Sosem voltál csak egy barát

XII.

Másnap 10 óra körül keltem fel, és kissé ilyedten realizáltam, hogy nem otthon vagyok. Körülnéztem a hatalmas szobában, és egybõl eszembe jutottak a tegnap este eseményei. Kimásztam az ágyból, és kiléptem a folyosóra. A fény irányába indultam, ami egy tágas nappaliba vezetett. A kanapén megpillantottam Frenkiet, aki a TV-t nézte, de amikor meglátott rögtön felállt, odasétált hozzám, és megölelt.

- Hogy vagy? Jól aludtál? - kérdezte.

- Már jobban vagyok, és nagyon jól aludtam - válaszoltam, és próbáltam magamra erõltetni egy mosolyt.

- A szemed is egész szép. - tapogatta meg Frenkie a belilult részt, és kicsit felszisszentem, amikor egy, még fájó ponthoz ért.

- Ne haragudj! - mondta Frenkie, majd gyorsan elengedte az arcom.

Sokáig csak némán álltunk, és bámultuk egymást, majd végül Frenkie törte meg a csendet.

- Kérsz valamit enni? - kérdezte, de én szinte egybõl megráztam a fejem, ugyanis a tegnap történtek után nem hiszem, hogy bármi is letudna menni a torkomon.

- Biztos hogy jól vagy? - kérdezte aggódva.

- Igen. - feleltem, majd az óriási teraszajtóhoz sétáltam, ahonnan az egész várost látni véltem. - Gyönyörû a házad. - mondtam.

- Köszönöm, távol van a nyüzsgéstõl, ezért választottam. - válaszolta, és közelebb lépett hozzám.

Nem néztem hátra, de éreztem, hogy közvetlen mögöttem áll, és mikor megszólalt ez be is bizonyosodott.

- Elmeséled, hogy mi történt tegnap?

Szembefordultam vele, de kicsit hátrább kellett, hogy lépjek, mert csak pár centi választott el minket. A szemébe nézve bólintottam, és a kanapéhoz sétáltam. Frenkie követett, és miután leültünk minden elmondtam neki onnantól, hogy kirakott a ház elõtt, egészen odáig, hogy felhívtam. A beszámoló végére érve Frenkie magához húzott, és olyan szorosan ölelt, hogy alig kaptam levegõt. Mikor elengedett egymásra mosolyogtunk, és hátra dõltünk a kanapén. Ekkor egy nagy szõrös valami ugrott fel mellénk, és nyalogatni kezdte az arcomat. Ellie volt az, aki épp akkor tért vissza a sétájából, amit Frenkie managere végzett. A kutya mellénk feküdt, Frenkie pedig bekapcsolt egy filmet. A nap hátralévõ részét így töltöttük, és bekell, hogy valljam nagyon jó hatással volt rám, szinte meg is feledkeztem a történtekrõl.

                                                                              *

Hétfõ reggel Frenkie korán elment, mert kezdõdött az edzése, én pedig kivette egy szabadnapot, hogy gondolkodni tudjak. Egész nap fel-alá járkáltam a nappaliban, amit Ellie nem igazán viselt jól. Szinte hallottam az agyam zakatolását, amiben a telefonom csengõhangja zavart meg. Felvettem a dohányzóasztalról, és megpillantottam Hannah nevét a kijelzõn. Végig húztam az ujjamat a képernyõn, és beleszóltam a telefonba.

- Szia Hannah, milyen volt a...- kezdtem, de nem hagyta, hogy befejezzem.

- Úristen Mia minden okés? Jól vagy? Miért nem jöttél be ma? Cole nagyon rossz kedvében van, és két embert kirúgott, azért, mert rossz helyen álltak szerinte.

A hallottaktól lefagytam, majd Hannah kitartó "haló"-zása rántott vissza a valóságba. Neki is elmeséltem a hétvégén történteket, mire teljesen más stílusban folytatta a beszélgetést.

- Most azonnal szakítanod kell vele, ez nem kérdés!

- Tudom, de olyan nehéz. - csuklott el a hangom.

- Megértelek, gimis koromban nekem is volt egy hasonló esetem, bár az csak gyerek szerelemnek mondható. A lényeg, hogy én sem voltam hajlandó, azt akit szerettem, mert egyszerûen nem akartam hibáztatni a tettéért, mert elvakított a szerelem. Végül a családom és a barátaim segítettek feledni, és mostmár egyáltalán nem hiányzik.

Hannah kis beszámolója ráébresztett a jó, de mégis oly nehéz döntés meghozására. Elköszöntünk egymástól, és visszahelyeztem a telefont a dohányzóasztalra. Odaléptem a teraszajtóhoz, és a várost kémleltem, amikor Frenkie lépett a helyiségbe.

- Szia! Milyen napod volt? - kérdezte, majd Ellie mellé feküdt a kanapéra.

- Fárasztó. Nem gondoltam, hogy az egész napos gondolkodás, és járkálás is letud fárasztani.

Frenkie felnevetett, majd még egy kérdést intézett felém.

- Sikerült döntenéd?