Lassú víz

6. fejezet

6. fejezet

– Lassan egy éve történt. Még pár nap...

Marshall követhetetlenül gyorsan váltott témát. Egy perccel előtte még teljesen másról beszélgettek, de Emmettnek a tüdejében rekedt a levegő, amikor leesett neki, mire utal Marshall. Persze ő is tudta, hogy is felejthette volna el, az mégis váratlanul érte, hogy Marshall emlékeztette rá.

– Így számon tartod?

– Te nem? – kérdezett vissza a fiú, mire Emmett felsóhajtott.

– Dehogynem.

– Két héttel később van a szülinapom – felelte Marshall pár perc csend után. Emmett azt hitte, megint eltereli a beszélgetést, de a mondandója szorosan kapcsolódott az előzőekhez. – Minden évben a parton ünnepeltük. Tavaly mindent elkövettem, hogy máshol legyen, de szerencsére a srácok is szorgalmazták. Azt hiszem, józanon ők sem tartották akkora poénnak...

– Hát, én nem nevettem, az tuti – szólt közbe Emmett, mire Marshall elszégyellte magát. Nem így akarta kifejezni magát, ez bántóbbra sikerült, mint tervezte. Csak nem ment ki a fejéből napok óta, és nem bírta tovább magában tartani.

– Ne haragudj, nem úgy értettem.

– Beszéltetek róla utána?

– Másnap – válaszolta Marshall, aztán szünetet tartott, míg rendezte a gondolatait. – Azt, hogy hallgatnunk kell, és hogy sosem emlegetjük. Sokkal később viszont egyszer Hugh megszegte ezt, amikor Gordon nem volt ott. Azt mondta, nem tudja elfelejteni és nem is érti, hogyan tehettük. Az az igazság, hogy... megszoktuk, hogy Gordon kitalál valami ökörséget, és fejest ugrunk utána. Gyerekkorunk óta így ment. Azt hiszem, ez volt a fordulópont – magyarázta, pedig nem volt benne biztos, hogy Emmett érti, miről beszél. Ahhoz ismernie kellene őket. Marshall maga sem tudta, hogy mentegetni akarja a barátait, vagy tényleg ez az igazság, mégis azt akarta, hogy Emmett tudja.

– Mármint onnantól gondolkodtok is?

– Olyasmi. Tudod, alapból egyikünk sem ennyire gonosz... – próbálkozott, de elharapta a mondatot. Ő is érezte, hogy ez így gyenge, de Emmett fagyos pillantásától teljesen elnémult. Amikor a fiú megszólalt, a hangja vibrált a visszafojtott indulattól, Marshall pedig akaratlanul is összehúzta magát. Nem tényleges félelemből tette, Emmett tekintetének súlya alatt viszont szinte kicsinek érezte magát. Ráadásul ez jóval súlyosabb volt, mintha csak rossz fát tett volna a tűzre...

– Tudod, a homofóbiát sem értem, de ezt még kevésbé. Azt akarod bemesélni nekem, hogy egyik haverod sem az, csak épp nem akadt más programjuk, mint szétverni engem?

– Nem ezt mondtam...

– Akkor?

Marshall kínlódott. Nem tudta kifejezni magát, próbálta érthetőbben megfogalmazni, de hogy maga vagy Emmett miatt igyekezett annyira, nem tudta eldönteni.

– Egyébként nem, azt hiszem, szó szerint nem azok. Úgy értem, Gordont kivéve nem igazán a gyűlölködő alkatok. De nem is elfogadóak. Amolyan „bánom is én, csak ne tudjak róla" típusok... – Marshall elhúzta a száját. Rájött, hogy ez sem hangzott sokkal jobban, ráadásul eszébe jutott még valaki, akivel egy ideje nem is beszélt. – Jó, ez így nem teljesen igaz. Gary pont ugyanúgy gondolkodik, mint Gordon. – Újra elakadt, és Emmettre nézett. A fiú annyira mohón itta a szavait, hogy Marshall rémülten hallgatott el. A gyanú befészkelte magát a szívébe, hirtelen úgy érezte, szédül. – Ez volt a cél eddig? Hogy kiadjam a nevüket?

– Tessék?

Emmett értetlenül meredt rá, de Marshall túlságosan belelovallta magát a gondolatba. Elvégre Emmett-től legutóbb megkapta, hogy barátkozni nem bírna vele, viszont mi van, ha eltökélte, hogy lebuktatja mindannyiukat? Talán még a beszélgetéseket is felveszi...