I miss you TodoBaku

˗ˏˋ 6 ˎˊ˗

Az orvos azt mondta, már az is csoda volt hogy felébredt.

Itt vagyok a kórházban, próbálnak rá venni az evésre, de helyette rá szoktam a cigire.

Naponta háromszor ájulok el, s a gyomrom eszméletlenül fáj, nem csoda hisz már több mint 2 hete nem eszek.. Fuyumi egy két kekszet le nyomott a torkomom, de ennyi.

Fel se tudom fogni, ezt az egészet.

Nem hagyhattál itt Katsuki...

Az orvosok találtak egy levelet, s egy gyönyörű arany gyűrűt...

A levél nekem szólt, ő írta nekem.

Amíg rohantam hozzá, ő haldokolva, remegő kézzel levelet írt nekem.

Shoto, sokan nem értettek minket, ahogy mondták, én süni, a tüskéim szúrnak, míg te egy nyuszi, egy csendes édes nyuszi. Hányszor megszurtalak, s te még is tovább öleltél magadhoz. Szeretlek, a bálon. Az utolsó bálunkon, szerettem volna megkérni a kezed a magam módján, de már arra sincs erőm hogy bármi rosszat szóljak, legalább úgy haljak meg hogy utoljára kedves voltam hozzád, nem akarom ennél is jobban beléd mélyeszteni tüskéim, kérlek egyél, ismerlek, tudom hogy most még rá nézni sem szeretnél az ételre, de haldokló szerelmed kérését, teljesíted, igaz? Mérges leszek és le jövök érted ha nem így teszel! Nem tudom ki írta a sorsunkat, de ha megtalálom leköpöm! Az egyetlen jó vagy a kibaszott életemben, erre gecire haldoklom! Köszönöm hogy veled élhettem.

Bakugou Katsuki

Éreztem eme égető könnyeket, s csak néztem.. Sós könnyeim eláztatták e papír alját..

Katsuki! A tüskéid most mélyesztetted belém!

Itt hagytál, Bakugou kibaszott Katsuki, el mentél örökre!

Remegő kezekkel, könnyektől ázva, húztam fel ujjamra eme arany gyűrűt, melyet mától senki s semmi kedvéért nem veszek le.

Egy rét, teli napraforgó virággal. Mint a remény, szél erősen kap hajamba, miközben minden felhő egyre borúsabb.

Mintha csak eső jönne, oly gyönyörű.

Arany gyűrűmre egy esőcsepp hull.

Végig nézzem ahogy el hull, majd utána egy könnycsepp.

Ismét előre nézzek, s téged látlak, szőke tüskés hajad kilóg a sok citromsárga napraforgó virág közt.

Karod kitárod, s végig szemembe nézzel.

Gondolkozás nélkül, s a nélkül hogy észre vettem volna, már csak azon kaptam magam hogy futok.

Egyenesen hozzád.

Hangos duda szó, elfordítottam a szemem ezzel visszatérve a valóságba.

Ahol egy pillanat választott el a haláltól.

Csalódottan sétáltam vissza a buszmegállóba.

S újra csak előre néztem, ugyan arra a napraforgó virágos rétre, ahol te már nem vagy.

-Todoroki-kun? -Szólt mögöttem egy ismerős hang.

Hátra néztem, s akkor láttam meg Izukut.

Tetőtől talpig feketében.

-Oi Deku.. -Szólaltam hallkan, miközben végig simitottam az egyetlen dolgon ami tőled maradt.

-Az a gyűrű? -Midoriya szája elé emelte kezét.

S ahogy bólintottam, az ő könnyei is megállíthatatlanul hullani kezdtek.

Némán, zokogtunk.

A táj előttünk gyönyörű volt, de a hely ahova tartottunk, megölt minket.

S ekkor megérkezett a busz, amelyre mindketten lehajtott fejjel szálltunk fel.

Az út hamar és csendesen telt.

S utána minden lépés egyre nehezebb lett.

Gyönyörű éj fekete koporsó, előtte állok én.

Kezemben három száll rózsa, egy fekete, egy vörös, s egy fehér.

Még ha el is mentél, még világ a világ, s még utána is, mindig s mindörökké szeretni foglak.

Könnyeim csak hulltak, egyenesen a sírodra.

Katsuki, annyira hiányzol..