Arra gondoltam, bárcsak mindig mellettem lehetnél.
De az élet nem értett ezzel egyet, így hát el vett tőlem téged.
Az idő csak telik, de te nem jössz vissza.
Hogy ki volt Bakugou Katsuki?
Az első ember akit közel engedtem magamhoz. Bármi is történt mindig mellettem volt.
Megakarta kérni a kezem,de nem tudtam rá figyelni.
Utólag bele gondolva bármit megtettem volna érte.
Késő,igaz?
S az egyetlen ami vigasztal, hogy itt van mellettem Midoriya.
Mindig féltékeny voltál rá.
Érezted a benne rejlő kedvességet, s tehetséget, elhitted hogy egyszer engem is elérhet.
Mellettem van, hallgatja mennyire szeretlek s mennyire hiányzol.
Most biztosan magadhoz húznál, egy pillanatra el dobnád az egód, s el mondanád mennyire szeretsz.
Nincs szükségem másra, csak rád.
Nem érdekel az a 15 kg amit el hagytam, a családom, az iskola..
Semmi sem érdekel, ami nem Te vagy.
Te már nem lehetsz velem.
S ez idegesít.
Szükségem van rád!
Gyere vissza, hallod?!
Napok óta csak én s az emlékeim rólad..
Ez vagyok én nélküled.
Még ha semmi sem szeretnék lenni, csak az egyetlen kit szeretsz.
Látsz engem?
Hiányzom neked?
Az emberek 80% egy képességgel született, és tényleg nem létezik ebben a hatalmas világban, egyetlen képesség sem mely vissza hozhatna téged?
-Todoroki-kun... Itt van, a szívedben, s az én szívemben. -Bökte meg mellkasom Midoriya.
Hisz arcomon, már megint itt vannak ezek az átkozok könnyek.
Gyerünk Katsuki, gyere ide és töröld le a könnyeim!
-Shoto, hé.. -Gyengéd, kedves hangon szólítasz.
Óvatosan rád néztem, s láttam arcodon a döbbenetet.
-Katsuki.. -Súgtam halkan.
-Ki tette ezt veled édesem?-Tisztán hallom hangodon, ideges vagy.
Oly gyengéden érsz arcomhoz s törlöd patakokban folyó könnyeim.
Egy pillanatra mindent el dobtam.
-Semmi baj, amíg itt vagy nekem én hősöm. -Mosolyodtam el.
-Shoto... -Öledbe ültettél s lágyan még is oly szerelmesen csókoltál.
Ritka volt, hogy nem vad szerelmes csókban részesítesz, de élveztem.
Miattad lettem ilyen szörnyen romantikus...
-Shoto, be jöhetek?-Zökkentett vissza a valóságba Natsuo hangja.
Midoriya felé fordultam, ő bólintott s egy kicsit távolabb ült tőlem.
-Gyere. -Szóltam halkan.
S ahogy be léptél látásom hirtelen el homályosult.
Érzem, remeg az egész testem.
Mi történik velem?
A hiányod teszi ezt?
Fuldoklom, még is mintha érezném ahogy szorosan magadhoz ölelsz.
Reszkető kézzel kapok utánad.
Nem érlek el.
A sötétség s a hiányod felemészt..
Mondd meddig bírom még?
Nem vagyok olyan erős, hogy éljek nélküled.
-Bolond.. Nélkülem is élhetsz! -Hallom hangod de sehol sem látlak.
-Katsuki.. Hol vagy? Gyere ide.. Vigyél magaddal! -Kétségbeesetten nézzek körbe, de egyedül vagyok a sötétben.
Fogalmam sincs hol vagyok.
Tudom, hogy a te hangod hallottam..
Biztos vagyok benne, nem képzeltem.
-Élj tovább.. - S ismét hallom.
Újra s újra hallom hangod.
-Nem! Én veled akarok lenni, még ha ez azt jelenti meg kell halnom! Veled van értelmem Katsuki! -Álltam fel, de összeestem.
Éles fájdalom nyilat fejembe.
-Elveszítjük! -Ismeretlen hang,ki ez?
-Nem, ne adja fel Doktor! -Mintha Touya hangját hallottam volna..
Nem látom őket.
Lehet csak megbolondultam?
Miért ilyen nehéz minden?
Nem tudok fel állni, mintha a légzés is nehéz volna.
S ekkor hirtelen ért fény, melyben te álltál.
-Katsuki? -Néztem rád, szinte ragyogtál.
El kezdtem feléd kúszni.
Mintha a kezed nyújtanád.
CITEȘTI
I miss you TodoBaku
Fanfiction"-Oi felemás! Gyere el velem a bálba.-A szőke, álltalában idegbeteg Bakugou hangja most nyugodt volt, sőt még egy mosolyt is kaptam tőle. -Ennél romantikusabban el se hivhattál volna.-Mosolyodtam el. Akkoriban úgy éreztem ezt a mosolyt már senki se...
