I miss you TodoBaku

˗ˏˋ 8 ˎˊ˗

Már 1 egész hónap el telt a temetésed óta.

S én még mindig érted zokogok.

Nincs nap hogy ne gondolnék rád, hisz hogy is tudnám elfelejteni, azt az embert aki az egész életem be ragyogta?

Melletted akarok lenni!

Iskola, tanulás, eves, ivás, nem..

Nem akarom.

Megakarok halni!

De nem halhatok meg.

-Todoroki-kun. Mesélj. -Ült mellettem Midoriya, a szobámban.

Míg én a gondolataimba menekültem, ő a közös képeimet nézte.

-Amikor meséltem Touya-ról, apáról.. Ő ott volt mellettem! Figyelt arra hogy egyek rendesen, igyak. Bármilyen gyenge is voltam, mindig mellettem volt. Fogta a kezem, és be ragyogta az egész világom. A világot, melyet sötétnek láttam. Úgy éreztem bele halok mindenbe, Ő mindezt el tüntette, abból a sötét világból, egy ragyogó világot teremtett. Mosolyogtam, őszintén. Szerettem, szeretem, örökké. -Szorítottam magamhoz, az utolsó pulcsit amit tőle kaptam.

-Ez az oldal, amit csak neked mutatott meg, igaz? - Mosolyodott el Midoriya.

S én csak bólintottam.

-Újra vele akarok lenni, kiálltani akarok! Mellettem a helye! Mellettem, Midoriya, Katsukinak itt a helye! Mindenki azt mondja, csak fogadjam el. Nincs többé, hogy ő is ezt akarná. Tudom, mindennél jobban tudom, hogy azt akarja mosolyogjak szívből, de még is hogy tehetném ha már nincs mellettem? Mindennél jobban szeretem! Nem érdekel hogyan, de vele akarok lenni... Csak vele! - Könnyeim patakokban folytak arcomról.

Midoriya óvatosan le törölte könnyeim, majd szorosan magához ölelt.

-Sajnálom, de.. Te is tudod, már nem jöhet vissza. Elment. - Simította óvatosan a hátam.

S én csak zokogtam, mint egy kislány.

-Nem tehette ezt, nem hagyhatott itt! Nem akarok nélküle élni! - Zokogtam.

Midoriya csak ölelt.

A temetés óta, ő az egyetlen aki mindig mellettem van.

"Itt leszek mindig"

Mintha csak az ő hangját hallottam volna, ki rázott a hideg.

S már a zokogást sem bírtam abba hagyni.

Az érzéseim iránta..

-Kérlek nyugodj meg, mindig melletted lesz, itt bent. -Mutatott a szívemre.

いつまでも愛してるよ、香月! (örökké szeretni foglak)

-Ő az egyetlen akinek örökké helye van a szívemben! - Dőltem rá.

A könnyeim is el fogytak.

私たちの魂は、いつか家に帰る道を見つけるかもしれません。お互いに。 (A lelkünk tán egyszer haza talál, egymáshoz)

-Őt és engem egymásnak teremtettek. Én itt maradtam, őt túl korán vették el tőlem. Nem tudom elfogadni hogy nincs mellettem. Nincs jövőm nélküle. - Patakokban folytak a könnyeim.

Rendben van ez így?

-Todoroki-kun, túl nehéz súly van a szíveden, tudod hogy azt akarja tovább lépj, ne ejts több konnyet érte, hisz a mosolyodba szeretett bele először. - Simitotta meg hátam Midoriya.

-Ezt honnan tudtad? - Emeltem rá tekintettem.

Hisz a bátyám volt az egyetlen, akinek Katsuki ezt el mondta.

Katsuki s az együtt töltött pillanatok a miénk voltak.

-Mert a mosolyod meg melegeti az ember szívét Todoroki-kun. Kacchan és én nem voltunk mindig túl jók, de barátok voltunk, még ha sokszor meg is akart ölni, de mesélt rólad. Még a kapcsolatotok előtt. -Ezzel fel állt Midoriya, s ki sétált a szobámból, majd a házból.

Az idő nem gyógyít, hisz még mindig haldoklom a hiányodtól.

Midoriya sokszor át jön, próbál megérteni, segíteni.

Nem tudja, hogy az egyetlen akire szükségem van Katsuki.

Ironikus, nem?

Attól várjuk a vigaszt, kitől ily módon szenvedünk.