Lassú víz

II. kötet 9. fejezet

Marshall épphogy hazaért kedden, amikor kopogtak az ajtaján. Meglepetten pislogott az ajtóban feszengő Hugh-ra.

– Szia – köszönt, és elállt az útból, hogy a fiú beléphessen a szobájába. – Hát te?

– Csak gondoltam, dumálhatnánk egy kicsit.

Marshall nem tudott hova lenni döbbenetében. Hellyel kínálta a fiút, majd ült vele szemben, és várta, hogy megszólaljon.

– Oké, voltaképp nem tudom, mit mondhatnék... – motyogta Hugh zavartan, és még véletlenül sem nézett Marshallra. – Komoly, hogy... hogy... hogyan fogalmazzam ezt meg szépen?

– Van egy pár lehetőséged rá – unta meg Marshall a dadogást. – Kérdezheted, hogy valóban buzi vagyok-e, vagy maradhatunk a szebb verziónál. Szóval igen, meleg vagyok, és azzal a sráccal járok, akit tavaly áprilisban jól helybenhagytatok.

– Azta – összegezte Hugh, aztán újabb kínos pár perc következett. – De... hogy... Miért? Rájött és ez volt a hallgatása ára vagy mi?

Marshall először értetlenül bámult Hugh-ra, nem tudta eldönteni, dühös legyen-e, aztán felnevetett.

– Hát szerintem az elején előbb vágta volna le a kezét, mint hogy hozzám érjen. Szóval nem, egyáltalán nem. Csak... így alakult. A kedvemért hallgat a dologról, pedig biztos, hogy nincs könnyű dolga.

– Ez nekem annyira hihetetlen – rázta meg a fejét Hugh. – Pasival... Basszus. Sosem feltételeztem volna rólad.

– Ettől még ugyanaz vagyok, aki eddig – próbálkozott Marshall, mire Hugh lassan bólintott. Nem úgy tűnt, hogy nagyon rendben van vele, de Marshall ezt betudta a sokknak.

– Aha. Jó, ezt nekem meg kell emésztenem – mondta végül a fiú, és felkelt. – Amúgy ráérsz? Elmegyünk inni a srácokkal.

Marshall azonnal rávágta volna, hogy persze, Emmett mára úgyis lerázta, mondván, estig a központban van, jobb dolga pedig nem akadt. Viszont nem tartotta valószínűnek, hogy jó ötlet.

– Szerintem ezt most kihagyom.

– Miért?

– Gordon nem látna szívesen – válaszolta Marshall keserűen. Na, ebben az egyben biztos volt.

– Dehogynem. Ő mondta, hogy hívjalak. Meg akarja ismerni a te verziódat is, vagy hogy fogalmazott... Olyan hülyén fejezte ki magát, de ez volt a lényeg, azt hiszem.

Marshall az Emmettnek tett ígéretére gondolt. Aztán arra, hogy már akkor tudta, hogy meg fogja szegni. Talán jobb előbb, mint utóbb.

– Oké – adta meg magát.

Beszélgettek. Hugh valami videójátékról magyarázott, és bár Marshall érezte, hogy a témát próbálja elterelni, nem akadályozta meg benne. Időt akart adni neki a feldolgozásra, már azt is értékelte, hogy egyáltalán felkereste. A part felé vették az irányt, de amikor megpillantotta a többieket, Marshall megtorpant. Gordon arckifejezése nem sok jót ígért, és egyik fiúnál sem látott üveget...

Érezte a közelgő pánikot. Erre soha nem járt senki, mióta csak felfedezték, és annak több éve már. Csapdába sétált...

– Mire készültök? – kérdezte elszoruló torokkal, mire Gordon elmosolyodott.

– Mindjárt megtudod.

Marshall közel állt hozzá, hogy üvölteni kezdjen, de mielőtt megtehette volna, Hugh szólalt meg:

– Lemaradtam. Mi a franc folyik itt?

Marshall majdnem felnevetett. Ezek szerint Hugh nem idecsalta, egyszerűen sejtelme sem volt róla, hogy ő a csali. Hiába, sosem vágott az esze...