett hogy engem kezdett el oktatni.
Hiszek Katsukiban, hogyne hinnék? Félek, ennyi az egész.
Hisz már most meghalok nélküle.
Nem találom a fülesem, emlékszem hogy ide tettem magam mellé.
-Csak nem ezt keresed felemás?- Lépett mellém Katsuki, fülhallgatómmal a kezében.
-Pont azt. -Vettem el tőle a tulajdonomat.
-Nem unod már hogy folyamatosan azt a szart hallgatod az én hangom helyett? -Vette el ismét.
-Most mi a baj azzal ha zenét hallgatok?-Néztem fel rá.
-Tsk. Barom, foglalkozz már velem! -Köpni nyelni nem tudtam, csak néztem rá. Az idegbeteg, bunkó, mindenkit leszarok Bakugoura, aki arra kért foglalkozzak vele.
Arca vörös volt, zavarba jött. Mint egy ártatlan kis fiú.
Kezem arcára emeltem s megsimogattam.
S az osztályterem közepén közel hajoltam hozzá.
-Katsuki, szeretlek. -Csókoltam meg.
-Midoriya-kun, ezt te is látod?- Hallottam meg a háttérben Mina hangját, ahogy szinte vigyorogva kiabál át Izukunak.
-Kacchan, a fiúkat szeretné?-Nem láttam Midoriya arcát, de biztos vagyok benne hogy vörös.
Ekkor Bakugou elvált tőlem. Majd feléjük fordult.
-KUSS DEKU VAGY KURVÁRA KINYIRLAK AKINEK MEG NEM TETSZIK HOGY EZZEL A BAROMMAL VAGYOK AZT IS KINYIROM, ÉRTVE VAGYOK SELEJTEK?!- Vörös szemei égtek a dühtől, miközben magához húzott.
-Öcsi, menni kéne haza. -Ült mellém Touya.
-Még nem tudok semmit róla, addig nem megyek innen! -Jelentettem ki, továbbá is az ajtót nézve.
-Ezt apának mondd. -Sóhajtott.
Felé fordultam, majd felkeltem. S elindultam haza.
Katsuki kérlek, légy erős!
Ne hadj magamra Katsuki..
YOU ARE READING
I miss you TodoBaku
Fanfiction"-Oi felemás! Gyere el velem a bálba.-A szőke, álltalában idegbeteg Bakugou hangja most nyugodt volt, sőt még egy mosolyt is kaptam tőle. -Ennél romantikusabban el se hivhattál volna.-Mosolyodtam el. Akkoriban úgy éreztem ezt a mosolyt már senki se...
